A Csepeli Munkásotthonban annak idején igen gyakran megforduló Hofi Géza mondta: „Magyarországon az egy főre jutó bunkó kettő!”

Mint annyi más dologban ebben is igaza lett a nagy nevettetőnek. A budapesti utazásai során az ember igen gyakran találkozik megütköző dolgokkal. Vannak olyan polgártársak, akik úgy vélik, hogy a szabadság az önzéssel egyenértékű.

A csepeli HÉV-en és a helyi buszokon is találkozni olyanokkal, akik a zsúfolt járművön szinte kisajátítják maguknak nem csak az ülőhelyet, hanem a mellette lévőt, vagy az egész bokszot. Ilyenkor az utasok (öregek, gyerekek, terhes nők, betegek stb.) egymást taposva tolongnak a járművön, míg ezek az egoisták, a legnagyobb lelki nyugalommal néznek ki a fejükből.

Megint Hofit idézve „az átkos diktatórikus szocializmusban” amikor még fiatal voltam, a HÉV négyüléses bokszában négyen ültek. Ma már a legjobb esetben is csak ketten.

Találkoztam olyan kigyúrt fickóval, aki a Boráros téren beült a négyes bokszba elterpeszkedett mint a

Nagyalföld, a szatyrát a szemközti ülésre a sporttáskáját meg a talajra helyezte úgy, hogy senki ne férjen melléje. Mindezt tetézte a kihívó és fenyegető testbeszédével is.

Ettől az embertől véleményem szerint négy jegyet kéne kérnie az ellenőrnek. De persze egyet se kér, mert fél tőlük, ugyanis még nekik áll feljebb! A jogaikra hivatkoznak. És a jog bizony mellettük van!

Az ellenőr is, - meg az utasok többsége is - inkább bosszúsan elfordul, és lenyeli az újabb megaláztatást, mert kinek kell a balhé?

Ilyenek vagyunk!? Ha ezt a társadalmi szinten nüansznyi kérdést sem tudjuk megoldani, akkor mitől várjuk, hogy a nagyokat megoldjuk?

Forrás: Horváth Gyula közösségi oldala