Senkit sem hagyunk pártában!

Egy 1958-as cikk az amerikai McCall’s magazin lapjain nem kevesebb mint 129 válogatott módszert kínál a hajadonoknak arra, hogy életfogytig magukhoz láncolják az arra érdemes urakat. Ehhez pedig akkora színjáték- és hazugságuniverzumot építtetnének fel velük, hogy azt bármilyen gátlástalan aranyásó elismerő füttyentéssel jutalmazná. Pénz, becsület, másokon való áttiprás nem számít, hiszen „a nemes cél” szentesít minden eszközt! És valóban, mi lehetne annál nemesebb, mint rábírni csellel, fortéllyal, füllentéssel és alakoskodással egy férfit, hogy az oltár elé vezessen bennünket? Ugye, hogy semmi.

Ízelítőként hadd szemezgessek az elmeroggyant tanácsokból, csak hogy értsd, mire gondolok.

ferjfogas-2.PNG„Légy kedves mindenkivel, hiszen bárkinek lehet egy szóba jöhető bátyja vagy fia” – szól az egyik. „A ronda férfiakkal érdemes különösen elbűvölően viselkedni, hiszen nem a külső teszi az embert.” (És gondolom, a cikk szerzői némi kifacsart logikával úgy hiszik, hogy egy esztétikailag kihívásokkal küszködő férfi könnyebben rávehető az elköteleződésre).

„Ne dolgozz olyan munkahelyen, ahol főleg nők vannak.”

„Szegődj el egy horgászboltba.” (Gondolom, ott garantáltan be tudsz hálózni valakit két snecivásárlás között, főleg, ha nem kényeskedsz azzal, hogy a kukacokhoz te csak csipkekesztyűben vagy hajlandó nyúlni.)

„Menj el az osztálytalálkozókra, hátha adódik arrafelé egy ígéretes özvegy.” Ha szereted a potyadékot, akkor „bratyizz csinosabb lányokkal, biztos szívesen átpasszolják a megunt lovagjaikat.” És innen az egyik fő kedvencem: „tanulj meg festeni, majd ülj ki egy műszaki iskola elé pingálni.”

Tiszteletreméltó férjkereső bizottság

Mielőtt azt gondolnád, hogy maga a cikk nem más, mint a szokásos „nem volt témaötlete a szerencsétlen újságírónak, úgyhogy gyorsan előrántott pár idétlen, de komolynak szánt ötletet a tintafoltos ingujjából, ki kell, hogy ábrándítsalak.

A 129 buggyant tanács összeállításához egy tizenhat főből álló csapatot verbuvált a magazin. A tagok között megtalálható egy dalszövegíró, egy légiutas-kísérő, egy házassági tanácsadó, egy pszichológus, egy bankár, egy agglegény és egy háztartásbeli asszony is.

Az indoklás szerint pedig azért ezekre a személyekre esett a választás, mert az ő ötleteiket ítélték a leghasznosabbnak, melyeket érett tapasztalataikra alapozva adtak elő. (Gondolom, az agglegény szerepében tündöklő úr hosszan sorolta azokat a praktikákat és helyzeteket, ahol megremegett a lába, szinte már féltérdre ereszkedett, mit ereszkedett, rogyott egyenesen, a gyémántos gyűrűt szorongató keze épp lendült volna előre… Csak aztán közbeszóltak a Párkák, vagy elillant az ihlet. Ki tudja, hogyan menekült meg épp ő a házasságtól? De valószínűleg az ő tollából származik a következő pár kétes értékű tanács, miszerint: „Vásárolj nyitott tetejű autót – a srácok szeretnek ilyesmiben utazgatni.” „Vigyázz az egészségedre, a férfiak nem csípik a betegeskedő nőket. És ne mesélj nekik az allergiádról!”

Háborúban és szerelemben mindent szabad!

Nem csoda, hogy a különféle gyanús tanácsok listája futótűzként söpört végig a neten, talán megnyugtató látni, hogy a Tinder előtt sem volt esküvői oltárból a kerítés.

Sőt. Ha hihetünk ennek a cikknek, egy valamirevaló hajadonnak igazán semmi turpisságtól nem illet visszariadni a vágyott cél érdekében.

ferjgogas-3.PNG„Hordj sebtapaszt – az emberek mindig kíváncsian megkérdik, milyen baleset ért” – biztatnak a kényelmetlen kiegészítő elviselésére.

Vagy: „Állj be egy sarokba sírdogálni, elég nagy az esély, hogy a kiszemelt lovag majd odajön téged megvigasztalni.” Ha nem fakadsz könnyekre spontán, akkor sincs baj, csak légy kétbalkezes: „Szórd szét »véletlenül« a táskád tartalmát az utcán – hátha arra jön a nagy Ő, és segít összeszedegetni.”

És a pszichopatának nevelő tanfolyam leckéi közül a kedvencem: „Ha anyukád kövér, mondd, hogy te apádra ütsz. Ha apád is dagadt, akkor füllentsd azt, hogy örökbe fogadtak!” Ugyan már, ennyi csúsztatás simán belefér, lelkiismeret-furdalás nélkül tagadd le Júdásként a szüleidet pár felesleges kiló miatt.

A tanácsok egy része arra is kitér, milyen úton-módon tudsz belefutni a megfelelő férjanyagba. Szerezz be egy kutyát például, üldögélj utcai padokon galambot etetve (ha mázlid van, nem csuknak le életvitelszerű köztéri tartózkodásért), vagy robbanj le az autóddal úton-útfélen. „Ingázz oda-vissza a reptéri buszjárattal!”

Netán: „Árusíts parókákat – a kopasz férfi könnyű préda!” (Az amúgy full tar csávómnak ezen felbuzdulva át is küldtem egy prémiumkategóriás Zámbó Jimmy parókát, azóta nem jelentkezett, szerintem az esküvői helyszínt szemezgeti épp a neten.)

Házas harmónia a horizonton

Ha már sikeresen magadra irányítottad a kiszemelt áldozat férfiú figyelmét, akkor jöhet a következő lépés: bírd rá, hogy elvegyen feleségül. Még hogy a mai férfiak nem akarnak elköteleződni? Dehogynem akarnak, csak eddig rossz irányból közelítettél a kérdéshez! Kapjon egy kis üdvözlőfalatot a rá váró gyönyörökből: „Menjetek kettős randira egy vidám, boldog házaspárral – hadd lássa a fickó, mekkora móka is a frigy!”

Ha érzi, hogy ő számodra a legfontosabb, biztosan azonnal igába hajtja a fejét: „Soha ne kelljen azt hinnie, hogy a karriered fontosabb a házasságnál!” Viszont: „Feltétlen mutass rá, hogy az egyedülálló férfiak halálozási aránya kétszer olyan magas, mit a házasoké.”

A szerzőktől nem áll távol a kettős mércében való kéjes fetrengés sem. Első körben ugyanis azt javasolják, hogy a hajadon lány tudjon meg mindent jelöltjének korábbi nőiről, tehát azokról, akiket nem vett el feleségül. Így elkerülheted, hogy a balgán elkövesd ugyanazokat a hibákat. „Nem mondod! Komolyan?! Pecabotot árusított a kabriója csomagtartójából?! Időnként pedig beállt a sarokba zokogni? Pfff… Milyen szerencse, hogy megszabadultál tőle!”

Te viszont hallgass, mint a sír a korábbi udvarlóidról. És természetesen őrizd meg a szüzességed a nászéjszakáig.

Ördögi csel!

Ám nehogy azt hidd, hogy e tanácsok végig üresfejű libának nézi a nőket! Ugyan, kérem, erről szó sincs! A 129 tipp során olyan manipulatív, machiavellisztikus személyt nevelnek belőled, amire egy bestseller politológiai tréningkönyv sem képes – főleg nem három oldal alatt. A zseniális mesterhúzást ugyanis már a férjhez menős haditerv legelső pillanatában meglépi az okos lány, aki – micsoda csavar! – a tanácsokat követve rögtön az első randin kijelenti, nem szeretne férjhez menni.

Kérem, amelyik férfinak ettől nem jön meg azon melegében a házasulási szándéka, és nem csap ki dacosan az asztalra egy jegygyűrűt, az minden bizonnyal egy hasznavehetetlen pojáca.

Egy szó, mint száz, ha ezeket a pompás ötleteket követve elég mázlista vagy, és nem rabolnak el, zsebelnek ki vagy ütnek le, miközben ki-be utazgatsz a reptéri buszon, félreértésből kifolyólag nem erőszakolnak meg, miközben épp vadul hajkurászod a jövendőbelidet, akkor már csak azt kell kitalálni, hogyan töltöd el a következő negyven–ötven évet boldogságban, békességben annak a férfinak az oldalán, akinek tulajdonképpen semmi más érdeme nincs, mint az, hogy hagyta magát behálózni, és a férjed lett. De a pecabot- és parókaárusítás után azt hiszem, ez már bagatell ügy lesz.

Fiala Borcsa (wmn.hu)

 

Forrás: ITT