Altatás vagy helyi érzéstelenítés. Egy biztos:  egyszer végre fel kell ébredni

Nem hatottak a varázsszavak. Pedig Kásler Miklós miniszter jogszabállyal tette kötelezővé, hogy január elsejétől legyen rend a kórházak sürgősségi osztályain. Aki odamegy, az öt percen beül tudja meg, hogy mi lesz vele, szüksége van-e komolyabb ellátásra. Ha pedig nincs, akkor az úgynevezett „akut alapellátási egységen” keresztül - akár orvosi vizsgálat nélkül is – bocsássák haza, így rövidítve a sort a leterhelt sürgősségi orvosoknál.

Aki régóta figyeli az egészségügy folyamatait, eleve tudhatta, hogy a megoldás azért nem lehet ennyire egyszerű. A sürgősségi osztályokon gyűlt fel ugyanis a magyar egészségügy szinte összes nyavalyája, itt vált láthatóvá az is, hogy nincs normális háziorvosi rendszer, 24 órás szakellátás. De azok sem lehettek igazán meglepve, akik

csak pár hónapja figyelik, mi folyik az egészségügyben. Az októberi államtitkár-krízis alaposan megtépázta Kásler Miklós tekintélyét, létkérdés volt tehát számára néhány gyors siker az egészségügyben - a kormány hamarosan el is fogadta a sürgősségi ellátás reformjáról szóló koncepcióját.

Ami utána történt, az viszont híven mutatta, hogy mivel jár, ha a politikai igényeket nem korlátozzák a józan szakmai megfontolások. A miniszter ugyan egyeztetett a sürgősségi orvoslás szakmai testületeivel, de javaslataik nem befolyásolták rapid intézkedését. A szakemberek óvatosabban korrigáltak volna, így például kezdetben csak hat-nyolc sürgősségi centrumban próbálták volna ki az új ellátásszervezési elemeket, és előbb egységesítették volna a betegosztályozást, triázsolást is, ugyanis a magyar kórházakban ma még ahány ház, annyiféle módon döntenek arról, mi sürgős és mi halasztható.

De Kásler rendelete közvetlenül karácsony előtt megjelent, és január elsejével új világot hirdetett. Beszédes, hogy maga Bognár Zsolt, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke nyilatkozta pénteken a kormánylapnak, hogy „egyetlen egészségügyi szolgáltatótól sem lehet elvárni, hogy tíz munkanap alatt egy pluszszolgáltatást elindítson a nulláról.” Semmi meglepő nincs hát abban, hogy nem is sikerült ennyi idő alatt új orvosokat, nővéreket, mentőtiszteket szerződtetni, új triázsolókat kiképezni. És persze az ellátást sokkal részletesebben dokumentáló szoftver sem készült el.

Formailag persze mindenütt igyekeztek eleget tenni az előírásnak. Találtak ajtót, amire ráírhatták: akut alapellátási egység. És azt is kitalálták, hogy munkatársaik szükség szerint hogyan váltsanak szerepet, legyenek ápolók, triázsolók, betegirányítók. Ám volt főigazgató, akinek ilyen körülmények között sem engedte a szakmai lelkiismerete, hogy orvosi szemle nélkül engedje el a beteget. Így náluk az akut alapellátási egységhez sorolt könnyű páciensek is beállnak egy – igaz, másik - sorba a sürgősségi orvoshoz.

A tárca persze várja az eredményt, és kéri a pontos adatokat arról, hogy mennyire gyorsult az ellátás. Ám kész csoda lenne, ha a kórházakban még arra is akadna ember, hogy ezeket az adatokat összevadássza a napi több száz páciens papírjaiból.

Danó Anna (Népszava)