Az ellenzék csendes, újra csendes – írhatná Petőfi, ha végigkísérhette volna az előválasztás eseményeit és az azt követő két hónap eseménytelenségét. Sok akkori szavazó számára érthetetlen, hogy az ősz elején beindult aktivitás, a két forduló előtt és alatt tapasztalható kampányhangulat után miért tűntek el újra a hangszigetelt füstös szobákba az összefogás prominensei. A csalódás már szinte tapintható, és ne legyenek illúzióink: az ünnepek alatt a közélettől amúgy is elfordult állampolgárokkal januárban majd nem lesz könnyű elhitetni, hogy itt bizony lázas készülődést folyt.
A magyarázat közismert, most a hatok vagy hetek „visszavonultak” alkotói szabadságra programot szülni. No meg alkukat kötni: itt az ideje, hogy az előválasztási mosolygós adok-kapokban elszenvedett karcolásokat a közös listán kiharcolt előkelő helyekkel kompenzálják.
De még az előbbi sem lehetne kifogás. A közös program ugyan fontos, de a hétköznapi ellenzéki nem annak alapos tanulmányozása után fogja felülvizsgálni elköteleződését, és esetleges egyetértése híján a kormánypárti oldalhoz csatlakozni. Persze szükség van egy
mindenre kiterjedő, a közös jövőbeni kormányzást biztosítani hivatott kormányprogramra, de ezt úgy is el lehetne készíteni a háttérben, szakértők bevonásával, és főleg nem kapkodva, ráérve a választásokig, hogy közben „jusson idő” az előválasztások hatására időközben felbuzduló százezrekkel való intenzív kapcsolattartásra, a lelkesedés folyamatos táplálására. Ők nem a programra várnak – számukra most egy tömör, a legfontosabb alaptételeket rögzítő „kivonat” is bőven elegendő lenne –, hanem cselekvésre, a vezetők és a „ki/elő-választottak” folyamatos megnyilvánulására.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy vegyék példaként a Fideszt - náluk ugyanis a hívőiknek olyannyira elegendő volt 2014-ben az egyszavas „Folytatjuk” választási program, hogy 2018-ra Orbánék belátták, nem szükséges ilyen bonyolult, nehezen megemészthető három szótaggal terhelni rendíthetetlen szavazóikat. Még gondolkodóba esnének: mit is? Csak nem a potentátjaik exponenciális vagyongyarapodását?
Félreértés ne essék, a populizmus ellen nem ellenpopulizmussal kell felvenni a küzdelmet, már csak azért sem, mert az orbánisták szellemileg egybegyúrt tömegével szemben az ellenzéki tábor túl heterogén ahhoz, hogy üres szlogenek puffogtatása kellő motivációt adjon nekik. De abban biztos vagyok, hogy számukra most sokkal inkább a határozottabb fellépés és főleg az állandó jelenlét lenne fontosabb a jelöltek részéről, mint a részletkérdések tisztázása a nyilvánosság mögött.
Konkrétan fogalmazok: szerintem már régen és elsőként - MZP miniszterelnök-jelölti megválasztását követően - meg kellett volna állapodni az esetleges, de remélt tavaszi győzelem után hivatalba lépő kormány tagjairól. Vagyis fel kellett volna állítani egy „felelős árnyékkormányt”! A felelős alatt azt értem, hogy ebben az esetben minden tárca várományosa rendszeresen, valamennyi hatáskörébe tartozó kérdés, esemény, kormányzati döntés kapcsán rögtön reagálna, hetente árnyékkormányülésre és sajtótájékoztatóra kerülne sor, így a közvélemény, de még a kormányoldal is akarva-akaratlanul már most konkrét nevekhez tudná kötni a különböző szakterületeket. Mindezt a rendelkezésre álló korlátozott médiafelületen is reklámozni kellene, plakátokon lehetne a jövő kormányát bemutatni. Ezzel egyúttal elejét vehetnék annak a jelenleg nehezen cáfolható és a Fidesz által már most és a kampányidőszakban majd még inkább szajkózott vádnak, miszerint „ezek” alkalmatlanok - még arra is, hogy ha nyernének a tavaszi választásokon, megállapodjanak, és felállítsanak egy kormányzóképes koalíciós kabinetet.
Ám ehhez persze megint olyan kompromisszumkészségre, politikai empátiára és nem utolsósorban közösségi civil mentalitásra lenne szükség az „összefogók” részéről, aminek eddig még nem nagyon adták tanúbizonyságát. Pedig jobb lenne, ha így tennének, minél előbb. Így a 2022-es választás számukra szó szerint egy bizalmi szavazás – az Orbán-kormánnyal szemben pedig egy konstruktív bizalmatlansági indítvány – lenne, a parlamenti képviselők helyett közvetlenül, minden állampolgár bevonásával. Olyannyira az, hogy amennyiben ezen a szavazáson nem ad nekik bizalmat a nép, és ismét a korrupciópárti Fidesz-KDNP pártszövetséget hagyja a hatalomban, minden árnyékkormány-tag lemondana, nemcsak képletes tárcájáról, de az új parlamenti ciklusban való bárminemű politikai részvételről is.
S ha már Petőfivel kezdtem, tisztelt ellenzéki vezetők: „Még kér a nép, most adjatok neki!” Reményt, esélyt, árnyékkormányt…
