A  díszegység

A honvédelmi miniszter Székesfehérváron bejelentette: "A magyar nemzet köztudottan katonanemzet."

Jesszus. És tessék mondani, nekem is muszáj? Mármint katonai erényekkel és ambíciókkal rendelkezni. Minden tiszteletem a hivatásos katonáké, de részemről untauglich. Alkalmatlan. Pedig a miniszter szerint ez a katonanemzet-dolog "szellemi, erkölcsi tartalék katonáinknak". Igazán sajnálom, de tartalékos sem szeretnék lenni. Szellemi és erkölcsi sem, ha lehet.

Azért megértem, hogy a minisztert elkapta a lendület. Bárki felllelkesedne azon, hogy Fehérváron megnyithatja a 8. regionális katonazenekar fesztivált. De ha már neki jutott a dicsőség, akkor

nevezhette volna nemzetünket mondjuk zenekarnemzetnek is. Az kevésbé ijesztett volna meg.

Persze könnyű neki. Mint beszédéből megtudhattuk, már a nagyapja is huszárhadnagy volt, és a 13. jász-kun huszárezred élén lóháton vonult be 1912-ben a városba.

Bár ha jobban meggondolom, maga a miniszter nem egészen tipikus feladatot vállalt a katonanemzetben. Nem katona, viszont katonai eszközökkel kereskedett. Szép haszonnal. És ha az egykori Tiszti Kaszinóra gondolunk, hát a milliárdokat hozó kaszinós koncessziója is harmonikusan illeszkedik dicsőséges katonanemzeti múltunkba.

Ez engem is reménnyel tölt el. Eszerint én is többféle szerepben lehetek a katonanemzet hű leánya. Ha választanom kell a huszárhadnagy és a milliárdos munkaköre között, a huszárhadnagyi hivatás helyett inkább én is valami jól fialó fegyverkereskedelmi bizniszben vennék részt.

Ha jász-kun, ha nem.

Forrás: Lendvai Ildikó közösségi oldala

Fotó: internet MÉM