Nem tudom, Lázár János hisz-e szellemekben, de van egy olyan csöndes érzésem, hogy nem véletlenül akarja mielőbb leradírozni a föld színéről a Magyar Rádió évszázados épületegyüttesét. Gondoljanak csak bele, milyen érzés lehet belépnie a kihalt terekbe, ahol a pergő festék és a megrepedt ablaküveg is azt susogja: "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon..."

Na jó, csak viccelek, de addig stimmel, hogy nem véletlenül akarja eltakarítani a Pest hajdani kertes palotanegyedében álló komplexumot az útból.

Amióta az EU megunta, hogy a NER-válogatott zsebét tömje, elég idegesen toporognak a milliárdok számlázásához szoktatott építőipari szakoligarchák, hogy mi lesz már, mikor lehet végre

önteni a betont.

Persze, persze, borzasztó fontos a katolikus felsőoktatás is. különösen, hogy a református egyetem már elfoglalt néhány formás palotát itt, a Józsefváros szívében, ideje hát felzárkózni. De ennél egy vonásnyit még fontosabb, hogy a bontás igen jó üzlet, ahogy a tervezés is (különösen a sokkörös újra és újra áttervezés), és ki tudja, talán egyszer tényleg lehet majd építeni is. Legalábbis ne zárjuk ki ezt a lehetőséget, mert bár Lázár János Budapesten eddig a projektek elkaszálásában jeleskedett, az egyház egyeteme mégiscsak más.

De ne szaladjunk ennyire előre, most bontani kell, mindenáron. Ilyenkor nem számít semmi, sem a páratlan építészeti értékek - mondjuk az egyedülálló stúdió vagy a legendás Pagoda -, sem a józan ész - teszem azt az irodává alakított, jó állapotú lakóházak, amelyekben például lakni lehetne. Ilyenkor jön el a kreativitás ideje: vegyünk néhány utcát, ahol a kamionjaink csörömpölnek majd hónapokon át, és a kezelésüket tegyük át a helyi önkormányzattól a hajdú-bihari kormányhivatalhoz. Aztán szemüveges barátaim, civilek és ellenzékiek, ti meg vigyázzatok, mert a végén még el is gázolunk.

Forrás: N. Kósa Judit (Népszava)