CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Milyen céljai vannak Takács Mónika csepeli polgármester-jelöltnek?

2019. április 10. 05:43 - csú

takacs_monika_csepeli_polgarmester-jelolt-2019-04-09.PNGMiként korábban hírül adtuk, közös polgármesterjelöltekben állapodott meg Budapesten négy ellenzéki párt. Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum döntött úgy, hogy közösen indul az őszi önkormányzati választáson. Csepelen Takács Mónika (képünkön), a Csepeli Munkásotthon igazgatója lesz Borbély Lénárd kihívója. A polgármester-jelölttel a 21ora.hu készített interjút "Takács Mónika: egymást meghallva, egymással együttműködve többre vagyunk képesek!" címmel. A beszélgetést az alábbiakban közöljük:

A hétvégén hivatalosan is bemutatták, mint a fideszes Borbély Lénárd kihívóját. Ezek szerint most már biztosan csatába indul.

Így van. De nehéz döntés volt. A 2018-as országgyűlési választás után voltunk, amelynek az eredménye lesújtó volt, annak ellenére, hogy itt, Csepelen ellenzéki győzelem volt. Az országos eredmény ugyanakkor hónapokig nyomasztott, olyan szinten, hogy még az is megfordult bennem, hogy az egész politikát otthagyom, és mivel a jelenlegi munkámba is beszűrődött sajnos a politika, azon is elgondolkodtam, hogy a Munkásotthon vezetését érdemes-e tovább csinálni.

Aztán nemhogy kivonult a politikából, hanem, ha lehet így mondani még inkább bevonult. Ahogy az Önt javasló MSZP budapesti elnöke fogalmazott, a szocialista párt jelöltjei, mint a háromszáz spártai fognak küzdeni, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy győzni is fognak.

Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy nem kell megijedni az elsőre nehéznek tűnő kihívásoktól, hanem meg kell keresni a lehetőségeket, következetesen ki kell jelölni a feladatokat, és ha a munkánkat becsülettel elvégezzük, akkor sikereket érhetünk el. Az őszi önkormányzati választás is egy lehetőség.

Hogy lett végül is Ön az ellenzék közös polgármesterjelöltje Csepelen?

 Nem titok, hogy már évek óta fel-fellebbent, hogy mit szólnék hozzá, de  ennél konkrétabban nem merült fel a nevem. Aztán idén előbb az MSZP és a Párbeszéd szövetsége kért fel hivatalosan is, nemrég pedig a DK és a Momentum is támogatásáról biztosított, így elvállaltam a jelöltséget.

Mint mondta, nem volt könnyű a döntés. Jól meggondolta?

Jól. És amikor én jól meggondolok valamit, akkor azt utána teljes erőbedobással képviselem. A jelöltséget feladatnak tekintem, olyan feladatnak, aminek a véghez vitelére nagyon nagy szüksége van most a kerületnek.

Miért?

Nézzük a jelenlegi helyzetet: Csepel közlekedése, az utak állapota botrányos. Mindenképpen az egyik legfontosabb feladat a gerincút továbbvitele egészen a Vízmű lakótelepig, hogy a Csepelről kivezető utak leterheltsége enyhüljön végre. Az elkerülőút még az előző, baloldali városvezetés idején kezdett el kiépülni, amióta a fideszes vezetés van, egy méterrel nem lett hosszabb. P+R parkolók sem épültek ki az elmúlt évtizedben, így az agglomerációból a belső kerületekbe tartó autósok kényszerűen Csepel közlekedését nehezítik még tovább.

Milyen más, valamilyen formában szinte mindenkit érintő problémát lát még?

Például a lakhatásét. Itt van a szintén befejezetlen panelprogram. Óriási szükség lenne ennek a folytatására, mert ma is rengeteg régi lakótömb van, amely a megépítése óta semmiféle felújításban nem részesült. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy önkormányzati bérlakás Csepelen utoljára lassan 15 éve, 2006-ban épült. Óriási szükség lenne egy önkormányzati bérlakásprogramra is, ami valódi segítséget tudna nyújtani a ma még itt élő, de tömegesen elvándorló fiatalok lakhatási problémájának megoldásához.

Az elvándorlás megállításához helyi munkalehetőségre is szükség lenne.

Beszélnünk kell a Csepel Művek állapotáról is, ahol szintén nem történt semmi az elmúlt évtizedekben, pedig a jelenlegi vezetés is minden választás alkalmával ígéretet tett a gyártelep rendezésére. Erre mindenképpen több figyelmet kell fordítani a jövőben. Vannak városrészek, gondolok itt a Hárosra vagy az Ófalura, ahol szintén rengeteg a megoldásra váró probléma. Az egészségügyi helyzet ugyan országos méretű probléma, ám itt helyben is lehetne tenni azért, hogy a zömében magánszolgáltatók által végzett ellátás működőképesebb legyen. El kell például kerülni az olyan zavarokat, mint amit az önkormányzat legutóbb a csillagtelepi szemészeti ellátó húsz éve bejáratott rendelésének felborításával okozott.

Ezek a csepeliek napi életét befolyásoló területek. Milyen egyéb, akár szimbolikus ügyekben kellene még mást vagy máshogy csinálni Csepelen?

Ami számomra nagyon fontos, hogy kerületben távolról sem ismert, helyi kötődéssel nem rendelkező alakok szobrai helyett a nagyon régi, meglévő csepeli értékekre kellene a fókuszt helyezni. Így méltó módon kellene támogatni a Csepel SC még megmaradt utódegyesületeit, de a Csepeli Munkásotthonban működő egyesületeket és klubokat is, mert az a helyzet, hogy közel 10 éve rettenetesen áldatlan helyzetben vannak, a mostani vezetés most már kilencedik éve vérezteti őket. A csepeli emberek azonban igazi lokálpatrióták, és úgy gondolom, hogy joggal ragaszkodnak a hagyományos értékeikhez.

A városvezetésben stílusváltásra számíthatnak a kerületiek? Gondolunk itt például az önkormányzati lejárató hadjáratok és a nettó fideszes sikerpropaganda megszűnésére.

takacs_monika_21ora_-2019-04-08.PNGSzeretném megmutatni a csepelieknek, hogy gyűlölködés nélkül, egymást meghallva, egymással együttműködve sokkal többre vagyunk képesek egyéni és kerületi szinten is. Nagyon fontosnak tartom, hogy az itt élő embereknek ősztől egy feléjük nyitottabb, átláthatóbb, a valós, mindennapi problémákra fókuszáló városvezetése legyen. Én egyedül ezt a célt, ezt a feladatot látom most magam előtt.

Forrás: 21ora.hu

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8214751765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása