Annyiféleképpen feldolgozták már a rendszerváltást és az azt követő időszakot, miért ne lehetne az egészből politikai krimit is írni. Hargitai Miklós (képünkön) ezt a formát választotta. A Népszava újságírójának, a MÚOSZ elnökének a Népszabadság szakszervezeti tisztviselőjeként volt alkalma a lehető legközelebbről végignéznie utóbbi lap törvénytelenül végrehajtott megszüntetését, így nyilván nem véletlen, hogy jó adag indulattal áll a témához. Most megjelent könyve elsősorban az Orbán-kormányok működésére koncentrálva épít fel egy maffiatörténetet, bár megkapja a magáét a rendszerváltás óta regnáló összes kabinet, sőt az egész második világháború utáni Európa is.
Egy krimit persze nagyon nehéz úgy bemutatni, hogy ne lőjük le a poént, így a történetről csak annyit: a több szálon futó cselekmény főhőse egy pap, akihez egy befolyásos miniszter megy gyónni. A gyónás oka:
a miniszternek nem megy a szex a feleségével, ezért megcsalja egy fiatal lánnyal, aki viszont minden kívánságát hajlandó teljesíteni. A gyóntatás egy papnak, mondhatni, rutinfeladat, de a főhős számára mégis váratlan fordulatot vesz: kiderül ugyanis, hogy a fiatal lány olyan helyen volt „táncosnő”, ahová csak az országot kormányzó elit legszűkebb körének tagjai bejáratosak. Ennek az „élcsapatnak” pedig elemi igénye, hogy időnként a legbizarrabb szertartások során – még Kádár János koponyája is megjelenik a regényben – vezesse le azt a feszültséget, amelyet a „Neki” való teljes egzisztenciális kiszolgáltatottság és az ország kormányzásának stressze jelent. Pontosabban a kormányzást idézőjelbe is tehetjük: az És bocsásd meg vétkeinket világában már mindent az egyetlen vezető személyes érdekeinek rendelnek alá, neki pedig a saját és közvetlen köre meggazdagodásán kívül csak az a célja, hogy minél tovább hatalmon maradjon, bármely áron, akár politikai gyilkosságoktól sem visszariadva. A könyv egyértelműen utal Váradi András, a „felcsúti juhász” balesetén túl egy, a miniszterelnök meggazdagodásának körülményeit vizsgáló fotós-újságíró meggyilkolására is.
A szerző olyan totális rendszert rajzol fel regényében, amilyet még Orwell is megirigyelhetett volna, kezdve például azzal, hogy a rendszerváltás előtti időktől ebben a világban még a papi gyóntatófülkéket is bepoloskázták, és a rendszerváltást is előre lezsírozták, mégpedig az orosz nagyhatalmi érdekeknek megfelelően. A főhőst is kiválasztották már papi szeminarista korában, mégpedig azt követően, hogy a „százados” a rendszerváltás előestéjén megpróbálta lebeszélni őket arról, hogy részt vegyenek bármilyen ellenzéki tevékenységben. (A százados alakjában én egyértelműen Pintér Sándorra asszociáltam, hiszen ez a szereplő a regény jelen idejében is a kormány meghatározó tagja, a halála pedig az egész kormányzat összeomlásával fenyeget.) A látogatás során az egész csoportból a főhős tette fel az egyetlen érdemi kérdést azzal kapcsolatban, hogy ugyan mi értelme lenne a régi rendszer fenntartásának, így felfigyeltek rá, és meg is akadályozták, hogy egy kritikus pillanatban összejöhessen azzal a lánnyal, akivel szerelmesek voltak egymásba. Az És bocsásd meg vétkeinket másik cselekményszála ugyanis egy tragikus szerelmi történet, amely azért nem nélkülözi a fordulatokat. Mint ahogy a politikai szál sem. Egy ponton feltűnik maga a miniszterelnök is, aki az aktuális választásokat közvetlenül megelőzően a sorsdöntő voksolást is befolyásoló, visszautasíthatatlan kéréssel-ajánlattal fordul a főhőshöz.
A cselekményből többet nem árulunk el, de annyi álljon még itt, hogy a már felsoroltakon túl Hargitai Miklós a rendszerváltást követő összes nagyobb botrányt beleszövi a regénybe, amelyben kiemelt jelentőséget kap a 2003-as paksi üzemzavar, természetesen összekapcsolva a jelenlegi reaktorbővítéssel. Az És bocsásd meg vétkeinket világában minden mindennel összefügg, minden egy nagy forgatókönyv részeként működik, amelynek a magyar társadalom passzív elszenvedője csak. A direkt politikai utalások néha kicsit szájbarágósnak tűnnek, a szerző képes azonban folyamatosan fenntartani a cselekmény feszültségét. Hargitai Miklós ráadásul remek atmoszférateremtő is. Mivel a cselekmény meghatározó elemei a gyónások során bomlanak ki, adják magukat a teológiai fejtegetések is, a szerző láthatóan szívesen vezeti regénye hőseit ilyen párbeszédekbe, még akár az egyébként „Moszkvában végzett” századost is. (Érdekes, hogy pont a miniszterelnök jeleneteiből hiányoznak ezek az elemek.)
Biztosan sok vitát kiváltó könyv lesz az És bocsásd meg vétkeinket, egyes részeit nyilván jogosan lehet is vitatni, de ettől függetlenül helye van a rendszerváltás kudarcait feldolgozó írások sorában.
KÓSA ANDRÁS
Forrás: Magyar Nemzet
