Kánikulai pilledtségünket két riasztó hang zavarta meg. Egy vészcsengőé és egy vekkeré. A vészcsengő, mint erről pénteki rádióintelmeiben beszámolt, Orbánt riasztotta fel győzelmi nyugalmából. A vekker az időközi választások vasárnapi sokkjaként remélhetőleg a vesztes ellenzéket.
A kormány kommunikációs fordulatot hajt végre. Mivel a kommunikáció náluk a politika lényege, feltehetőleg politikait is. Az eddigi bagatellizálás, a „nyugi, minden rendben van” sugallat helyett drámai bejelentések jöttek a gazdaságról hivatalos oldalról is. Sötétebbre módosították az idei és jövő évi inflációs kilátásokat. A 2023-as költségvetésben egyharmadnyival több áfa-bevételt terveznek, ami csak az ennél jóval nagyobb áremelkedéssel jöhet össze. A Nemzeti Bank egyik vezetője a frászt hozta ránk
megnyugtatónak szánt szavaival: á, az infláció az semmi, ne azon izgassuk magunkat, jöhet a recesszió, a gazdasági visszaesés is, na, az már valami.
Az új kommunikációval előre besötétítették a színpadot, erre lépett föl Orbán pénteken. A hangvétele a jövőn borongó tragikus hősé: az uniós és a NATO csúcsról „én úgy jöttem haza, hogy egyfolytában égett a piros lámpa a fejemben, és hallottam a vészcsengőt”. Kivételesen nem is az ütődött szövetségesek miatt, akik az istennek nem hallgatnak az egyetlen okos emberre, mármint Orbánra. Persze elhangzottak a kötelező fordulatok is arról, hogy azok ott kint továbbra is mind hülyék, csak nekünk, magyaroknak van ilyen mázlink egy tisztánlátó vezetővel. De a vészcsengő most először Putyinék agressziója miatt szól. Nocsak.
Orbán - nem alaptalanul, de nem is érdek nélkül - vészt kiált. „Szembe kell nézni a realitásokkal”, a front közeledhet Magyarországhoz, „az ukránok hősiesen harcolnak”, de „az emberek fogytán vannak”. Fel kell készülnünk a magunk katonai védelmére. Két-háromszorosára gyorsítjuk a haderőfejlesztési programot (értsd: a miniszter két-háromszor annyit üzletelhet, hiszen gyakorlata jelenleg ebben van, másban nem). „Emberfelettinek tűnő erőfeszítéssel radikálisan megnöveljük az erőnket”. Hogy a katonák felszabaduljanak, lesz önálló határvadászat (istenem, de szép szó), a megszüntetett határőrség helyett újra toboroznak. Egyelőre Pintér a felelős, ráér, az egészségügy, az oktatás, a rendőrség ügyei úgyis rendben vannak.
Itt azért álljunk meg egy percre.
Szóval kiktől kell megvédenünk az országot, határainkat és függetlenségünket, méghozzá „emberfeletti erőfeszítéssel”? Ha csak nem feltételezzük, hogy az ukránoknak nincs elég bajuk, és játszi kedvükben megtámadják Magyarországot, akkor itt bizony Putyinékról van szó. Orbánék attól tartanak, hogy az ezerszer „korrekt partnernek” nevezett tegnapi barát, olykor példakép egyszer csak feláll a hosszú asztal mellől, és ránk borítja azt.
A „nem a mi háborúnk”-ból mégis „mi háborúnk” lehet? Putyin ellen kell fegyverkeznünk? És ha az ukránoknak nincs elég emberük, akkor nekünk van? Eddig kakaskodtunk, hogy NATO-katonák csak a Dunántúlig, csak eddig, csak addig jöhetnek, most már a miniszterelnök örvendezik „a NATO keleti szárnya megerősítésén”. Még az is elhangzik: szükségünk van a szövetségesekre, ezért nem vétózhatunk folyton, meg az a vétó nem is vétó, fuj, de csúnya kifejezés, csak éppen nem engedtük a dolgokat döntésig jutni. Nyilvánvaló: amúgy hála istennek, készül a megegyezés az Uniótól kapható pénztömegről. Lesz pár magyar látszatengedmény, ki is kell sajtolni minél többet, de most az Uniónak is érdeke az egység fenntartása.
Az új képet a veszélyes Putyinról érdekes feladat lesz a Putyin-pártivá hangolt saját táborral lenyeletni. Persze még jöhet a világháborús „Kassa bombázása” verzió: akik errefelé lőnek, azok voltaképpen álruhás ukrán nacionalisták. De már csak a tábor nyugtatása érdekében is kell néhány jól irányzott ökölcsapás az ellenzékre.
A „hadipolitika” kifelé puhít, befelé tovább keményít. Belpolitikai értelemben már rég hadiállapot van az országban. Sokan idézik a Policy Solutions friss kutatását: a felnőttek 13 százalékának fizikai konfliktusban is része volt politikai véleménykülönbség miatt. Vagyis kb. egymillió (!) magyar már keveredett lökdösődésbe, pofozkodásba, szolidabb esetben egy kis kellemes köpködésbe politizálás közben.
Továbblépünk a hadigazdaság útján is. Nem mondom, hogy nincs szükség rendkívüli intézkedésekre, az árstop, a friss rendeletben kormányfelügyelet alá vont energiapiac a hadigazdaság klasszikus kellékei. De az a kétértelmű, nem tudni, hogy csak a katonákra vagy másokra is vonatkozó mondat, hogy „a békeidőre jellemző nyolc órai munkaidőnek most vége van”, már többet jelent.
Új korszak jön. További centralizációval, az önkormányzatok újabb hullarablásával (most a szakrendelőket veszik el), a háborús veszélyre hivatkozó kemény szigorral. Most szinte nagyobb szükség van kormányképességet mutató ellenzéki mondandóra, mint a választás idején. Vasárnap a szavazók nem láttak ilyet. Biztosan sok stratégiai hibánk volt a parlamenti választás előtt is, de úgy látszik, az azóta eltelt időszakban még több. Az áprilistól egy negyedéven át követett út nem jó. A vekker megszólalt. Ronda hangja van. Meghalljuk?
Forrás: LENDVAI ILDIKÓ (Népszava) Hadigazdaság, hadipolitika, hadihad című publicisztikája
