"Elfogadhatatlannak tartom, hogy szerte Csepelen ilyen látvány fogadja a polgárokat. Ezek a képek egyébként Reggel és az Óvoda utcában készültek, az ÁMK környékének képviselőjeként pedig arra kértem a Városgazdát, hogy, bár nem feltétlenül az ő feladatuk, de ha tehetik, segítsenek az itt lakóknak és szállítsák el a lomokat mihamarabb -írja saját közösségi oldalán .Kovács Dávid Attila, a csepeli önkormányzat független képviselője, majd így folytatja:
"Tudom, hogy ez egyébként egész Csepelen probléma, aminek az oka elsősorban a kerületünkben idén elmaradt hagyományos lomtalanítás (gyűjtőpontos volt, de az finoman szólva is alacsony hatékonysággal működött).
Ezért december 28-án a lomtalanítást végző FKF Zrt-t is megkerestem, hisz az ígéret nyár végén úgy szólt, hogy Csepelt és azt a másik négy kerületet (XII., XV., XXII., XVI.), ahol idén szintén elmaradt a lomtalanítás előre fogják majd venni 2021-ben.
Azt a tájékoztatást kaptam, hogy valóban ez a terv. Azonban január 11-ig, ameddig - jelen információink szerint - biztosan tartanak a szigorú COVID-ellenes intézkedések még a tervezés szintjén sem fognak foglalkozni a lomtalanítással, mert
annyira nagy a bizonytalanság e téren. Arra is rákérdeztem, hogy hányadik helyre fogják Csepelt rangsorolni, amire azt a választ kaptam, hogy úgy volna logikus, ha a lakosság száma szerinti sorrendben kezdődne majd 2021-ben a lomtalanítás.
Ha ez így lesz, akkor a fenti négy kerület lakosságszámát figyelembe véve Csepel a XV. kerület mögött a második helyen kell majd legyen, azaz valamikor jövő február-márciusban sorra kellene kerüljön. Reméljük így lesz, addig is bízom benne, hogy segíteni fog a Városgazda annak érdekében, hogy Csepel ne lomosan, szemetesen fogadja az új esztendőt."
Forrás: Kovács Dávid Attila Facebook oldala
Fotó: a szerző Facebook oldala