A nyugdíjas kérdés a pártok homokozója lett – mondta Moldova György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az író hozzátette: az országban él pár százezer teljesen lerobbant nyugdíjas, akiket „lesz*rnak.” Szerinte folyamatosan nyílik a társadalmi olló a nyugdíjasok és az aktív dolgozó réteg között, az előbbiek kárára.
Moldova György az interjúban szólt csepeli tapasztalatairól is. Azokról, amelyeket a Kegyelemkenyér című, három kötetes riportkönyvének anyaggyűjtése során szerzett a kerületben. Nemcsak nyugdíjasokkal, hanem a kerület jelenlegi fideszes alpolgármesterével is
találkozott és beszélt. Az irónia sem hiányzott az író szavaiból, amikor erről a találkozóról villantott fel néhány részletet:
Rónai Egon műsorvezető kérdésére, hogy miért szavaz annyi nyugdíjas Orbán Viktorra, Moldova azt válaszolta: a nyugdíjasok szívesen várnak prófétákat, és Kádár János is az volt. Az író szerint nagy balhé lesz, ha a Fidesz egyszer elveszti a választásokat.
Moldova György azzal zárta a beszélgetést, hogy ő maga már nem megy el szavazni, mert ez nem az ő ügye. Nekem ott a papír, ha nagyon akarok valamit csinálni – tette hozzá az író.
Forrás: ATV.HU és nepszava.hu