Kicsit privatizálok. „Te Fidesz-bérenc” – mondom viccesen Hann Bandinak a teniszpályán, hogy aztán párost alkotva vigyük győzelemre csapatunkat. Ő is vicces, azt mondja, ő bizony nem Fidesz, hanem szoci-bérenc, így akarja elaltatni a kormánypártot, amely nagy megelégedettségében majd elfelejt gyűlölködő kampányt folytatni. Aztán hozzáteszi, már nem is annyira tréfásan: sokféle összeesküvés elmélettel találkozik; mindig minden eredményt le lehet vezetni így is, úgy is. És rendre le is szokták.

Ez a mostani, a legfissebb mérés azonban különleges helyzet, szinte robbanás-szerű a Fidesz népszerűségi mutatójának növekedése. Arról van szó, ugye, hogy a Medián közvélemény-kutató intézet, amelynek Hann Endre a vezetője, most publikált felmérése szerint a Fideszt - a szavazókorú népesség körében - négy százalékkal többen választanák egy most vasárnapi országgyűlési választáson, mint egy hónappal ezelőtt, miközben a többi párt népszerűsége alig változott. Ritka az ilyen jelentős mozgás ennyire rövid idő alatt, és nem is nagyon érthető, hiszen

semmi olyan nem történt, ami megrázta, vagy esetünkben feldobta volna a társadalmat. „Nincs alternatíva”, mondja Hann egy jól sikerült tenyerese után, amiről gondolhatnám, hogy a remek ütésére gondolt.

De persze tudom, hogy nem, mint ahogy azt is: valóban az jelenti manapság a legnagyobb gondot, hogy az emberek keresik, de nem találják a Fideszt leváltani képes formációt. És, maradva a Mediánnál, már negyvennyolc százalékra mérik a kormánnyal elégedettek számát, ugyanakkor negyvenöt százalék még mindig leváltaná az Orbán-kabinetet, míg negyvennégy százalék meghagyná a helyén. Mindebből az is következne: ha lenne, vagy lesz váltásra alkalmas formáció, akkor annak jelentős esélye lenne a sikerre. De vajon lesz-e? Nem egészen fél évvel a választások előtt a választók nem látják, hogy volna erre esély, még akkor sem, ha más közvélemény-kutatók a Mediánnál jobb eredményt mutatnak az ellenzék számára. Amiben egységesek: többen akarnak kormányváltást, mint ahányan megtartanák Orbánt a helyén.

Amiből ha pozitív következtetést akarunk levonni, akkor csak az lehet: a demokratikus ellenzék legnagyobb pártja, az MSZP annyi csetlés-botlás, öngyilkos akció után sem omlott még össze, s bár jelentősen megelőzi őt a Jobbik is, akár el is indulhat felfelé. És ez voltaképpen – a Fideszen és a Fidesz-hívőkön kívül – mindenkinek érdekében állna, még a Demokratikus Koalíciónak is, amely mostanság inkább az egyéni törekvésekről ismerszik meg, mint az együttműködés pártolójaként. Persze mindaddig, amíg a szocialisták a bomlás jeleit mutatják, nehéz társul választani őket, de abban a pillanatban, ha képesek átlépni a saját árnyékukon, megnyílhat a lehetőség egy értelmes és talán eredményes integrációra.

A helyzetük nem könnyű, mert nem elég átlépni azt a bizonyos árnyékot, el is kell hitetni a partnerekkel és a választókkal, hogy ez megtörtént. Kósáné Kovács Magdával szólva: partnernek is kell látszani. Lássuk be, ennyi harakiri után ez nem könnyű feladat.

Németh Péter