CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepelt most újabb két hátrányos döntés sújtja (a többiek mellett)

2025. július 10. 00:04 - csú

haros_allatkinzas-2022-01-17_4.pngAz embertelen helyzetet Csepel-Háros területén hallgatólagosan tudomásul vették a 21. kerület és a főváros vezetői is csak úgy mint a lyukat az enyészet felé tartó Gubacsi hídon

Csepel számára két hátrányos döntést hozott a Vitézi Dávid által vezetett Fővárosi Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság. Az egyik a Gubacsi hídra, a másik Csepel-Hárosra vonatkozik.

A Gubacsi híddal kapcsolatban a sok hűhó semmiért állapotot rögzíthetjük. A bizottság a jelek szerint nem érzékeli a probléma nagyságát, ezért úgy vélekedtek „ej ráérünk arra még”!

A fővárosi közgyűlésnek egyetlen csepeli képviselője nincs. Nincs tehát ember, aki felhívná a figyelmet arra, hogy

amit Vadai Attila hirdet a hídról, az nem propaganda üzenet, hanem maga a valóság. A mostani budapesti bizottsági döntés az elkeseredett csepeliek és erzsébetiek véleménye szerint értékelhető úgy is: nem kell ezzel a híddal semmit sem csinálni, leszakad az majd magától is!

A korábban gyárakban dolgozó emberek többsége tudja, hogy a híd építése az egyik legkörültekintőbb feladata a tervezőnek és a kivitelezőnek egyaránt. Egy selejtes lemez, egy rosszul elkészített furat vagy egy hibás varrat is lehet olyan feszültséggyűjtő pont, ahol megindulhatnak a tragikus folyamatok. Az építés után pedig folyamatosan és állandóan karbantartani, ellenőrizni és javítani szükséges. A híd állapota azt mutatja, mintha mind erről, - a több mint 100 éves Gubacsi híd esetében – a Vitézi féle fővárosi bizottság lemondott volna! Hatalmas ócskavastorzóként csúfoskodik a kis Duna felett, útjai beszakadtak, eszi a rozsda, amely minden elemét kikezdte.

Amennyiben, lehet fokozni a bajt, akkor az a döntés, amit Csepel-Hárossal kapcsolatban a bizottság hozott még a hídnál is nagyobb! Továbbra sem javasolja ennek a már spontán módon beépített területnek a lakóövezeti besorolását! Úgy tesznek, mintha a mindenkori hatalom ráutaló magatartása nem játszott volna meghatározó szerepet abban, hogy az ott életvitelszerűen élő emberek, jogsértő állapotba kerüljenek. Úgy tesznek, mintha Budapest határain belül nem lenne olyan lakóterület, ahol az európai lakhatási normák minimuma sem állna az ott élők rendelkezésére. A bizottság számára ugyanis ők nem léteznek!

Ez a döntés tipikus struccpolitika! Vitézi és bizottsága úgy tesz, mintha nem ismerné a realitásokat. Mintha nem tudnák, hogy a terület éppen a több évtizedes magárahagyatottság miatt, spontán „fejlődésbe” kezdett. Házak bódék és nyomornegyedek épültek úgy, hogy sem a tulajdonviszonyok, sem az infrastruktúra, sem a humánellátottság, a hatóság hiányosságai miatt nem rendeződött el. Nem tudják, hogy az ott épült bódékban a járhatatlanul keskeny provizórikusan kialakított utak tűzoltók általi járhatatlansága miatt nem égett volna halálra édesanya a gyermekével.

A mostani hatalom, - az ott élők szavazataira erősen apellálva - ellenőrzésekkel nem akadályozta, hanem ezek tudatos kiiktatásával inkább segítette a jogoktól való eltérést. Egy ilyen tragikus állapotban sok hibást lehet találni, de mindig a legutolsó vezetés bűne a legnagyobb! Ez egyaránt jellemző a fővárosra és a kerületre is! Lehet erősködni azért, hogy nem veszik figyelembe az ott kialakult helyzetet és nem ismerik el az ott élő több száz lakó keserű sorsát; attól még ezek mind megvannak!

A mostani kerületi vezetés egyszerűen vágta szét a gordiuszi csomót: kerítést épített a hárosi „nomádokat” a vízmű lakótelep kulturált környezete közé.

A bizottság döntése az embertelen helyzetet Csepel-Háros területén hallgatólagosan tudomásul vette! Az ott engedéllyel épített házak lakóit kizárta a fejlődés és a kereskedelmi forgalomba való versenyképes bekapcsolódás lehetőségeiből. Azzal, hogy egy valójában sűrűn beépített területet továbbra sem hajlandó meglátni, - és annak értelmezni, ami valójában - csak szemet hunyt a probléma felett. Szándékán kívül erősítve ezzel a terület törvényenkívüliségét. Ez a törvényenkívüliség aztán rányomja bélyegét a közbiztonságra, az értékesítésre és az élet összes más területére egyaránt.

Forrás: Horváth Gyula közösségi (fb) oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2518904656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása