Reméltem, hátha a mi kormányunknak dereng fel, hogy lépni kéne. De nem. Nyilván nem akadt olyan energetikai meg élettani kérdésekben meggyőző szakértő, még inkább szakértő csoport, akire-akikre vezetőink oda is figyelnének. Pedig figyelmeztetések jócskán jöttek minden félévben. Hogy ártalmasak, vérnyomásra, kedélyre, munkaképességre nagyon is negatívan hatnak az évenként kétszeri óraátállítások. Helyette minden félévben hosszasan elmagyarázza a hivatal szóvivője, mennyire hasznos ez az intézkedés, mert akár egy kisvárosnyi áramot is megspórolhatunk, darálja unottan.
Valójában napjainkra már mindenütt rájöttek, az Európai Unióban is, hogy mennyire felesleges, sőt káros ez a hagyomány. A gyakorlatias és okos finnek kellettek ahhoz, hogy állami szinten, hivatalosan is felvessék: fejezzük be!
Igaz, nálunk a Jobbik próbálkozott vele, de manapság ugyan ki figyel oda egy ellenzéki párt javaslataira.
Kétségtelen, valaha az óraátállítás hasznos megoldás volt. Használjuk ki jobban a természetes fényt, égessük kevesebbet a lámpákat. Nem is túl új a gondolat, úgy tudni, a rendkívül sokoldalú Benjamin Franklin is előjött vele csaknem kétszázötven éve. De csak jóval később, az első világháború alatti ínséges időkben használták először a praktikus németek. Jelenleg az évenként kétszeri – tavaszi és őszi – átállítást világszerte több mint hetven ország alkalmazza, ami azért igen messze van a többségtől (a világban 203 az országok száma). Hazánkban 1996 óta kormányrendelet írja elő, de voltak közben eléggé hosszú szünetek is, például 1957 és 1980 között.
Az átállításokkal szemben ma már legalább két alapvető érv-rendszert hozhatunk fel. Az egyik műszaki-gazdasági, a másik élettani.
Nézzük az előbbit! Korábban, körülbelül a hetvenes évek végéig, valóban volt értelme az évenkénti kétféle időszámításnak a villamosenergia-fogyasztás szempontjából. Akkor, főleg a korszak elején, a világítás volt a villamos energia fő fogyasztója a háztartásokban. Aztán egyre inkább elterjedtek a hűtőgépek, ritkásabban a villanytűzhelyek, egyre sűrűbben viszont az egyszerű, tárcsás, majd az automata mosógépek, és a világítási fogyasztás aránya mind kisebbé vált. Napjainkra pedig a világítás majdnem elenyésző, a háztartások gazdasági színvonalától függően egy-két, de legfeljebb tíz százaléka lehet a villanyszámlánknak. Eltekintve a legszegényebb rétegektől, a családok zömében a nagyfogyasztók jelenléte a jellemző, vagy meglehetősen nagy léptekkel terjed (fagyasztók, klímaberendezések, kapunyitók, elektronikai készülékek, és még sorolhatnánk speciális fogyasztókat, mint például a villamos autó töltése), és ezek köre egyre bővül. Hasonlóan növekszik az iparban is a nagyfogyasztók száma és aránya, mint amilyenek az ipari robotok.
Tehát a világítás jelentősége a fogyasztásban drámaian csökken, amit még tovább erősít az energiatakarékos, hosszú élettartamú világító eszközök terjedése. Nincs értelme évente kétszer súlyos kényelmetlenséget okozni az embereknek azért, hogy esetleg pár forinttal gyengüljön a villanyszámlánk. Egyes becslések szerint mindössze – és persze átlagosan – mintegy 700-800 forint az így adódó megtakarítás évente és fejenként.
Nincs sok értelme? Nem hogy sok, hanem semmilyen, sőt negatív az értelme, mert kifejezetten káros élettanilag. Az órák átállítása puszta kényelmetlenség, bár gondoljuk meg, egy mai háztartásban a karórákon kívül is jó pár óra működik. Fontosabb, hogy az átállás élettani hatásai akár több hétig is tarthatnak, amíg a szervezet beáll az új ritmusra. Este nehéz elaludni, reggel felébredni. A kialvatlanság nyilván befolyásolja a munka intenzitását és a koncentrálóképességet, fokozza az emberek ingerültségét, ami jelentős zavarokat okozhat a közlekedésben. Fontos élettani funkcióknak kell alkalmazkodniuk, és ez különösen a gyerekek, a betegek és az idősek esetében káros megnyilvánulásokkal jár.
Számos érv szól tehát az óraátállítások megszüntetése mellett. Most már csak dönteni kell, ami nem is olyan egyszerű, mert a politikusok és a bürokraták órái más sebességgel járnak, mint az átállások negatív hatásait megszenvedő polgárokéi.
Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök
forrás: Népszava
