A csepeli krumpliosztást látva sokan megérthették, hogy teljes kudarccal végződött a küzdelmük! Az ügyeskedés, a megfelelés, a megfélemlítés elérte, hogy az erőnek való behódolás váljék többségi elvvé! A ma generációinak egy része nem tartja értéknek a büszkeséget, az önmaguk által elért eredményeket. Nem hiszik, hogy a rendszer az ő akaratuk, választási voksai szerint alakulhat.

Úgy érzik, hogy egy önzésre épülő társadalomban, ahol a félrevezetés, az érdekek szerinti mismásolás, és a szemekbe vágott hazugság érvényesül, ott a hatalmasok kezére elhelyezett csók és a megalázkodás, sokkal több haszonnal jár, mint a saját munkájára, tudására, tenni akarására épülő életük! Sorba állnak nem csak krumpliért, hanem ruháért, festékért, virágért, ételért is. Nem csak a rászorultak, hanem még azok is, akiknek erre nem is biztos, hogy égető szükségük lenne!

Egyenlő vagy különb? A II. világháború után, a munkáscsaládokban született gyerekek az egyenlőség szülöttei! Abból, hogy a munkásoké a hatalom egy szót se hittek el, de azt elhitték, hogy a tehetség, a jól elvégzett munka, a megszerezhető tudás, a társadalmi folyamatok megértése, és befolyásolásának lehetősége, (mint a tábornoki marsallbot) mindannyiuk zsebében ott lapul! Próbáltak élni a létbiztonság adta feltételekkel, és próbálták jobbá tenni a világot! Kisebb volt az önzés, és sokkal nagyobb volt a másikkal szembeni tolerancia, természetes állapotnak élték meg a szolidaritást! Aztán meglátták, hogy a gyönyörű elvek és a gyakorlat között

nincs összhang! Az olló nyílt, a különbség nőtt! Az emberek többsége nem egyenlő akart már lenni, hanem különb! Az egyenlőség vágya szétfoszlott felülírta a szerzésre épülő önzés.

A rendszerváltáskor úgy látszott, hogy meg lehet mutatni, hogy a kor divatja által diktált új társadalomban is az értékkel bírók megállják a helyünket. Volt ebben dac, de sokkal több a tenni akarás! Sokan benne voltak a szocializmus lebontásában és még többen a demokratikusnak mondott rendszer létrehozásában! Voltak hatalmon, ahol a hatalom emberarcúságát erőltették, és voltak ellenzékben, ahol a vad harácsolásnak akartak gátat emelni. Mindenhol ugyanazt képviselték: a dolgozó ember büszkeségének, biztonságának és társadalmi egyenlőségének mennél nagyobb mértékű megtartását.

A kizsákmányolók krumpliosztását látva megérthették, hogy teljes kudarccal végződött a küzdelmük! Az ügyeskedés, a megfelelés, a megfélemlítés elérte, hogy az erőnek való behódolás váljék többségi elvvé! A ma generációinak egy része nem tartja értéknek a büszkeséget, az önmaguk által elért eredményeket. Nem hiszik, hogy a rendszer az ő akaratuk, választási voksai szerint alakulhat. Úgy érzik, hogy egy önzésre épülő társadalomban, ahol a félrevezetés, az érdekek szerinti mismásolás, és a szemekbe vágott hazugság érvényesül, ott a hatalmasok kezére elhelyezett csók és a megalázkodás, sokkal több haszonnal jár, mint a saját munkájára, tudására, tenni akarására épülő életük! Sorba állnak nem csak krumpliért, hanem ruháért, festékért, virágért, ételért is. Nem csak a rászorultak, hanem még azok is, akiknek erre nem is biztos, hogy égető szükségük lenne! Az emberi büszkeség, a kreativitás és önbecsülés érzését is elaltatták a kisemberek normavilágában! Sikerült, ha nem is szembe fordítani, de megmosolyogtató naivnak mutatni azokat, akik büszkék és vállalják a küzdelmet. Azokat, akik kitartanak az emberi méltóságra épülő érzések mellett, és ennek újbóli eljöveteléért küzdenek. Ezeket ma avíttnak titulálják! Nem csak az ellenségeik körében, (ami érthető) hanem a hasonlóknak hitt közösségben is vannak olyanok, akik gondolkodása ezen srófon működik! Ez azt bizonyítja, hogy diadalmaskodott az a hegemónia, ahol az egyenlőség meg a szabadság nem több mint üres szólam!

A magyar társadalom a XX. és a XXI. század történelmében sokszor megélt már, „elitcserét”. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy egyikből se jött ki jól! Mindegyiknek voltak előnyei, de társadalmi összehasonlításban sokkal nagyobb károkat okoztak. Az elitváltás, hol nyíltan, („kard, ki kard”) hol pedig fű alatt történt. Az utóbbi évtizedekben, hol pártok között, hol pártokon belül munkálkodik. A fűalatti elitváltás egyik módja a jól hangzó fiatalítás! A fiatalításról érdemes tudni; ha program akkor káros, de ha folyamat akkor természetes! Az ifjak bevonása nem lehetőség, hanem az élet rendjének megértése épülő kötelesség!

Baj, ha az emberi teljesítmények megítélését nem teljesítményekhez, értékekhez, hanem más elképzelésekhez (pl. életkor) kötik. Az értékek teljesítése mérhető és objektív normaként kezelhető, de a fiatalság elszáll, ezért nincs értelmezhető dimenziója! A népszerűnek hitt szólam programmá emelése, haszontalan, hosszútávon kizárólag feszültségek generálását idézi elő.

A haladásnak nem emberekkel, ambíciókkal, hanem elvekkel és módszerekkel kell harcolnia! Nem csak bűn, hanem hiba, elfogadni az új rendszer normáit! Azért, mert ezzel elfogadjuk a rendszert magát is! Aki pedig elfogadja ezt a rendszert az elfogadja az ember-ember általi megkülönböztetést, a kizsákmányolást, az átverést. Lemond az egyenlőségről a szabadságról és a testvériség soha el nem múló céljának megvalósításáról!

Forrás: Horváth Gyula közösségi (fb) oldala