Ha pusztán érzelmi szempontból értelmezem Orbán oppozíciónak címzett jókívánságait, Felix Lope de Vega halhatatlan sorai jutnak eszembe: „Mérges kutya nem tart haragot, hízeleg annak, kit megharapott!” Mintha nem is ömlött volna az elmúlt hónapokban mocskolódás és hazugságáradat az ellenzék vezéregyéniségeire a kormánypártok háza tájáról, miniszterelnökünk váratlanul atyáskodó hangot üt meg a választásokon általa csúnyán megvert politikai ellenfeleivel szemben.

Nincs persze semmi misztikum e pálfordulásban. Orbán Viktor egy nemzet színe előtt züllött le erkölcsileg pályafutásának évtizedei alatt, mindannyian ismerjük hát jellemének torzulásait. Tudjuk, hogy tetteit nem zabolázza semmiféle ethosz, kizárólag

pillanatnyi érdekei szabják meg magatartását.

A hazai ellenzékért való új keletű aggódása mögött természetesen jéghideg számítás rejlik. Orbánra nézve kedvezőtlen a választások tisztaságát értékelő EBESZ-jelentés, mely már a voksolás másnapján rámutatott a Fidesz által végletekig eltorzított magyarországi médiaviszonyokra – ennek ismeretében pedig aligha lehet tisztességes megméretésről beszélni. Hallja a kormányfő a mindinkább felerősödő hangokat is, melyek a törvényhozás bojkottjára szólítottak fel.

Jól mondja Márki-Zay Péter: valójában a rendszer verte meg április 3-án Orbán oppozícióját. A közmédia hatalom általi domesztikációja, valamint az orosz mintára megalkotott választási szisztéma együttesen tették lehetetlenné a politikai váltógazdaság normális működését hazánkban. Pár hete bebizonyosodott, hogy a hibrid rezsim tizenkét esztendő alatt tökéletesen kiépült, ergo demokráciáról már nem beszélhetünk Magyarországon.

Ebben a helyzetben Orbán Viktor legfontosabb szövetségesei az oppozíció azon politikusai, akik beülnek a parlamenti patkóba, hogy busás képviselői tiszteletdíj ellenében eljátsszák „Őfelsége ellenzékének” hálátlan szerepét. Akik jelenlétükkel legitimálják a rendszerszintű visszaélések révén elért kétharmados Fidesz-győzelmet, s egyúttal elfedik, hogy a törvényhozásban zajló kutyakomédia csupán a zsarnokság álcázására szolgál. Mint egy falat kenyér, úgy kellenek a kollaboránsok az élethossziglan leválthatatlanná tett Vezérnek.

Diadalittas nyilatkozatai ellenére a budapesti autokrata igencsak szorult helyzetben van. Oroszbarátsága miatt immáron szalonképtelen egész Európában. A Merkel-korszak stratégiai türelme véget ért, tekintélyelvű rendszerét az uniós intézmények pénzügyi kivéreztetéssel fenyegetik. Ne higgyük el neki, hogy hangnemváltása mögött a konszolidáció valódi szándéka húzódik meg! Polgári engedetlenség, sztrájkok, a parlamenti munka bojkottja – csak néhány eszköz, amellyel Orbán hazai ellenzéke hozzájárulhatna a rezsim megroppantásához.

Beck Tamás (Népszava)