Az idős Kossuth Lajost hosszú száműzetésében is élénken érdekelte Magyarország jövője
Dr. Bolla Dezső, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő egyesület elnöke már évtizedekkel ezelőtt - kutatásai során - rálelt Kossuth Lajos azon kiadatlan levelére, melyben a csepeli szigetcsúcs jövőjéről is szólt. Megerősítendő a hajdani felfedezést, a CSHVE weblapján Bárány Tibor közzé tette a levél szövegét. Kossuth lényegében arra az elméleti elképzelésre reagál melyet a 21. kerületi Hírhatár Online oldalon közkinccsé tett (http://www.21keruleti-hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=a-csepel-sziget-csuc...) egykori röpirat tartalmazott.
Kossuth Lajos egy kiadatlan levele
A jelenleg Buziáson tartózkodó Szabó János 1848 — 49-diki osztályparancsnok 1876-ban röpiratot adott ki a Csepel-sziget csúcs jövőjéről, melyben a többek közt ajánlta, hogy ide építsék a magyar fegyvergyárt. E röpiratot megküldte Kossuthnak, ki arra — 1876. május hó 9-diki kelettel — a következő még ma is, sőt ma még inkább érdekkel biró levélben válaszolt Szabó Jánosnak, melyet a Délmagyarországi Közlönyből veszünk át.
Collegno (al Baraccone), május 9-dikén. 1876.
Szabó János úrnak
Budapesten.
Tisztelt Uram!
Röpiratát a »Csepel-sziget csúcs jövőjéről«, melyet, nekem átküldeni szíves volt, figyelemmel elolvastam.
Én, ki Hazánk fővárosát 25 év óta nem láttam, és
sem az akár már létesített, akár létesíteni elhatározott Dunaszabályozási munkálatokat s árvízmentési terveket, sem a közlekedési eszközök berendezésének tervezését, sem a vezér tekinteteket, melyek az összekötő kapcsolatok meghatározásánál irányt adóknak vétettek: sem a főváros újabbkori fejlődésével karöltve fejlett gyáripar elhelyezkedésének elméletét nem ismerhetem. Ön röpiratának azon részeire, melyek hydrographyai s technikai kérdésekre vonatkoznak, véleményt a távolból még akkor sem mondhatnék, ha speczialis szakismerettel dicsekedhetném. Annyira gyakorlatias dolgok ezek, hogy felőlük a helyszínének és sok mindenféle viszonyoknak gondos tanulmányozása nélkül, a világ első szakértő tekintélye sem nyilatkozhatnék alaposan.
Hanem ha áll az, hogy a főváros határába beszögellő Csepel-sziget csúcs csakugyan magasabban fekszik, tehát az árvízveszélynek vagy épen nem, vagy legalább jóval kevesebbé van kitéve, mint Ó-Buda, Uj-Pest, vagy a főváros felső része, és ha nincs akadály, mely a röpiratban felemlített szállítás könnyűségi előnyöket ellensúlyozná, csakugyan alaposnak lehet mondani ön azon feltevését, hogy a Csepel-sziget csúcs gyár és kereskedelmi teleppé alakulásra, kilátással jövendővel bír.
S ha ez így van, úgy határozottan szerencsésnek, s nagy gyakorlati horderejűnek kell önnek azon indítványát mondani, hogy ama szigetcsúcs a fővároshoz csatoltassék.
A váltság melyet tán fizetni kellene, oly csekélység, hogy tekintetbe is alig jöhetne. Különben azt gondolom hogy ha a ráczkevi uradalom kissé számot vet a hasznokkal és előnyökkel, melyek e terv kivitele folytán közvetve, de bizonyosan reá hárulnának, még csak nagylelkűnek sem, hanem csak jószámítónak lenne mondható, ha a nagy összegre semmiesetre sem mehető váltságról lemondással a dolgon könnyítene.
Hanem vajjon az, a mit a mondott feltételek alatt in thesi csak helyeselni lehet; tényleg is megfelel-e a kivitel kellékeinek? Ennek megítélésére nekem itt a távolban az Ön röpirata nem nyújt elegendő adatot.
Először is Ön adja ugyan a szigetcsúcs magasságát a tenger színe felett, de nem adja az Ó-Budáét, Uj-Pestét stb. miszerint a különbség fontossága megítélhető legyen. És azt gondolom, hogy miután e helyiségeknek nem a tengerrel, hanem a Dunával van bajuk, gyakorlatiabb is, s a közvéleményre nézve meggyőzőbb is lenne, ez összehasonlításoknál a Duna-vizmérő 0 pontját venni alapul.
Aztán azt gondolom, szükséges lenne azt a kérdést is tisztába hozni, hogy mennyire van, vagy nincs a hydrographia törvényei szerint, melyek kérlelhetetlenek; a Csepel sziget-csúcsa a jégtorlás és habroham sodrásnak inkább van kitéve, mint azon helyiségek melyekhez a főváros gyáripara ekkorig előszeretetet mutatott. Valamint azon kérdést is tisztába hozni, hogy tekintettel a vízveszély-tőli biztonságra, felül vagy alul a Szent-Gellért táji meder összeszoruláson van-e a hydrografiai viszonyok által gyártelepitésekre az okszerűség kijelölve. És az erosio szempontjából a Csepel-szigetcsúcs geológiája sem volna figyelmen kívül hagyandó.
Végül pedig a távolság is fontos tekintet. Ön mappájához skálát nem adott, tehát nem igen lehet annak alapján véleményt képezni az iránt, vajon gyakorlatilag kivihető-e, hogy a Csepel szigetcsúcs a fővárosi vámvonalba befoglaltassék; minélkül az átkebelezés előnyei elesnének.
A mint látja Ön, ezek nem ellenvetések, hanem figyelmeztetések arra, hogy a kérdés az Ön röpirata által helyesen van felvetve, de a megoldás még bővebb kimerítést igényel. Ön jobban meg fogja ítélhetni, mint én, vajon e figyelmeztetések nem feleslegesek-e?
Hanem ha a Csepel-szigetcsúcs csakugyan arra van hivatva, hogy akár mint fővárosi rész, akár mint nem ilyen, gyárteleppé alakuljon; nézetem szerint az arzenál eszméjéről, vagy ha ez karoltatnék fel, úgy amarról le kell mondani — és méltán. Elmúltak azon idők, midőn a műipar erődök oltalma alá volt kénytelen bújni, hogy az ellenséges meglepetések ellen (coups de main) biztosítva legyen. Ma már egyrészről a magas kémények, másrészről a több kilométer távolból romboló s gyújtó lövegek oly állapotot idéztek elé, hogy a gyáripar bizonyosan nem választ oly helyet települ, ahol van valami, ami háború idején azon helyet az ellenségnek mintegy hadműveleti objectumul designálja, s összlövetést, felgyújtást invitál. Pedig egy nagy arzenál ilyes valami.
Aztán arzenálok — ha már régibb idő óta nincsenek ott — nem fővárosba valók. Veszély az egy fővárosra nem oltalom. A franciák főarzenálja Vincennesben tán 7 kilométernyi távolban Páristól s nem Párisban: de oda nem is telepedett ám a gyáripar. Az angolok nagy tengeri arzenálja ép úgy a Themse partján fekszik mint London, de nem Londonban van, hanem 14 kilométernyi távolban Woolwichtban, s ott sincs más gyár, mint a mi egy tengeri arzenál kiegészítő részét képezi. Én Magyarország főarzenálját Komáromba tenném, nem Budapestre.
A mit ön a Csepel szigetcsúcsra helyezni indítványozott arzenál biztonságára, a fővárosi lakosság védői kötelesség érzetéből következtet, nem gondolom, hogy a hadászat jelen állapotában akármely hadvezér is arra nagy súlyt fektetne — a gellérthegyi czitadella ágyúi pedig nem oly dolgok, a melyeknek torkukba nézni a gyáraknak nagy kedvek telhetnék.
Általában az a czitadella amott a Gellérthegyen, melyet nem is külellenség elleni óvakodás, hanem Pest fékentartásának bizalmatlan gondolata helyezett, a fővárost sokkal jobban megillető csillagda helyére, teljességgel nem oly dolog, a mibe a fővárosnak oka volna szerelmesnek lenni. A mellett, hogy inzultus a fővárosra, még hadászati tekitetben is fonák gondolat. Én nem ismerek szerencsétlenebb eszmét, mint az, hogy fővárosok erődökkel legyenek ellátva. Ha Páris nem volt volna erőd (bár ott az erődítési vonal jó távol künn van a városon, s az erődök ágyúi nem a városnak szólnak, mint a gellérthegyi czitadelláé) Páris elestével nem bukott volna el Francziaország az utolsó háborúban, s a Commune-harcz sem öltött volna oly vérfagylaló mérveket.
A praktikus angolnak, nem jut ám eszébe Londont erődökkel venni körül, s invasio esetén az angol Londont bizonyosan nem Londonban védené. Erődök nem csak lőnek, de lövést provokálnak is. Ezt a veszélyt nem kell a fővárosra felhívni. Ez a tekintet vezérelt engem 49-ban az isaszeghi győzelmes csata után. Dobszóval bemehettünk volna Pestre győzelmes seregünkkel; de én Komárom felszabadítását tűztem ki objektumul. Irtóztam a gondolattól: Pestet annak tenni ki, hogy Henczy a budai várból összelövesse. Később ostrom alá vettük és bevettük Budavárát, de a másik oldalról, hogy Pest kímélve legyen.
Ha mindennek daczára az a Henczy, ki egykor egész osztrák tábornoki pompában, a fogadótermemben várakozó sokaság szeme-láttára, lábaimhoz térdre borulva könyörgött oltalomért neje számára, (mit neki készséggel meg is adtam) mégis összelövöldözte Pestet, mely neki nem ártott, nem árthatott, ez oly hallatlan barbarizmus volt, mellyel csak azon inzultus áll párvonalban, hogy neki a fővárosban szobrot emeltek. Csodálom, hogy vagy a hatalomban nincs annyi szemérem, hogy ezt az inzultust eltávolítsa, vagy a népben annyi önérzet, hogy ledöntse.
De akármint legyenek is ezek, Arsenal és magán gyáripar nem egymás mellé valók. Amannak véderőd kell, ennek nyílt szabad tér, melyet háború idején megszállhatnak, meg is sarczolhatnak, de mai világban már össze nem lőnek, hacsak olyasmivel nincs kapcsolatban, a mi összelövést provokál. Az Arsenal ilyen.
Tehát vagy gyártelep, vagy Arsenal, a mint jobbnak tetszik. De a kettő együtt nem megyen. Ha gyártelep lesz, Arsenálnak más helyet kell választani, (már mondám: Komárom annak a helye) ha Arzenál lesz, gyárak nem fognak oda épülni.
Még egy van, a mi iránt nézetemnek kifejezést adhatok.
Azt a gondolatot, hogy a főváros mocsok csatornái mind Pestről, mind Budáról a Csepelszigetre vezettessenek, határozottan igen szerencsétlen gondolatnak tartom,
s Ön ellenkező nézetét helyeslem. Hogy ama csatornákat el kell a Dunától zárni, ez természetes. Veszélynek teszik ki a várost, áradás idején; pestisnek hosszabb elzárása szükségének esetén; megfertőztetik a Duna vizét, melyet tisztán kellene tartani, ülepedéseket okoznak, melyek ha helyben maradnak, a medret töltik, ha tova sodortatnak, a legelső akadálynál torlaszt készítenek a víz szabad folyásának, s a főváros mocskát a Dunába temetve, elvesztegetnek egy roppant termékenyítő kincset, mely a mezőgazdaságra felhasználva, oly hasznot hozhatna, melyek nem milliókkal, hanem nemzedékek növekedő jólétének mértékével lehet csak evaluálni.
Tehát ki kell vezetni a fővárosból, fel kell fogni és hasznosítani kell. Ez világos. Mint szintúgy bizonyos az is, hogy akár hová vezettessék ki, akár a (Csepel-szigetre, akár máshová, felfogó és elvezető csatornát mindenesetre kellend építeni, úgy Pesten, mint Budán. No már ha ezt mindenesetre kellend, hát ugyan mi kigondolható ok lehet arra, hogy a kikerülhetlen költség még a viz alatt a Dunában mindkét oldalról építendő csatorna roppant költségeivel szaporíttassék? Annyira túl sok pénze van a magyarnak, hogy kiszórásra is jut? és jut éppen most, midőn szintoly szégyenletes, mint agyonfojtó „derék kiadás” a nemzet nyakába koldus-tarisznyát akasztott? s félek nem is tiz esztendőre, hanem véganalysisban örökre.
Ennyi az, a mit felhívása folytán Ön röpiratára mondhatok. Többre, behatóbb véleményadásra, a levelem elején említettek folytán magamat képesítve nem érezhetem.
Fogadja Ön szíves üdvözletemet.
Kossuth.
1889. július 8. Ellenzék c. lap – Kolozsvárt - (10. évf. 150-302. szám) 156. szám
Forrás: arcanum.hu
