CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd kegyvesztett lett? Keresztbe tett neki Szijjártó Péter?

2017. november 03. 05:59 - csú

nemeth_szilard_mandineres.jpgNagyon elbántak vele, pedig hívei körében Németh Szilárd nemcsak Csepel, a csepeliek legnagyobb jótevőinek sorába, hanem a boldoggá válás útjára is lépett. Eddigi tetteivel már bizonyított, hősies fokon gyakorolja a keresztény erényeket, és tegnap mégis bohócot csináltak belőle. Ezt érdemelte?

A  keresztény hadfi, a bősz kereszteslovag, eltért korábbi, egyes  fideszes hívei körében népszerű megnyilvánulásaitól, kirohanásaitól. Nem kommunistázott, nem offshorozott, nem sértegetett pedagógusokat, civil szervezeteket, csepeli intézményeket, szakembereket. Helyette újabb, rezsiszilárdságú javaslattal állt elő, ezúttal Oroszlánszívű Richárdként, egész Európa keresztény értékei védelmében. Mert „Magyarországot a Jóisten is arra teremtette”, hogy Európa védőszentje legyen.

Megértve a vezér által kijelölt utat, legjobb tanítványaként, azonnal tudta, hogy levelet kell írnia. Nyilvánosat. Gyorsan összecsapott levelét mégsem szegezte  csepeli templom kapujára. A Facebookon,  tette közzé. Mindenszentek Napján. Irományában újabb tanúságát adva, a Kedves Vezetőnek tetsző hitbuzgóságának, az állam és a vallási közösségek különvált működésének alkotmányos követelményét figyelmen kívül hagyva, azt ajánlja, „hitbéli barátsággal és tisztelettel”, Borbély Lénárdnak:

„Csepel fogadja be, és őrizze meg a Szentatya szobráról leverni kívánt keresztet, mindaddig, amíg Franciaország a jakobinus kormányzás és az önfeladás útján halad!” http://csepeliek.blog.hu/2017/11/01/nemeth_szilard_ujabb_keresztet_rakna_csepelre_most_francia_importbol#more13131328

Igazság szerint, lépésének több csepeli előzménye is volt. Az október 26-i képviselő-testületi ülésen, Borbély polgármester előterjesztéséből derült ki, hogy Németh kevesli a kerületben álló kereszteket, ezért egy „csepeli lakótelepi kereszt felállítását kezdeményezte.” A testület persze azonnal igent is mondott a javaslatra.

https://csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2017/10.26/226_sz_et_jav_kozteri_muemlek_allitasarol_ady_endre_25.pdf

Azonban nem csak levelekkel, keresztállítási javaslatokkal fejezte/fejezi ki, hogy megértette a kor szavát. Korábban a lengyel vértanúról, Popileuszko atyáról neveztetett el utcát Csepelen, majd felavatta emléktábláját, végül emlékművének szeptember 17-i leleplezésekor mondott  szakrális beszédében erősítette meg hitbéli elkötelezettségét, kiáltotta világgá, hogy Popileuszko „példája és áldozata lelkünkbe égve erősítsen bennünket, és hozza meg számunkra a régen várt magyar föltámadást”. Még polgármesterként Orbán Viktorért szóló imára kérte fel a csepelieket. Emlékezetes volt 2010-es megválasztása is, mikor eskütétel előtt az egyházak áldását kérte az általa vezetett fideszes többségű önkormányzati képviselő-testületre.

Borbély, várhatóan, a következő képviselő-testületi ülésen beterjeszti Németh javaslatát, amit Ő és mameluk többsége támogatni fog. Csak azt nem hiszem, hogy, a bretagne-i kisváros papja, illetve egyházközössége, további tiltakozás nélkül tudomásul veszi egyrészt a kereszt eltávolítását II. János Pál szobráról, másrészt kényszerű eltávolítása után, esetleges csepeli megőrzését. Szerintem mindezt a rezsilovag is tudja,de nem érdekli. Németh Szilárdot a 2018-as országgyűlési választás foglalkoztatja. Keresztekkel küzd azért, nehogy valaki neki keresztbe tegyen Csepelen, miként ez – történelmi tény ‑ megtörtént 2014-ben. Porig alázták Némethet. Csak Orbán kegyelméből, vigaszágon, listán jutott be a parlamentbe. Fennhéjázó, nagyképű kampánya kudarccal végződött. Tekintélyére itt, Csepelen keresztet vethetett.

vox

UTÓIRAT: A francia keresztért bejelentkezett egy budaörsi iskola is. Szijjártó Péter, az Orbán-kormány fideszes külgazdasági és külügyminisztere ebben az őrült versenyben egyelőre a budaörsi kérés teljesítését támogatja. A miniszter már mozgósította az apparátusát, a párizsi magyar nagykövetséget, hogy hozassák a budaörsi iskolába a bretagne-i, leszerelésre kijelölt keresztet – ha kiadják a franciák. Csepelről szó sincs...

Németh Szilárd kegyvesztett lett?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8413147738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.11.03. 22:45:04

"Variál, mint zsidó az üres boltban." (Közmondás)

Felesleges variálás, Lengyelország már kérte az egész emlékművet, nem engedik hogy Szent II. János-Pál pápát meggyalázzák a franciák! A helyükben én is ezt tettem volna!

Tarjányi László 2017.11.03. 22:57:07

"Variál, mint zsidó az üres boltban." (Közmondás)
Felesleges variálás, Lengyelország már kérte az egész emlékművet, nem engedik hogy Szent II. János Pál pápát meggyalázzák a franciák! A helyükben én is ezt tettem volna!
süti beállítások módosítása