Rég volt már a magyar társadalom ennyire ideges, mindenki az lenne, akinek kevese van, és az a kevés is napról napra kevesebbet ér, az elmúlt évek relatív biztonsága és egyébként sem eget rengető gyarapodása semmivé lett.
A pénzt máskor szakajtóval szóró magyar állam pedig, miközben árstopot vezet be, amitől a dolgok drágábbak lesznek, bambán kotorászik az üres zsebében.
Reálbércsökkenésre legutóbb 2012-ben került sor, a Fidesz népszerűsége akkor több éves mélypontjára zuhant, nem sokkal előzték meg az akkori legnagyobb ellenzéki pártot, az MSZP-t. Támogatottságuk akkor húsz és harminc százalék között volt, ehhez képest most
a teljes népesség nagyjából fele mondja magát Fidesz-szavazónak, pont annyian, mint a választás előtt.
Aki ezt az agymosott, ostoba választókkal magyarázná, és közben kezdeni akar magával valamit a közéletben, már most elmehet padot festeni, mindenki másnak pedig, legyen politikus, újságíró vagy ne adj' Isten tanácsadó, érdemes lehet elgondolkodnia a miérteken. Én sem értem még a gondolkodás végére.
Mostani tudásunk szerint, hiába zuhan az életszínvonal, mégis akkora Fidesz-győzelem néz ki a 2024-es két választáson, amekkorára még nem volt korábban példa. Ha valóban így alakul, és valaki az ellenzéki résztvevők közül az önök jelenlétében azt mondaná, hogy folytatni kell és '26-ban minden más lesz, nyugodtan vágjanak hozzá egy ecsetet.
Forrás: Selmeci János (Klubrádió)