Ez olyan választás volt, amelyen annak is az ellenzékre kellett szavaznia, aki nem híve semelyik ellenzéki pártnak. Ezt az állítást rögtön alátámasztom néhány Bayer-, Bencsik- és Lovas-idézettel.
2018. február 25-én Hódmezővásárhelyen győzött Márki-Zay Péter, és a Fideszben kitört a pánik. 27-én a fél ország ott ült az ECHO tévé előtt, hogy megnézze a Sajtóklubban, hogyan dolgozza föl a sokkot a hatalmi párt. Bencsik András azzal kezdte: „Abba kéne hagyni az elemi iskolai szintű Sorosozást, migránsozást”, és ideje lenne végre a valósággal foglalkozni.
Lovas István kikérte magának, hogy a „közszolgálati” M1 és Kossuth másnap délig nem számolt be a Fidesz kiütéses vereségéről (ha bántja a cenzúra, alighanem azóta is forog a sírjában). A pestisrácos Huth Gergely azt fejtegette, hogy mélyről jövő gyűlölet van az emberekben a kormány ellen a sok lopás miatt, majd keserű őszinteséggel lázadásnak nevezte a fideszes jelölt ellenfelére leadott szavazatokat. Zárásképpen Bayer Zsolt azokhoz fordult, akik okkal haragszanak rájuk, amiért „a Mészáros és a Tiborcz már mindent ellopott”, és feltette a kérdést:
„De akkor mi a B terv? Az ellenzék?”
Emlékszünk, Orbán a nem publikus mérésekre támaszkodva pár nap alatt megnyugtatta a sajátjait: nincs baj, a média az övék, a nonstop kampány működik, bátran lopjanak tovább, a propagandisták meg tegyék vissza a lemezjátszóra a Soros-migráns korongot, mert a népnek bejön. Igaza lett, áprilisban megint ők nyertek, de azóta mégiscsak van történelmi tapasztalatunk arról, hogy amikor a Fidesz megijed, azonnal elkezd arra koncentrálni, ami a dolga lenne. Mióta ugyanis politika létezik, a politikusok főként attól félnek, hogy egyszer el lesznek zavarva, és leginkább ez a félelem tartja őket azon a keskeny mezsgyén, ami a tisztességes embereket a nettó haramiáktól elválasztja.
Nem azért kellett vasárnap az ellenzékre szavaznia mindenkinek, akinek fontos Magyarország, mert náluk mindenki Teréz anya, vagy mert attól rögtön lemond a kormány, hanem azért, mert a Fidesz kizárólag akkor hajlandó komolyan venni a kormányzással járó felelősséget, ha elhiszi, hogy megbukhat. A győzelemből ez a párt nem tanul. Tessenek végiggondolni: a tavalyi újabb kétharmad óta megoldott az Orbán-kabinet egyet is azon problémák közül, amik az itt élők sorsát meghatározzák? Tettek bármit a tömeges kivándorlás, a pusztító klímaválság, a gyenge forint, az egészségügy haldoklása vagy az oktatás lezüllése ellen? Apropó oktatás: miközben Romániában 2014-ben (!) kormányprogram indult, hogy minden kisiskolás tablethez és korszerű informatikai tudáshoz jusson, nálunk a szélsőséges Takaró Mihály faj- és rokonságelméletével frissítik a tantervet. Tényleg attól lesz nagy a nemzet, ha a mi gyerekeink ezzel az ismeretanyaggal felvértezve lépnek ki az egységes európai munkaerőpiacra?
Egy szó, mint száz: aki meg akarja menteni a hazát, 2022-ben is szavazzon az ellenzékre. Akkor is, ha elege van Orbánékból, meg akkor is, ha csak annyit szeretne üzenni a kormánynak, hogy semmi sem tart örökké.
Forrás: Hargitai Miklós (Népszava)
