Magyarországon ma 16 forinttal többet kell fizetni a benzin literjéért, mint januárban. Nagyot drágult - a statisztikusok által a háztartási energiához sorolt - tűzifa is, amelyet nyugodtan nevezhetünk a hazai árucikkek páriájának, ugyanis mázsánként egy évtizeden keresztül évente mindig 200-200 forinttal kellett többet fizetni érte, mígnem tavaly 400 forint volt a drágulás mértéke, és ez a folyamat idén sem szakadt meg. A KSH júliusi inflációs jelentéséből kitűnik, hogy a hosszú rimánkodás után végre a választások előtt, majd korrekcióképpen utána is "rezsicsökkentett" tűzifával fűtők  - vagyis a háztartások egyötöde -  még mindig nincsenek a pénzüknél, ugyanis 12 százalékos kompenzációt kaptak, de az idei drágulás mértéke még ezt is meghaladta. A tüzelőanyag-nagykereskedők arra hivatkoznak, hogy kevés a favágó, ők ráadásul nem restellenek

egyre magasabb bérért kijárni az erdők sűrűjébe.

A benzin és a tűzifa viszont a statisztikusok és a jegybank szemében összetartozik a nem feldolgozott élelmiszerekkel és az idényáras termékekkel, a támogatott gyógyszerekkel és a hatósági áras szolgáltatásokkal. Ezeknek az ármozgását mind kiveszik a fogyasztói árindexből, és elnevezték maginflációnak. Így júliusban a 12 hónapra visszatekintő infláció már nem is 3,4 százalékosnak tűnik: számukra a benzin és társainak ármozgása volt az irányadó, ami átlagosan csak 2,4 százalékos drágulást mutat.

A ravasz bűvészkedés oka nyilvánvaló. Az MNB - a saját maga számára megszabott merev szabályok szerint - csak akkor gondolkodik el azon, hogy a nevetségesen alacsony és két esztendeje beragadt 0,9 százalékos alapkamatát felemelje, ha ez a 2,4 százalék eléri a 3,0-at, de rossz nyelvek szerint  inkább a 4,0 százalékot. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az infláció mérésénél a statisztikusok a lakhatási költségeket (az ingatlanvásárlás, a felújítás és a lakbér költéségét) számításba se veszik, pedig bárkinek lehetnek személyes tapasztalatai arról, hogy ha Magyarországon drámai drágulásról beszélhetünk, akkor az éppen a lakáspiacon fordul elő. Ezt viszont merev szemlélettel a beruházások körébe sorolták.

Vagyis drágábban élünk, mint hiszik. A kormány - sajátos logikával - mégis azt sugallja, hogy nincs a megemelt béreknek inflációgerjesztő hatása, ezzel előrevetítik, hogy az őszi bértárgyalásokon ismét kétszámjegyű százalékos béremelést szeretnének a munkaadókkal elfogadtatni.

A munkaadók egyelőre még ellenállnak. S jó okuk van erre: a termelékenység növekedése - akárhogy is vesszük - nem tartott lépést a növekvő keresetekkel, s a jövőbeli kilátások sem biztatóak. Ők azok, akik valóban érdekeltek a használható inflációs statisztikákban, hiszen az általuk fizetendő szociális hozzájárulás mértéke csak akkor csökkenthető 2 százalékponttal, ha az éves reálbérnövekedés meghaladja a hat százalékot. Most még jól áll a helyzet, de szinte mindenki biztosra veszi, hogy az augusztusi árindex még magasabb lesz, mint a múlt havi.

Most már csak az a kérdés, milyen újabb trükköt forgatnak az MNB-nél a fejükben.

Bonta Miklós (Népszava)