Parragh Lászlónak van egy szokása, amiről még akkor sem mond le, ha kamarai társairól van szó: egyszerűen rühelli az egyeztetést lefelé és oldalirányban. Tavasszal a budapesti iparkamara elnökével is csak utólag közölte, hogy ő akarja eldönteni a szintén a korábban az ő ötleteként bevezetett kötelező kamarai regisztrációs díj egészének (ötezer forint évente, cégenként) sorsát, mert szerinte kevés az országos kamarának jutó 500 forint.

Tabudöntögető javaslatai vannak – vetítette előre a 2018-as választás után, a járványhelyzetben pedig valósággal sziporkázott: sokat köszönhetnek neki az önkormányzatok meg a kisvállalkozók is. Lehet, hogy a későbbi vitában elsikkadt, de az iparkamarai elnök agyában született meg a gondolat, hogy meg kell nyirbálni az önkormányzatok iparűzési adó bevételeit, s azt is ő találta ki, hogy a katások 3 millió forintos bevétel felett fizessenek negyven százalékos adót. A klasszikus kormány-munkaadók-munkavállalók hármasában még csak véletlenül sem látja soha szükségét a dolgozói oldal megkérdezésének, de

a fentiek alapján mások véleménye sem izgatja nagyon. Egy irányra fókuszál: hogy felfelé mit gondolnak a terveiről, bár rossznyelvek szerint inkább arról van szó, mit vesz a nevére a kormányzati ötletekből.

A sorrend többnyire az, hogy előáll valamivel, amiből aztán központi akarat lesz - de most lemaradt a miniszterelnök mögött. Az egészségügyben dolgozók kötelező oltását már bejelentették, és további ágazatokat is belengettek, de konkrétumok nélkül, mire Parragh megfogalmazta, hogy a munkaadóknak (mindnek) engedni kell, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára. A szakszervezetek szerint viszont minden munkahelyen meg lehet állapodni az oltásról központi parancs nélkül is, csak tárgyalni kell róla. Ekkora tabudöntögetést azonban ne várjunk Parragh Lászlótól. 

Gulyás Erika (Népszava)