Olyan emberekről beszélünk, akiknél többet illetve direktebben utoljára talán csak Haynau, meg Rákosi egynémely sajtópribékje ártott a magyar nyilvánosságnak. Bár ez is relatív: őszintén szólva nincs nagy különbség aközött, hogy az újságok a hatalomnak kellemetlen hírek hűlt helyével, vagy az uralkodó körök által tollba mondott hazugságokkal traktálják a közönséget.
Kálmán Erika, a Mediaworks új vezetője a Népszabadság hóhérainak egyike volt. Hosszú a közreműködők sora – Mészáros Lőrinctől Heinrich Pecináig –, és ő az adott kategórián belül még a tisztességesebbek közé tartozott (a hozzá tartozó munkaügyi kérdések relatíve korrekt lezárásában mindenképp), de azért akadtak olyanok is, akik a miniszterelnöki akarat és a várható jutalmak/büntetések ismeretében is meg tudták tagadni, hogy ítéletvégrehajtónak álljanak. Ki lemondott, ki beteget jelentett – mindenesetre ki lehetett hátrálni a feladatból. Viszont akik végül vállalkoztak a hóhér-szerepre, azokat nem hagyták az út szélén, és azóta is gondoskodnak róluk: az egyiknek milliárdos árprémium és az osztrák jogsegély-kérelem kormányzati megtagadása hullott a zsebébe, a másiknak jól fizető állami vagy pártközeli állás jutott.
A mostani változást bejelentő közlemény a maga szemérmes módján sokat elárul a rezsimről:
A korábbi vezető, „Dr. Szabó László leköszönő elnök-vezérigazgató más fontos kormányzati megbízatást kap” – írják, holott a Fidesz, és személyesen Orbán Viktor többszöri állítása szerint a KESMA-nak, és azon belül a (kalóz)zászlóshajó Mediaworks-nek „semmi köze a kormányhoz”. Dr. Szabó mindenesetre egyik fontos állami (párt?) megbízatásból a másikba csücsül, ahogyan ez szokás a NER-ben, hacsak valaki nem vetemedett árulásra. Ott van például a Fidesz-média másik tartóoszlopa, Karas Monika: az ő teljes működése az NMHH-nál maga volt a justizmord – a Klubrádió frekvenciátlanításától a közmédia törvénytelenségei fölé tartott védőernyőig –, amit most 41 millió forintnyi júdáspénzzel és egy másik leválthatatlan közpozícióval hálál meg a hatalom.
Olyan emberekről beszélünk, akiknél többet illetve direktebben utoljára talán csak Haynau, meg Rákosi egynémely sajtópribékje ártott a magyar nyilvánosságnak. Bár ez is relatív: őszintén szólva nincs nagy különbség aközött, hogy az újságok a hatalomnak kellemetlen hírek hűlt helyével, vagy az uralkodó körök által tollba mondott hazugságokkal traktálják a közönséget.
HARGITAI MIKLÓS
