Bayer  Zsolt   az igazsággal szembesülve kikelt magából

Azzal a graciőz javaslattal szólít meg engem egy általam személyesen nem ismert valaki, aki leginkább arról ismerszik meg, hogy szívritmusát egy afféle pacemakerként a szíve fölött hordott ötös számú párttagkönyv szabályozza, miszerint „Gábor György, fogd be a mocskos pofád”.

A szerző invokációjához az az érzelmi detonáció vezetett, amelyet egy írásom váltott ki belőle, ahol – izraeli katonai szakértőkre utalva – azt voltam képes állítani, hogy egyes feltételezések szerint az Iránnal bensőséges katonai szövetséges viszonyban álló Oroszország szakértelemmel, logisztikával, s nem kizárható módon akár fegyverekkel is hozzájárulhatott a Hamász terrorszervezet Szimhát Tóra idején elkövetett bestiális pusztításához. S ugyanebben a cikkemben idéztem Lavrov és Putyin minapi zsidózását (vesd össze: „Hitlerben zsidó vér folyt”), végezetül azt is szóba hoztam, hogy Moszkva az elmúlt hónapok során gyümölcsöző tárgyalások keretén belül rendszeresen fogadta a Hamász terrorszervezet vezetőit.

Mindebből a tagkönyvtulaj a következtetéselmélet unortodox alkalmazásával arra jutott, hogy együtt ünneplem a nyugati elvtársaimmal a

palesztinokat, és örvendek, hogy az oroszok segítették őket véghezvinni ezt az iszonyatot.

Az orosz vezetés zsidózása tény, a Hamász terrorszervezettel való többszöri találkozása tény, az oroszok közvetlen részvételét az Izrael elleni aljas terrortámadásban még vizsgálják, de már bőven olvasni arról – egy cikk címét idézve –, hogy „Putin’s fingerprints are all over the Hamas attack” („A Hamász támadáson mindenütt ott vannak Putyin ujjlenyomatai”).

Ami viszont a palesztin-barátságomat és a nyugati elvtársaimat illeti, itt azért megállnék. Nem számonkérően, mert hisz nem vagyok kötelező olvasmány, csak halkan jelzem, hogy azokban az időkben, mondjuk a kétezres évek elején, amikor jómagam az akkori szerzőtársammal, Buda Péterrel számtalan közös cikkben és két közös könyvben írtunk – többek között a tagkönyvtulaj elvtársai heves támadásainak kitéve – az iszlámról és a Hamászról, mint az egész nyugati, zsidó-keresztény civilizációra súlyos veszélyt jelentő vallási terrorszervezetről, a „totális iszlám” céljairól és doktrinájáról, a szekuláris világ velük kapcsolatos tragikus illúzióiról és téves következtetéseiről, addig a tagkönyvtulaj tőlünk némileg eltérő következtetésekre jutott.

Akkoriban még így írt a palesztinokról: „A gettóba zártak, megalázottak, kirekesztettek, elnyomottak, megbecstelenítettek, ők, akiknek elrabolták a hazáját, és akiket bármikor… meg lehet gyilkolni.” És így az izraeliekről: „Az izraeliek iskolákat bombáznak. Iskolákat, amelyek óvóhelyként működnek most éppen. És kórházakat. És lakóházakat. Aztán, amikor egy palesztin siheder a romok alatt keresi hozzátartozóit, izraeli mesterlövész les rá, és kioltja az életét. Háromszor lő.” Meg így: „Miközben az izraeli reguláris hadsereg naponta követ el ilyen és ehhez hasonló háborús bűnöket, a zsidó civilek a környező dombokra kanapékat, foteleket visznek fel, meg némi üdítőt, és onnan lesik röhögve, távcsőbe kukkolva, mi is történik Gázában.” És levonja a konklúziót: „De van egy rossz hírem: Izrael téved, ha azt hiszi, hogy az idők végezetéig felmentése lesz mindenre Auschwitz miatt. Mert most azt hiszi. És a világ ehhez asszisztál. De nem lesz mindig így.”

Vagy máshol: „Tisztességes ember úgyis a palesztinokkal szolidáris, velük érez együtt, velük vállal közösséget.” Aztán: „Izrael… legázolja a védtelen arab asszonyokat, véneket és gyerekeket.” Vagy: „meddig tehet meg bármit a zsidó állam arra hivatkozva, hogy ők a holokauszt áldozatai voltak?”

Amikor szerzőtársammal például megírtuk a Hamászról, hogy „egy vallási, iszlamista mozgalom ütötte ki a Fatahot a hatalomból, és nem egy szekuláris, baloldali politikai szerveződés”, akkor a tagkönyvtulaj elvtársai arról írtak, hogy „Izrael terrorista állam”, aztán írtak „az izraeliek leírhatatlan barbárságáról”, és – csak hogy a kedvencemet idézzem, amely még a Krisztus-gyilkos zsidóságot is felidézte, „Izrael keresztre feszíti a palesztin népet.”

Az idők és az erkölcstelenségek persze változnak. Ma már szerzőnk igaz Izrael-baráttá metamorfizálódott: a Hamasz hallatán „gyáva, ócska, földalatt bujkáló terrorista patkányok” megdögléséről mereng, s szapora lépteivel Orbán mellé fölzárkózva heroikus bátorsággal szól a „jogos és érthető és helyes izraeli ellencsapásról.”

De elég az idézetekből, saját írásaim mellé még ellenpéldaként sem szívesen teszem oda ennek a mindent és mindennek az ellenkezőjét kiszolgáló tagkönyvtulajnak a pénzbeöntéssel kezdődő és heves szódiaréval végződő bélsártermékeit.

Ám azt még megjegyezném, hogy az engem szóba hozó firkálmányban szerzőnk önfeledt bratyizással „seggfejnek” volt szíves titulálni. Márpedig a seggfej jelentése a szlengben: ostoba, hozzá nem értő, buta, hülye.

Nos, minősítgetések helyett ezt a kérdést akár szigorú szakmai vitában tisztázhatnánk. Mondjuk úgy – s gondolom, ez szerzőnk kedvére lesz –, ahogy a középkori keresztény egyetemek nagy és jelentős vitái zajlottak. Az egymással vitázó felek, külön-külön, megneveztek több szakmunkát, amit aztán mindketten elolvastak, s azok alapján jött létre a disputa.

Javaslom, hogy mindketten, külön-külön, nevezzünk meg mondjuk öt-hat szakkönyvet és nyolc-tíz szaktanulmányt a modern Izrael államról és az iszlám fundamentalizmus történetéről és jelenéről, amelyek remek vitaindítóként szolgálhatnak.

Kérésére szívesen elküldöm angol, német, francia, olasz, spanyol orosz, román, héber, görög és latin nyelvű szakirodalmi javaslataimat.

Forrás: Gábor György (Szabadság Klub)