CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Az ostobaság és a befürdés emlékműve

2023. július 23. 00:03 - csú

rac_furdo.jpgNem vigasztaló, de tény: fürdővel nemcsak Csepelen lehet befürdeni, hanem Budán is, például a Rác fürdővel

Ha valaki emlékművet szeretne emelni a politikai szűklátókörűségnek, rosszindulatnak és ostobaságnak Budapesten, nem kell nagyon törnie magát, mivel már áll. Igaz, eredetileg fürdőnek építették még a török hódoltság idején, majd Ybl Miklós tervei alapján bővítették az 1800-as évek második felében. Ekkor készültek el a Rác fürdő romantikus stílusú medencéi is, amelyeket oly csodásan felújítottak 2010-re. Épült mellé egy hotel is, hogy pénzügyileg megtámogassa az üzemeltetést.

Már nem sok kellett az avatáshoz, de a

húszéves Demszky-korszakot nagy hévvel eltörölni akaró budapesti Fidesz helytartó, a Tarlós István vezette főváros megakadályozta ezt. Az önkormányzat gyógyfürdős cége – aligha saját szakállára – eldöntötte az első dominót: töröltették a beruházó cég földhasználatáról szóló bejegyzést, ami lehetetlenné tette a társasházzá alakulást, így meg se nyithatott, nem volt miből törleszteni a hitelt, a bank felmondta a szerződést, a cég fizetésképtelenné vált. A főváros csődeljárást kezdeményezett, majd maga kérte a kormánytól a felszámolást. Holott a vállalkozás negyedrészben az önkormányzaté volt. Mindez érthetetlenül ostobának tűnt mindaddig, míg az Orbán-vő Tiborcz István köre ajánlatot nem tett a fürdőre.

Az ellenzék akkor még meg tudta akadályozni az üzletet. Az ügybe újonnan belépő Karácsony Gergely csapatának arra még volt ereje, hogy 5 milliárdért visszavásárolja az épületegyüttest, de a felújításhoz el kellene adni a hotelt. Csakhogy a korábbi befektetői érdeklődés elapadt. Nagyobb cápa érkezett a medencébe. A mostanában Tiborc kinyújtott kezeként mozgó ingatlanmogul Jellinek Dániel már megvette a Gellért Szállót, a fürdőt is vitte volna, de nem adták (még). „Sok minden történt, amire nem számítottunk” – ismerte el az ügy kapcsán Tarlós jobb keze. Minden nappal távolabb kerül a megnyitás. De a Fidesznek más fontosabb.

Forrás: Szalai Anna (Népszava)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8718175797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása