CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Nincs elintézve semmi...

2020. március 10. 05:43 - csú

abel_attila_nonap_piac_virag_2020.PNGHej, tulipán, tulipán, az életünk nem vidám... Ábel Attila csepeli alpolgármester a piacnál osztogatott, kedveskedett ugyanúgy mint a főnöke és megmentője, Borbély Lénárd polgármester valamint a kerületvezetői kompánia és a sleppjük többi tagja. (Az akcióról ITT látható megkapó fotósorozat-szigorúan közpénzből)

"A Fidesz vezérei, akik a képviselő-testületi ülésen elvtársazzák a legtapasztaltabb társukat, és kommunistázzák az ellenzéket, most negyvennégymilliós közpénzen vásárolt luxusautóikkal, - az éppen ránk törő járvány kezdetén, pofátlanul pózolva a fotósoknak - kiállnak a piac sarkára ezen a baloldali ünnepen, és baltaarccal vigyorogva, virágot nyomnak az oda egy kis farhátért kijáró nénikék kezébe. Azt hiszik, hogy ezzel e is van intézve minden!"

A lényeg és a látszat közötti összefüggéseket régóta látja az ember. Általában az a vélekedés, hogy ebből az összefüggésből a lényeg az elsődleges és a látszat a másodlagos. Az elmúlt évtized azonban bebizonyította, hogy másként is felfogható ennek a páros fogalomnak az értelmezése.

Olyan világot élünk, ahol a látszat nemcsak megelőzi, hanem teljességgel le is kőrözi a lényeget. Ez lett a nemzeti együttműködés rendszerének, a NER-kormányzásnak az egyik taktikai alapja! És, ha ez hoz sikert országos szinten, akkor ennek kell érvényesülnie helyi szinteken, még Csepelen is - vélik. - Így, tapasztalatai összegzésével kezdi A lényeg és a látszat című publicisztikáját Horváth Gyula ellenzéki (DK-s) önkormányzati képviselő. Cikkét a következőkkel folytatja:

Az idősebb korosztály bizonyára emlékezik  rá, hogy fél évszázaddal ezelőtt a Csepel Művek üzemeiben, irodáiban a

Nemzetközi Nőnapon összehívták a dolgozókat egy kis ünnepségre. Az üzemvezető, vagy a párttitkár beszédekben méltatta a dolgozó nőket. Ezekben a beszédekben mindig elhangzott Clara Zetkin neve. Ő a munkásmozgalom kiemelkedő feministája, a női egyenjogúság élharcosa, a Német Kommunista Párt (KPD) egyik megalapítója (1919), aki 1911-ben létrehozta a Nőnapot!

A KISZ-esek és a szakszervezetesek március 8-án ajándékaként kerámiákat, virágokat adtak a hölgy dolgozóknak. (Idősebb barátaink lakásaiban járva még mindig láthatók a falon, ezek a nagy becsben tartott emléktárgyak). A férfiak pedig ezen a napon a gyár bejárati kapuinál árusító haszonlesőktől vásárolták a nők köszöntésére a hóvirágot, vagy a szövetkezeti ÁBC-k valamelyikében a csokikat és a bonbonokat. A rendszerváltás után, - mint mindent a szocializmusban meggyökeresedett szokást - ezt is ki akarták irtani!

Alternatívát állítottak a szerelmesek napjával, a (Bálint) Valentin-nappal. Hát ez Magyarországon nem jött be!
Ennek több oka lehetett. Egyrészt az emberek megszerették a nőnapot és megérezték a különbséget, a két ünnep tartalma között. Másrészt, a rendszerváltással együtt visszajött újra az emberi megkülönböztetés, és a NER időszakában ez vált az előrejutás alapjává. Nem csak a nőknek, hanem a leszakadóknak, a bérből, és fizetésből élőknek, a magukért dolgozó kisvállalkozóknak is szükségük lenne az emancipációra, az egyenjogúságra.

A folyamatok hazánkban - a NER vezérletével - ennek éppen az ellenkező irányába haladnak! Sose látott mértékűre nőttek a különbségek a társadalom alsó, és felső rétegei között. A megkülönböztetés érzékelhető az élet számos területén. Százával fagynak, halnak emberek éhen, kihülve, míg az újra hatalomba került urak milliárdos zsákjaikon ülve, kéjhajhász módon dőzsölnek! Az egészséges élet, az oktatásból való esélyek lehetősége mind az alsó rétegek kizárásán, megkülönböztetésén alapul. A NER, hogy elkerülje a vele szembeni nyílt fellépést, megpróbálja bevetni rég ismert módszerét. A szegények, és még szegényebbek közti megosztás fegyverét, amit rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, ismerhetünk.

Csepelen sem más a képlet! A Fidesz vezérei, akik a képviselő-testületi ülésen elvtársazzák a legtapasztaltabb társukat, és kommunistázzák az ellenzéket, most negyvennégymilliós közpénzen vásárolt luxusautóikkal, - az éppen ránk törő járvány kezdetén, pofátlanul pózolva a fotósoknak - kiállnak a piac sarkára ezen a baloldali ünnepen, és baltaarccal vigyorogva, virágot nyomnak az oda egy kis farhátért kijáró nénikék kezébe.
Azt hiszik, hogy ezzel e is van intézve minden! Nagyot tévednek, mert nincs elintézve semmi! 

HORVÁTH GYULA

Forrás: Facebook

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1615513078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TJóska 2020.03.10. 12:49:23

Milyen márka az a luxusautó amely 40 milla?
süti beállítások módosítása