Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel. A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. – Törőcsik Mari személyében a magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk – hangsúlyozza a Nemzeti Színház közleménye. Pályafutása alatt számtalan emlékezetes filmes és színházi szerepet játszott, alakításait több tucat díjjal ismerték el világszerte, a cannes-i és a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon is elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.
**********************************************
Legutolsó filmjében, Mészáros Márta mozijában egy élet és halál között lebegő nőt játszott. Önmagát, mi mást. Tudtuk róla, hogy beteg. A filmbe bele is vették, hogy néhány éve Törőcsik Mari visszajött a klinikai halálból, az egyik kezét ugyan nem tudta ugyanúgy használni, mint korábban, de teljes értékűen jött vissza, és játszott, közöttünk volt, nem is akárhogy. Úgy, ahogy csak ő tudott. Örökös visszatérő, túlélő volt és maradt is. Hiába vonult vissza kényszerből egy ideje Velemre, hiába betegeskedett, hiába küzdött óriási hittel és elszánással, amikor megvillantotta újra egy egy gesztusát, azonnal színésznővé vált. A Törőcsikké. Hirtelen eltűnt a törékenysége, az esendősége. Képes volt megnőni, hatalmassá válni. Igazi átváltozóművész volt. Bármit el tudott játszani. Sok személyes emlék fűz hozzá. És sok benne a csúcspont. Mindig képes volt
reagálni, önmagára, a helyzetre, a partnerre, a mesterre. Állandóan mondogatta, hogy neki megadatott igazi mesterekkel találkoznia. Ljubimovval, Menzellel, Vasziljevvel, Makkal, Zsámbékival.
Emlékszem, hogy miután visszajött a klinikai halálból Kaposváron a nagy orosz mester, Anatolij Vasziljev rendezésében eljátszotta Marguerite Duras Naphosszat a fákon című darabjának a főszerepét, Az anyát. Az ő kedvéért újra zarándokhely lett Kaposvár. Aki csak tehette és befért a nézőtérre, ment, hogy lássa Törőcsiket. Az előadást több mint félórás monológgal ő kezdte. Őrület volt, amit csinált. Láthattuk, ahogy a színpadon hozza formába saját magát. Hogy aztán kiteljesedjen és szárnyaljon. Az, aki nemrég még az életéért harcolt, birtokba vegye újra a színpadot és megmutassa, mit is tud. Olyan volt, mint egy újrakezdő színészvizsgája. Árnyalatok, részletek, suttogások és sikolyok. Meg is állt egy kicsit a jelenet után az előadás, merthogy senki sem akart hinni a szemének.
Egy másik csúcspont: lassan húsz éve, a Katona József Színházban Zsámbéki Gábor rendezésében eljátszotta Weöres Sándor: Szent György és a sárkány című művében Ingangát, a száz éves anya királynét. Egyszercsak Nagy Ervin az ölébe kapta. És akkor megtörtént a csoda. Néhány kölcsönös gesztust követően Törőcsik kacérkodni kezdett a férfival. Egy pillantásra, mint egy tündéri varázsütésre, kortalanná vált. Izgatóvá, visszautasíthatatlanul csábítóvá. A mosolya, a hangja, a tartása, a játékos incselkedése, pillanatok alatt egy nő teljes fegyvertárát képes volt megmutatni.
Sokszor mesélte, hogy mielőtt színpadra lép, szorong, nincs önbizalma. De aztán ahogy közeledik a perc, úgy lesz egyre erősebb. Amikor pedig belép a közönség elé, elillan a lámpaláza, már csak a feladattal törődik, megszűnik minden ami hátráltatná.
Törőcsik hatalmas szakmai utat járt be. Csak a filmszerepeinek listája Bérczes László beszélgető könyvének végén öt és fél oldalt tesz ki: a Körhintától (1955), a már említett Aurora Borealis- Északi fényig. (2016). Igazi filmsztár volt, a szó jó értelmében. A közönségen kívül a nemzetközi filmes szakma is a vállára vette. A hetvenes évek közepén nyerte el Cannes-ben a legjobb színésznő díját, akkor amikor a vasfüggöny mögül még nem volt szokás kiragyogni. De ő kiragyogott, nem is akárhogy. A heves megyei kis faluban Pélyen született Törőcsik a színészetével bebizonyította a tehetség képes utat törni. Sokan tűzik ki maguknak ezt a közhelyként elkoptatott célt. Keveseknek sikerül, Törőcsik ezen kivételek egyike.
De másban is kivétel volt. Mégpedig abban, hogy nem hagyta magát bedarálni. Pártok, politikusok keresték a kegyeit. De ő ösztönösen ugyanazzal a mércével mért. Hiába hívták bárkinek az ország vezetőjét, Törőcsiktől ugyanazt kapta, a színésznő nem esett hanyatt egyikük előtt sem. Annyit adott magából mindegyiknek, amennyit ő gondolt. Leginkább partnerük volt, és a figyelmével ajándékozta meg őket. De nem vált alattvalóvá, sohasem adta el magát. Én ezért is tiszteltem nagyon. Az egyik kerek születésnapjára a Nemzeti Színházban rendezett gálára ő maga hívta meg a vendégeket. Sőt az ülésrendet is ő határozta meg. Tudta, hogy kit ki mellé ültessen. Utálta a szakmában szított ellentéteket. Minden alkalommal elmesélte, hogy ugyanúgy jóban van Jordán Tamással, Alföldi Róberttel, Vidnyánszky Attilával (a Nemzeti volt igazgatói és jelenlegi direktora). Nem hajlandó különbséget tenni, ugyanúgy örül, ha Jordán, vagy Vidnyánszky látogatja meg Velemen.
Imádott fiatal alkotókkal dolgozni. Képes volt örökké nyitott és kíváncsi maradni. Nemrég egy alkotócsoport kérte, hogy vegyen részt az egyik produkciójukban. Az Ördögkatlan Fesztiválon mutatták be az előadást. Csak a hangjával volt jelen. Mégis mindenki megkönnyezte, ahogy Pilinszkyt szavalt és ahogy reagált civilben az őt körülvevő fiatalokra.
Távozásával örökre elszállt elszállt a körhinta és a magyar kultúra, a magyar színház- és filmművészet egyik sok értéket hordozó korszaka.
Forrás: Balogh Gyula (Népszava), Magyar Hang és MTI
További megemlékezések Törőcsik Mariról:
