Érezhető az izzadságszagú erőlködés, hogy a kormány befolyását kiterjesszék az emojikban jártas tizen-huszonévesekre, akik eddig javarészt magasról tettek a magyar politikára, kimaradtak a kormányzati propagandaszórásból. Őket akarják megszólítani a sorosozós, brüsszelezős, bevándorlós plakátkampánnyal. 

Elgondolkodtak-e mostanában ezeken az emojis óriásplakátokon? Tudják, azokra a végtelenül egyszerű üzeneteket megjelenítő, kék alapú plakátokra gondolok, amikkel elárasztotta a kormány a köztereket. A magam részéről kénytelen vagyok közpénzen végrehajtott vizuális környezetszennyezésnek minősíteni a kültéri kampányt, amely amúgy a nemzeti konzultáció nevű propagandagyakorlatban való részvételre buzdít.

Pontosabban, nevezhetnénk mindezt nemzeti inzultációnak is, hiszen a

kampány kiagyalói ezzel a színvonallal durván megsértik a potenciális választókat és nagy valószínűséggel épp az ellenkező hatást érik el vele, mint amit megcéloztak. Erre mondják azt a pesti aszfalton, hogy „túltolták”, vagy még egyszerűbben, hogy hülyének néznek bennünket. Már megint.

Az emoji szó egyébként japán eredetű és digitális kommunikációban képes karaktert jelent. Olyan egyszerű képet, amivel hosszas leírást lehet helyettesíteni, lelki-érzelmi állapotot lehet tömören kifejezni vele.

Nos, egyrészt kérdés, hogy vajon a magyar kormány és ügynöksége vajon fizetett-e jogdíjat az emojik használatáért? Másfelől pedig érezhető az izzadságszagú erőlködés, hogy a kormány befolyását kiterjesszék az emojikban jártas tizen-huszonévesekre, akik eddig javarészt magasról tettek a magyar politikára, kimaradtak a kormányzati propagandaszórásból. Őket megszólítani a sorosozós, brüsszelezős, bevándorlós plakátkampánnyal, enyhén szólva triplaszaltó a cirkuszi kupolában – védőháló nélkül. Biztos bukás. Ablakon kidobott pénz, minden politikai haszon nélkül. Az első szavazók ennek hatására garantáltan nem válnak narancsos hívekké.

Amit viszont ez a végtelenül primitív nemzeti konzultáció és a hozzá tartozó plakátkampány üzen, az a választók szellemi képességeinek szinte sértésszámba menő lenézésére utal. Ez eddig nem volt jellemző a miniszterelnökre, aki dörzsölt politikusként, mindig tudta, hogy mivel udvaroljon a választóinak. Eddig azt üzente, hogy a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Ami a századok által rákent gyalázatot illeti, hát az bizony pont fordítva sült el. Lemosni nem sikerült, sőt, inkább egyre több gyalázat, korrupció, lopás, zsarolás tapad hozzá. Most meg ez a rettentően egyszerű kampány.

Úgy látszik, az ország első számú vezetőjének faék volt a jele az óvodában.