Egy orvos megint összecsomagolta a műszereit és elment külföldre. Sokáig fontolgatta, hogy menjen, vagy maradjon, aztán mégis az előbbit választotta. Vívódott is magában: szerette az egyetemi légkört, a tanítást, nem szívesen hagyta magára az idős szüleit sem. Tudta, hogy a barátai, a betegei is hiányolni fogják, de azt mondta a feleségének, egy életük van, azt okosan kellene leélniük, és a gyerekeik jövőjére is gondolniuk kell.

Elege lett a kórházi pénzhiányból, a rossz munkakörülményekből, abból, hogy egész nap nincs ideje bekapni egy szendvicset sem, az orvosi szoba kopott bútoraiból, a zsebébe dugott borítékokból.

Az vesse rá az első követ, aki szemrehányást tesz neki, aki felhánytorgatja, hogy hány milliót költött rá az állam, mire megkapta a diplomáját. Azoknak kellene szégyenkezniük, akik nem képesek tenni az egészségügyben uralkodó tarthatatlan állapotok ellen. Fejétől bűzlik a hal, mondogatják azok is, akik

belülről bírálják a közállapotokat. A minap megszólalt e témában egy magánkórház korábbi igazgatója is. Durván fogalmazott. Szerinte akkor lehetne helyükre tenni az egészségügy anyagi viszonyait, akkor lehetne örökre száműzni a hálapénz megalázó rendszerét, ha bebörtönöznének néhány orvosbárót és néhány beteget, akit rajtakapnak a „borítékoláson”.

Nem gondolom, hogy a börtön bármit megoldana. Politikai akarat nélkül egy tapodtat sem lehet előbbre lépni ebben az ügyben, s éppen ez hiányzik a legjobban. Sokan nem emlékeznek már annak a bizonyos "szociális népszavazásnak" a hullámaira, amellyel az akkor ellenzékben lévő Fidesz megakadályozta a szocialisták és a liberálisok elképzeléseit a hálapénz „kitakarításáról”. Nem volt benne semmi ördöngösség, azt javasolták, hogy engedjék belépni az egészségügy finanszírozásába a biztosítókat. Legyen minden magyar állampolgárnak egy alapbiztosítása, amelyért természetesen tisztességes kezelést kaphat, de aki külön szobát, professzori vizsgálatokat, vendéglői ebédet szeretne kapni a kórházban is, köthessen erre – anyagi lehetőségeinek megfelelően – külön biztosítást. És akkor semmi szükség nem volna külön borítékokra, a biztosító tisztességesen megfizetné az orvosok munkáját, és mindenki elégedett lehetne a körülményekkel.

Ma már nem kifogásolja a Fidesz, hogy aki túl hosszúnak tartja a kórházi várólistát, vagy hónapokig nem akarja halogatni a radiológiai vizsgálatot, mert a betegsége ennél sürgetőbb beavatkozást kíván, az köthessen különbiztosítást, elmehessen az orvosa magánrendelőjébe. Bizonyos kutatások szerint a középosztálybeli betegek több mint a fele szükség esetén igénybe is veszi a magánegészségügyet. Különösen a 25 és 40 év közöttiek választják ezt az utat. Mindez már annyira része lett a mindennapi életnek, hogy lassan a magánorvosi hálózat is kezd túlterheltté válni, ott is megjelentek a várólisták. A legismertebb budapesti magánkórházban a nőgyógyászati ambulancián hetekre előre beteltek a fogadóórák.

Az a baj, hogy az egészségügy betegsége csak sebészi módszerekkel volna gyógyítható, de akinek kézbe kellene vennie a szikét, annak remeg a keze.       

Somfai Péter (Népszava)