CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Adok-veszek fórumon (is) zaklatja a csepelieket Ábel alpolgármester

2017. november 07. 05:25 - csú

abel_attila_a_hir_tv_felvetelen-migrancsozas_1.PNGÁbel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere még annyi nyugalmat sem enged meg a csepeli lakosoknak, hogy békében adhassanak-vehessenek egymás között. A Facebookon ugyanis működik egy elég nagy, több ezezer tagot számláló zárt csoport, ahol a kerületiek apróhirdetnek egymás között.

Ugyanakkor két női farmernadrág és egy félzsák megunt gyermekjáték közé mint suhogó kisvasút, úgy hasított be Ábel Attila alpolgármester egy bejegyzéssel arról, hogy a Jobbik mennyit változott, mert egy nyilatkozat szerint örömmel fogadják

azoknak a homoszexuális embereknek a szavazatát is, akik úgy érzik, hogy a Jobbik az ő érdekeiket is képviseli.

Úgy tűnik, a fideszes képviselők még a magasabb szinteken is egyszerű propagandistaként működnek mellékállásban, és sem adok-veszek fórumok széttrollkodásától, sem utcai plakátok megrongálásától nem riadnak vissza.

A hozzászólók persze nem nézték jó szemmel a fideszes potentát önkényes kampányát a fórumon, és rögtön jelezték neki, hogy egyrészt náluk ne politizáljon, másrészt pedig egyszerűen logikátlan amit ír. Az alpolgármester egyetlen érvre sem tudott reagálni, végül pedig még azt is elismerte, hogy „a korrupció biztosan jelen van ma is”, tehát a Fidesz-kormány alatt.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez a fajta kampányolási módszer Ábel Attila saját ötlete volt-e, vagy netán a Rogán Antal-féle propagandaminisztériumból adtak ki ilyen utasítást, de az biztos, hogy amíg Csepelen nem egy kertvárosi utca áll aszfaltozatlanul, nyáron az ötven fokos HÉV-eken aszalódnak a kerületi lakosok, addig az alpolgármesternek fontosabb dolga is lehetne, mint egy másik párt gyalázása egy internetes apróhirdetési oldalon.

Forrás: helyivalasz.hu és top8.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr613167584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása