Győzelemittas kép a fideszes stábtól. Erre büszkék a krumpliosztogató kerületvezetők és a szolgáik?
Blogunk többször is reagált a krumpli-, illetve hagymaosztásra, közöltük mások véleményét is. Most csak azért térünk ismét vissza a témára, mert a CSH szerkesztősége reagált a DK véleményére, Borbély úr győzelemittas képekkel illusztrált krumpliosztási akciójára. TK volt, aki válaszolt, Borbély helyett az ellenzéki pártnak.
Reagált, véleményezte, más esetekre hivatkozott, ahelyett, hogy szó szerint idézte volna az ellenzéki véleményt, s az olvasóra bízta volna a két vélemény megítélését.A CSH rendre ezt a módszert követi, mert az ő értelemzésük szerint az olvasó képtelen felismerni az igazságot – vélik, ezért el kell nekik magyarázni azt. Mert csakis
az ő igazságuk az egyetlen, az üdvözítő.
Teljesen véletlenül került a szemközti oldalra az újabb hatósági ársapkáról szóló tájékoztató: a burgonya és a tojás ára is sapkát kapott. A lapban arra még volt hely, hogy a hír rövid közlésén túl idézték a tojás és a krumpli „biológiai rendszertani” fogalmát, s a tájékoztató alá odatették „Orbán Viktor miniszterelnök” arcképét, hiszen az eddigi ársapkák után ezt az újabb kettőt is Ő „osztotta ki”.
Arra viszont már nem futotta, hogy megírják, mi a véleménye az ügyről a gazdasági szakembereknek, a kereskedelmi szövetségeknek és az érintett kiskereskedőknek, akik egy része kénytelen lesz más termékeken „behozni” a veszteségeket. Lásd még a blogunkon megjelent írást: „Ársapka helyett bohócsapkát az Orbán-kormánynak!”
E.-S.