CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepeli szemmel: Nem kell a vezérre, és a szolgákra épülő rendszer!

2021. május 26. 00:02 - csú

osszefogas-777_8.pngA demokraták közti közbeszédben egyre gyakrabban vetődik fel, hogy az ellenzék győzelme esetén, a jövő évi választások után lehet-e törvényesen, rendszert változtatni?

Sokan vélik úgy, hogy a Fidesz az elmúlt évtizedben mind jogi, mind gazdasági téren úgy beágyazta magát, úgy bebetonozta rendszerét és embereit, hogy ezek a körülmények megkötik mind a törvényhozói, mind a végrehajtói hatalom mozgásterét.

Néhány felkészült politológus és jogász azonban lát lehetőséget arra, hogy a fideszes illiberális rendszert lebontsák, és létrehozzák a IV. Magyar Köztársaságot. Ehhez azonban már a felkészülési (kampány) időszakban is szisztematikusan készülni kell!

A demokratáknak már most tudniuk kell, hogy hatalmas feladatra választanak képviselőket. A kiválasztásra elkötelezett, a demokratikus viszonyok helyreállítását mindenáron megvalósítandónak tartó, - a veszélyeket és a konfliktusokat is tudatosan vállaló - jelölteket kel állítani. Ezért

nem „csak” (és elsősorban) kampányolni, hanem tudatosan készülni kell a képviselőségre!

Nem lesz ugyanis 100 napos türelmi idő! Az új országgyűlésnek már a megalakulása napján döntenie kell a demokrácia helyreállításának legfontosabb kérdéseiről. A fideszes egy párti alaptörvény megszüntetéséről, és egy új, a társadalmi viszonyokat tükröző alkotmány létrehozásáról. Ha itt késnek, akkor az egész ciklus törvényalkotása lendületet veszt és kisiklik a megvalósítást biztosító lendületből. Népünk igazságérzete megköveteli, hogy az új parlament számolja fel az elmúlt évtized bűneit, és tegye lehetővé a demokratikus értékek megvalósítását.

Nem kell a vezérre, és klienseire épülő rendszer! Meg kell szüntetni a országgyűlési (későbbiekben ogy) képviselők „kijáró ember” szerepét. El kell vetni azt a szemléletet, hogy az ogy. képviselő az országos források helyi felhasználásának rendezője! A demokratikus rendben a döntések, az anyagi források, és hozzáférések lehetőségét transzparenssé kell tenni, és arra a szintre delegálni, ahol a legnagyobb hatékonysággal megvalósíthatók. Vissza kell állítani az önkormányzatok területi szerepét, a civilek, szakmai szervezetek, és kisebbségek beleszólási lehetőségét!

Képviselőnek tehát olyan embert kell kiválasztani, aki a törvényalkotói feladatokra - mind fizikailag, mind (mentálisan) felkészültsége okán - képes! Törvényalkotókat választ az ország és nem helyi ügyintézőket! A  képviselő tehát nem a település útjaiért, építményeiért, és más infrastrukturális beruházásaiért, hanem ezek leghatékonyabb megvalósulásához szükséges törvények megalkotásáért felelős. Olyannak kell lennie, aki, (ha kell) három napig képes ugyanabban az ingben (blúzban) bikkfanyelven írt jogászi szövegeket olvasni, értelmezni, és (szükség esetén) éjjel kettőkor is szavazni! Az egymilliós fizetést, a diplomata útlevelet, és a többi előnyöket bárki képes felvenni, de a törvényalkotói igényeknek megfelelni csak kevesen tudnak.

Nem helyes, ha a lakosság csak gúnyolja, leszólja a politikusait, felelőssége van benne, hogy kit delegál ebbe a környezetbe. A szabadon választott demokráciákban ugyanis minden társadalomnak, minden országnak olyan politikusai vannak, amilyeneket megérdemel.

A IV. Magyar Köztársaság megalkotásához áldozatok vállalására képes felkészült és elkötelezett emberekre van szükség. Nagy a felelőssége annak, aki jelentkezik, és annak is, aki választ. Többek közt ebben fogható meg a demokrácia lényege! 2022 lehetőség és esély a jobb és szebb élet megalkotására. Használjuk ki ezt az esélyt!

Forrás: Horváth Gyula Mire választunk? című publicisztikája a szerző fb-oldalán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7616565916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása