Nem tudom mi kell az egymás ellen feszülő ellenzékiek együttműködéséhez, de hogy mi nem, abban elég biztos vagyok. Mondjam el újra a két kiskecske meséjét? Akik a keskeny pallón viaskodva nem tértek ki egymás útjából. Bele is estek a gyorsfolyású patakba és a farkasnak aznapra két kecske is jutott vacsorára.
Természetesen arra nem tudok, – miért, ki tud? – válaszolni, hogy Magyar Péter lesz-e az, aki megdönti végre az Orbán rezsimet, ahogy arra sem, hogy esetleg Magyar Péter lesz-e az, aki megmenti.
Akadnak pillanatok, amikor szkeptikus vagyok vele kapcsolatban. Amikor a legyőzendők listája megáll Tóninál, Barbaránál és Ádámnál. Ám amikor meglátom a kormánypropaganda szenvedélyes mocskolódását vele kapcsolatban rögtön rokonszenv gyúl a keblemben iránta. Amikor az ellenzéki pártokat ekézi nagy erővel, akkor bizony elszomorodom. Mert lehet olyat mondani, hogy
ők is a múlt részei, meg érdekeltek a fenntartásban, meg efféle strukturálatlan dolgokat, de ez mindegy is, akár igaz, akár nem. Számtanilag nem jön ki a rezsim leváltása, ha azok, akik belátták, hogy egy putyinista, Európa-ellenes, tolvaj csapattal a hatalomban nem jó tovább együtt élni, egymásnak esnek. A kölcsönös sérelmek, vádak és kritikák egy része nyilván megfontolandó, megvitatandó - ha már itt vannak a régen várt jobb idők.
És nagyon örülök, amikor azt látom, hogy igen régen nem látott lelkes és rokonszenves tömeg gyűlt össze a múlt hétvégén is a Kossuth téren.
És azt is tudom, amikor ideérek majd e jegyzet felolvasásában jónéhány üzenetet kapok barátoktól és hallgatóktól. Közös jellemzőjük, hogy szinte mindegyik indulatos, bár kétségtelen egyik másik legalább ironikus. Viszonylag nagy számban emlegetik fel, hogy “legalább a gyűjtési héten nem kellene” – ami szép bizonyíték arra, milyen fontos és éltető szimbiózisban élünk a hallgatóinkkal. Tartalmuk szerint pedig két nagy, közel egyforma méretű csoportra oszthatóak az üzenetek.
Természetesen arra nem tudok, – miért, ki tud? – válaszolni, hogy Magyar Péter lesz-e az, aki megdönti végre az Orbán rezsimet, ahogy arra sem, hogy esetleg Magyar Péter lesz-e az, aki megmenti.
Akadnak pillanatok, amikor szkeptikus vagyok vele kapcsolatban. Amikor egy tróger náci költőcskét idézget, amikor a legyőzendők listája megáll Tóninál, Barbaránál és Ádámnál. Ám amikor meglátom a kormánypropaganda szenvedélyes mocskolódását vele kapcsolatban rögtön rokonszenv gyúl a keblemben iránta. Amikor az ellenzéki pártokat ekézi nagy erővel, akkor bizony elszomorodom. Mert lehet olyat mondani, hogy ők is a múlt részei, meg érdekeltek a fenntartásban, meg efféle strukturálatlan dolgokat, de ez mindegy is, akár igaz, akár nem. Számtanilag nem jön ki a rezsim leváltása, ha azok, akik belátták, hogy egy putyinista, Európa-ellenes, tolvaj csapattal a hatalomban nem jó tovább együtt élni, egymásnak esnek. A kölcsönös sérelmek, vádak és kritikák egy része nyilván megfontolandó, megvitatandó - ha már itt vannak a régen várt jobb idők.
És nagyon örülök, amikor azt látom, hogy igen régen nem látott lelkes és rokonszenves tömeg gyűlt össze most hétvégén is a Kossuth téren.
És azt is tudom, amikor ideérek majd e jegyzet felolvasásában jónéhány üzenetet kapok barátoktól és hallgatóktól. Közös jellemzőjük, hogy szinte mindegyik indulatos, bár kétségtelen egyik másik legalább ironikus. Viszonylag nagy számban emlegetik fel, hogy “legalább a gyűjtési héten nem kellene” – ami szép bizonyíték arra, milyen fontos és éltető szimbiózisban élünk a hallgatóinkkal. Tartalmuk szerint pedig két nagy, közel egyforma méretű csoportra oszthatóak az üzenetek.
Ráadásul mindkét csoport tagjairól tudom, hogy rühellik azt a világot, ahol Orbán kinevezett strómanja egy elorzott lapnak adott PR interjúban fejtheti ki, hogy a szorgalom meghozza a maga gyümölcsét. Hogy valóban most már mindent visznek. Gyors léptekben haladnak a putyini úton, szélsőjobb és nacionalista internacionálét szerveznek, bedarálják a maradék színházakat és a könyvkiadást is igyekeznek teljesen a markukba szorítani. És akkor most várólistáról, egészségügyről, az oktatás lebutításáról szó se essék.
Mondom, nem tudom mi a megoldás, de hogy mi nem, abban elég biztos vagyok. Mondjam el újra a két kiskecske meséjét? Akik a keskeny pallón egymásnak feszültek, mindkettőnek végülis igaza volt. Úgyhogy nem tértek ki egymás útjából. Bele is estek a gyorsfolyású patakba és a farkasnak aznapra két kecske is jutott vacsorára.
Ne legyetek kecskék!
Forrás: DÉSI JÁNOS (Klubrádió)
