Botrány volt a Nyíregyházára tervezett akkumulátorgyár megépítése miatt összehívott közmeghallgatáson.

Közel egy órára két ajtó közé szorultam a minap, s ez az állapot mintha jelképpé formálódott volna bennem. Se ki, se be. Nálunk falun az ilyenre mondják: se kiköpni, se lenyelni nem tudja.

Egy nyíregyházi közmeghallgatásra igyekeztem, a kormányhivatal kies épületébe, ahol az első fotocellás bejárati ajtót bezárták mögöttem s még vagy tucatnyi sorstársam mögött, a másikat meg nem nyitották ki. Csapda a javából. Odabent egy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó üzem engedélyezése volt a téma, miként korábban Debrecenben is. Egy ilyen közmeghallgatás nélkül

nem kaphat pecsétet papírjaira a beruházó, törvényi előírás, hogy tájékoztatni kell az embereket, meghallgatni a kérdéseiket, és arra válaszolniuk. Ám úgy tűnik, nálunk az ilyesmit puszta „papírforma” alapján intézik: meghirdetik az eseményt, kvázi meg is tartják, aki bejut, bejut, aki nem az nem, mehet tovább az ügyintézés a maga módján.

Az emberek haragjával mintha nem is számolnának.

Egyre paprikásabb hangulat alakul ki mostanság az ilyen rendezvényeken, főként, hogy már a törvényesség látszatára sem ügyelnek. Suta magyarázatok születnek, hogy miért záródik be egy ajtó az állampolgárok előtt. A nyíregyházi osztályvezető például azzal érvelt, nem sejtették, hogy ilyen sokan lesznek, mert eddig az ilyen jellegű rendezvényeken összesen nem voltak többen, mint tizenhárman. S úgy tett, mintha nem értené, miért kacagnak vagy méltatlankodnak hangosan a bent ülők. Akiknek nem csak azzal van bajuk, hogy nem kapnak hiteles információkat, hanem azzal is: szabad szemmel jól láthatóan verik át őket, hazudnak bele a képükbe.

Ott, a két üveg ajtó közé beszorulva az egyik férfi elmesélte: vette a fáradságot, előző nap kisétált a nyíregyházi ipari parkba, és lám, ott már el is indult az az építkezés, aminek látszólag most az engedélyezési eljárásáról lenne itten szó. Betonfalak állnak, serényen dolgoznak a gépek, nem tűnik úgy, mintha bármi is megkérdőjelezhetné a gyár sorsát. De elhangzott az is, vajon miért tűzdelik tele óriásplakátokon hamis adatokkal a legutóbbi nemzeti konzultáció eredményét, azt a látszatot kelve, mintha a magyarok 97 százaléka elutasítaná a „szankciókat” miközben alig több mint 1 millióan töltötték ki az álságos kérdőíveket. Még a (fogyatkozó) Fidesz-hívek száma is több ennél.
 
Mindegy is, jól látszik a lényeg: senkit nem érdekel itt az emberek véleménye. Ha ugyanis így lenne, akkor nem az építkezés közben kérdeznék meg tőlük, vajon mit szólnak a városuk határába települő beruházáshoz, hanem már jóval előtte. 
Akkor a miniszterelnök, mielőtt bejelenti hagymázas elképzelését arról, hogy Magyarországból akkumulátorgyártó-nagyhatalmat kreál, egy-két lakossági fórumon megszondáztatná ezt az ötletet (ó, persze, tudom, eszement még a gondolat is…).

De van egy másik megoldás, jóval kevésbé macerás, mint az előzőek. Nem kell semmiféle közmeghallgatás, nemzeti konzultáció, egyéb demokratikusnak látszó trükk. Egyáltalán nem kell úgy tenni mintha…Tisztább lenne a képlet.