CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepelen átadták a Laurencz László Sportcsarnokot

2020. július 19. 10:27 - csú

Csepelen szombat délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a 85 esztendős Laurencz László mesteredzőről, a kerület díszpolgáráról elnevezett, 870 millió forintból elkészült kézilabdacsarnokot.

Az avatón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte: nagy szükség volt erre a létesítményre, a 86. születésnapját 11 nap múlva ünneplő Laurencz László pedig csepeliként méltó a névadó szerepre, hiszen rendkívül sokat tett a magyar sportért.

A képen a következők lehetnek: égbolt, fa, felhő, növény és túra/szabadtéri
Fotó: Csepel DSE


    “Jelképes ez a hely azért is, mert Laurencz László egész pályafutásával megmutatta, hogy egy játékos vagy egy csapat miként találhat rá a siker útjára” – fogalmazott az államtitkár, majd arról beszélt, a kormány azért tekinti 2010 óta stratégiai ágazatnak a sportot, mert

az egyik legnagyszerűbb eszköz arra, hogy felkészítse a fiatalokat az élet iskolájára, ugyanakkor fontos szerepet tölt be az egészség megőrzésében is.

Csepel Diáksport Egyesület » 2017.07.28. Laurencz László Sportcsarnok
Fotó: Csepel DSE


    Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke köszöntőjében felelevenítette Laurencz László életútját, felhívva a figyelmet arra, hogy a mesteredző mindössze egy évvel fiatalabb a hazai szövetségnél.

Csepel Diáksport Egyesület » 2017.07.28. Laurencz László Sportcsarnok
Fotó: Csepel DSE


    Felidézte, hogy játékosként válogatott kerettagságig jutott, majd a legendás sikerkapitány, Török Bódog segítőjeként tanulta ki az edzői szakmát, és azon kevés magyar egyike volt, aki – az osztrák válogatott szövetségi kapitányaként – részt vehetett az 1984-es Los Angeles-i olimpián. Később oroszlánrészt vállalt a kézilabda népszerűsítésében a fiatalok körében, edzőként magyar és osztrák bajnok lett, a magyar női válogatottal pedig világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmet nyert.


    “Nem sok fiatalnak adatik meg, hogy egy ilyen nagyszerű sportcsarnokban képezhesse magát, még kevesebbnek, hogy Laurencz László tanácsait hallgatva” – zárta beszédét az MKSZ elnöke.


    Borbély Lénárd, Csepel polgármestere köszönetet mondott a magyar kormánynak, hiszen a Csepel DSE által használt létesítmény “nem jöhetett volna létre a TAO-támogatási rendszer nélkül”.


    “A kézilabda szövetség TAO-kerete fedezte a költségek hetven százalékát, a harmincszázalékos önrészt pedig a XXI. kerületi önkormányzat biztosította” – tájékoztatta az MTI-t a polgármester, aki hozzátette, hogy a TAO-pénz az Alpiq Csepeli Erőmű Kft. társasági adójából jött össze.


    A hosszú percekig tartó, hatalmas vastapsot kapó névadó, Laurencz László rövid monológjában azt mondta: hetven éve van a magyar kézilabdasportban, számos elismerést kapott, de az összes közül számára ez a legértékesebb. Egyúttal megköszönte, hogy az új sportcsarnok 250 helyi ifjú kézilabdázó számára biztosít sportolási lehetőséget.


    A szintén helyi kötődésű Németh Szilárd, Csepel korábbi polgármestere személyesen ugyan nem tudott jelen lenni az ünnepségen, de levélben üdvözölte a csarnok megnyitását, és soraiból az is kiderült, hogy az avatót azért időzítették erre a napra, mert július 18. Csepel Napja.


    A rendezvény végén a Csepel DSE kézilabdacsapata bemutató mérkőzést játszott, amelynek kezdődobását maga Laurencz László végezte el. (MTI)

Forrás:Sportkatlan

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2816036450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2020.07.19. 22:17:58

Az ÁMK tornacsarnoka mellé úgy hiányzott egy kézilabda csarnok, mint ablakos tótnak a hanyatt esés! Egyébként meg ízléstelen élő emberről bármit is elnevezni vagy neki szobrot emelni! Kivéve, ha az illető azt az épületet a SAJÁT PÉNZÉBŐL építtette a közösség számára!
süti beállítások módosítása