Mint akkoriban igen sokaknak, az ő munkahelye is megszűnt. Nem kellettek a lakatosok, meg a drehások és a villanyszerelőkre se volt már szükség. De még mielőtt a melósokat szélnek eresztették volna, a hatékonyságra hivatkozva bezárták, az öltözőt és fürdőt, ahol évtizedek óta Teri tartotta a rendet és a tisztaságot.

Teri hatvan körüli takarítónő volt egy jól menő vendéglőben. Úgy mondták, hogy ő a legrégibb bútordarab ebben a kocsmában. Még a rendszerváltás után, egy fővárosi nagyüzemből érkezett. Mint akkoriban igen sokaknak, az ő munkahelye is megszűnt. Nem kellettek a lakatosok, meg a drehások és a villanyszerelőkre se volt már szükség. De még mielőtt a melósokat szélnek eresztették volna, a hatékonyságra hivatkozva bezárták, az öltözőt és fürdőt, ahol évtizedek óta Teri tartotta a rendet és a tisztaságot. Mivel egy kicsi gyereket nevelt, nem tehette meg, hogy munka és jövedelem nélkül maradjon: akár csak egy napra is. A rendszerváltás (inkább csak elitváltás) időszakában tudni lehetett, hogy a kirúgatás mindenkit el fog érni! Teri sem tétlenkedett, hanem a gyárhoz közel lévő kisvendéglőt szemelte hát ki magának, új munkahelyül. Úgy vélte az emberek mindig éhesek, a férfiak mindig szomjasak, ezért a vendéglőre mindig szükség lesz! Ezért úgy vélte, hogy ha itt sikeresen bedolgozza magát akkor

nagyon stabil hosszútávú munkahelye lehet. Abba a társadalmi, gazdasági bizonytalanságban érkezett, amiben a mostani tulajdonosnak az apja étteremvezetőként próbált ebből a Dél-pesti vendéglátóipari egységből rentábilis privatizált céget, hangulatos kisvendéglőt fabrikálni.

Mindenes! Ez a jó kifejezés arra, amire Terit alkalmazták.

Leginkább azonban a takarítás, mosogatás és az étterem rendjének és tisztaságának a felelőssége lett az övé. Nem is akart mást, pedig mikor megszorult a cég kipróbálták szakácsként, felszolgálóként és pultosnak is. Nem volt sikertelen, de ő mindig visszatért a takarításhoz. Neki a legfontosabb ugyanis az volt, hogy este ő mosdassa, és fektesse le a gyerekét. Mikor bent volt, nagy lelkiismeretességgel és őszinte odaadással tette a dolgát. Az évtizedek alatt alig hiányzott. De, ha mégis úgy hozta a sorsa, akkor is úgy intézte, hogy a munkája el legyen végezve, és kifogás ne lehessen azon, ami az ő felelőssége. Ha kellett éjjel, ha kellett hajnalban dolgozott! Így nem csoda, hogy az „öreg főnök” nem is úgy tekintett rá, mint egy beosztottra, hanem úgy, mint egy hűséges társra, aki nem csak kitart mellette, hanem támogatja, segíti is őt. Ő ismerte Teri sorsát, ezért mikor megfáradt és nyugdíjba vonult, a céget átadta a fiának, de a lelkére kötötte, mindent megtehet ezután a belátása szerint csak egyet nem: Terit soha nem szabad kirúgni, vagy bántani!

Teri, egyszem fiával szerényen, de boldogan élt! Normális körülmények közt laktak, egy csepeli panellakásban. A nő igyekezett mindent megadni a gyermekének. A munkahelyén sose panaszkodott, és sose sajnáltatta magát. Valójában munkatársai nem is nagyon tudták, hogy milyen körülmények közt igazgatja sorsát. Ha tudtak valamit, az csupán az lehetett, amit Teri néha eldicsekedett a fiáról. Tehetséges, jótanuló gyerek volt! Ez a szerény asszony taníttatta a fiát! Középiskolába, majd egyetemre járatta. Ő megvont magától minden szórakozást, megragadott minden pluszmunkát, hogy megteremtse az anyagi bázisát fia taníttatásának. Nem vett magának csinos drága ruhákat, nem járt társaságokba és szórakozóhelyekre, nem keresett magának társat, mert félt, hogy ezzel a gyerek iránti szeretetet, és a kis család pénzét herdálná. Arra törekedet, hogy mennél több maradjon a gyereknek ruhákra, könyvekre, külön órákra, színházra, utazásra, kirándulásokra.

A fiú felnőtt és sikeresen illeszkedett a modern életbe. Nem tudta, nem érezte, hogy amit elért, azt egy másik ember önfeláldozásának a következtében tehette. Az új életéből, a megváltozott baráti köréből egészen másként kezdte látni az anyját és annak a maga köré épített világát. Nem csak érthetetlennek, hanem szégyellnivalónak is tartotta!

Így jött el az az idő, amikor a fiú házasodni készült. A munkahelyén egy elismert szaktekintélynek számított. Hamar felismerték tehetségét és vezető beosztású, sikeres emberré vált. Egy másik iroda hasonló beosztású munkatársnőjével került egyre közelebbi kapcsolatba. A lány egy jól menő vállalkozó egyszem lányaként a legjobb körökben mozgott, a legjobb ruhákat viselte, és a legjobb helyekre járt. Gazdag család lányaként választotta magának férjül, Teri törekvő, sikeres fiát.

Az asszony el is dicsekedett a vendéglőben azzal, hogy nősül a fia. Nem is tudott másról beszélni, csak nagy izgalommal a fia közelgő esküvőjéről. Lázas izgalmában az új főnököt és minden munkatársat meg is hívta az esküvőre. Szerette volna, ha felszabadultnak és boldognak látják! Szerette volna, ha a hozzá legközelebb állók látják élete legnagyobb eredményét, sikerét. Ennek jegyében történt, hogy elkéredzkedett, mert alkalmi inget és öltönyt akart venni a fiának. Valami nagyon különlegeset és drágát! Hazaérve, nagy örömmel mutatta a fiúnak az általa vásárolt alkalmi ruhadarabokat.

A fia nem örült, csak a száját vonogatta. Komoly beszélgetés közben elmondta az anyjának, hogy nem kellenek az általa vásárolt ruhák, sőt, inkább azt szeretné, ha Teri nem is menne el az esküvőjére, mert ott úgyse érezné jól magát.

A srác valójában szégyellte az anyját! Nem akarta, hogy meglássák, hogy milyen szerény környezetből érkezett! Terinek mintha tőrt döftek volna a szívébe! Összeomlott és sírva temette arcát a párnába.

Később aztán magába szállt és megkeményedett! Annyi viszály és oly sok nehézség tornyosult már előtte az életben, amit meg tudott oldani, nem lehet, hogy éppen ez fogja leteperni! Legyűrte mérhetetlen fájdalmát, és úgy döntött, hogy mégis elmegy a fia esküvőjére!

A puccos esküvőt a belváros legpatinásabb templomában rendezték. Az egyházi szertartást három pap celebrálta. A lakodalmi mulatságot pedig egy jól menő szálloda éttermében tartották. A nagy násznép között ott voltak Teri munkatársai is: az új főnök, a fellengzős séf, és rafinált csálingerek, mind! Teri nevetett és boldogságot mímelt előttük.

A szertartás végén oldottan odalépett a fiához és gratulálva neki! Egy nagy régi vázát nyújtott át nászajándékként. A srác a meglepetéstől elsápadva, - de tartva magát a protokollhoz – kényszeredetten mosolyogva, a foga közt sziszegte: mondtam, hogy ne gyere ide! Aztán dühösen elfordult és azt kereste, hová dobhatná ki ezt a vacak olcsó fajanszot! Ebben a zavart keresgélésében a hangszóróban az anyja hangjának felismerése állította meg. Sose hallotta az anyját rendezvényen emberekhez beszélni, félt tőle hát, hogy még nagyobb botrány keveredik ebből az eseményből, mert az anyja nem tudja érthetően, szabatosan kifejezni magát, nevetségessé válik, ami rossz fényben fogja feltüntetni őt is! Kétségbeesetten merevedett sóbálvánnyá, mikor az anyja belekezdett:

„Tudják, harminc éve, történt, hogy a legjobb barátnőm itt hagyott! Fiatalon meghalt szegény! Ott voltam a halálos ágyánál, simogattam a kezét és reszkettem. Ő eközben rám bízta két legféltettebb kincsét, a nemrég született kisfiát és ezt a vázát - mutatott a fiára, aki éppen esetlenül vigyorogva, a vázát szorongatta. Azt mondta, hogy rám bízza őket és arra kér, hogy viseljem gondjukat. Kérte, hogy a fiúnak, ha felnő és megnősül, az esküvője napján adjam át ezt a vázát, elmondva, hogy ez az igazi, vér szerinti szüleinek az ajándéka. Örökbe fogadtam és felneveltem a fiút. Nem mondtam meg neki, nem tudhatta, hogy nem én vagyok a szülőanyja. Úgy neveltem, úgy szerettem, hogy ez soha ne is juthasson az eszébe. Egész életemet a gyereknek szenteltem és érte éltem, dolgoztam, küszködtem. Nem házasodtam meg, arra törekedtem, hogy becsülettel megfelelhessek rég elment drága barátom utolsó kívánságának! Most pedig arra kérlek fiam, - fordult az ünnepelt vőlegényhez - hogy nézd meg mit is tett a szülő anyád annak idején abba a vázába!”

A fiú, szinte eszméletlenül, földbe gyökerezett lábbal állt, az őt ért szavak hatására. Tétovázva és idétlenül belenyúlt a vázába. Drágakövek, gyöngyök, aranyak lógtak az újain - miután kihúzta!

Könnyes szemével az anyját kereste, de nem találta. Dörzsölte szemét, kapkodta a fejét, hogy valahol meglássa! Mikor a szemét borító könnyfüggöny rései köz megpillantotta, Teri éppen a kijárat felé lépdelt. Megnyugodva, büszkén, dolga végeztével épp távozott az épületből.

A fiú a vázát szótlanul újdonsült felesége kezébe nyomva faképnél hagyta, és rohant az anyja után. Az ajtóban érte el, ahol térdre esve ölelte a lábait és szorongatta, csókolgatta az anyja két dolgos kezét! A násznép néma csendben hallgatott. Egy hang, egy nyikkanás nem volt! Csak elfojtott szipogást, csendes sírást lehetett innen-onnan hallani. Könnyek csillogtak a férfiak szemében! A nők pedig zsebkendőikkel itatva próbálták menteni a szemükből hulló könnyeiktől sminkjeiket! Teri vagány munkatársai is az események hatása alá kerültek. A sokat megélt pincérek, de még a fellengzős kisfőnök is szemeiket dörzsölgették. Azt mormolták maguk elé: nem hittem volna!

Forrás: Horváth Gyula közösségi (fb) oldala