A Magyar Kormány megbízásából már megint elárasztottak bennünket Rogán Antalnak azok a kék alapon fehér betűkkel írt idióta propagandaszövegei, amelyek úgy kezdődnek, hogy „Tudta?”.
Vegyünk a sok-sok tucat közül egy tipikus példát: „A kormány idén két és félszer annyi pénzt költ egészségügyre, mint 2010-ben.”
Természetesen mindent 2010-hez hasonlít, holott a hülye is tudja, azóta többségében minimum négy-ötszörösére is nőttek az árak szinte mindenütt. Tehát ez egyszerű átverés, mert a csillogtatott összeg
szégyenteljesen kevés is lehet.
Az első osztályos Pistike hamar rájön, azért nem kap kétgombócos fagyit, mert egy gombócnak is 600-850 forint az ára.
Költői kérdés: vajon mikor nyal vissza a fagyi?
Forrás: -átkai (Élet és Irodalom)