Annyi ideig sem él egészségesen egy átlagos magyar, mint amennyi a nyugdíjkorhatár – jöttek ki a friss számok. Az pedig, hogy sok más ország mögöttünk van a listán, sovány vigasz, már csak azért is, mert szerencsésebb helyeken egy ilyen rossz adat azt is jelentheti, hogy akinek baja van, hamarabb eljut orvoshoz.
Amikor demográfiai statisztikákról van szó, a legtöbbeknek valószínűleg első körben a születésszám juthat eszébe, vagy épp néhány nagyon rossz időszak, mint 2020-2021, mikor az adatsorok bemutatása rendre a halálozási adatokkal indult.
Nem rég jött ki a friss magyar adat is, és az eredmény – ahogy már hónapok óta mindig –, azt mutatja, hogy nagyon nem akar összejönni az a rég ígért demográfiai fordulat. (Meg persze azt is, hogy a mostani harmincasok tippelni sem mernek, honnan lesz majd nyugdíjunk, ha nem tesznek félre eleget).
Van viszont olyan adatsor is, amely egyszerre mutat be
sok mindent egy ország egészségügyi állapotáról, a korábbi évtizedek helyzetéről, és nagy általánosságban arról, hogy hogyan érzik az emberek ott magukat. Ezért szeretem használni akkor, amikor a demográfiáról kell írni: ez a várható egészséges élettartam. Erről az Eurostat épp néhány napja tette közzé a legfrissebb, 2022-es számait. Az összkép finoman szólva is felemás.
Elsőre ezeken az ábrákon úgyis szinte mindenki a magyar adatot fogja megnézni, úgyhogy kezdem is ezzel: egy most születő magyar fiú arra számíthat, hogy életéből 61,3 évet tölthet el egészségesen, egy szintén 2022-es születésű kislány pedig 63,9 egészséges évet várhat. Ez abból a szempontból nagyon rossz, hogy a két szám kevesebb, mint a nyugdíjkorhatár, szóval elég gyatrák a kilátások. Azt persze fontos hozzátenni ehhez, hogy ez nem azt jelenti, hogy 61-63 éves koruk után már soha nem lesznek egészségesek, hanem azt, hogy az egész életükből mennyiben lesznek jól, de ez azért kicsit sovány vigasz.
Ha egy pillanatra nem a magyar számokra figyelünk oda, akkor bőven van még min megdöbbenni. A listán ugyanis messze mögöttünk állnak olyan jóléti államok, mint mondjuk Ausztria, Hollandia, Luxemburg, és az ország, ahol a nők a legkevesebb, a férfiak a második legkevesebb egészséges életévre számíthatnak, és amit ide aztán tényleg senki nem tippelt volna be: Dánia. Itt azért meg kell állni, és megnézni, mi történt.
Van-e tudomás?
Természetesen nem arról van szó, hogy szerencsétlen emberi roncsok vonszolnák magukat mindenütt Dánia-szerte. Hanem arról, hogy a lista készítői a helyi egészségügy sajátosságait vették figyelembe, és ha jóléti országban, ahol fejlettek a szociális ellátások, egy kisebb nyavalyánál is könnyebben kiírják az embert táppénzre, elküldik orvoshoz, akkor az a statisztikában kevesebb egészséges életévnek fog számítani, mint az, ahol a rémes munkakultúra miatt összeszorított fogakkal dolgozni kell, amíg össze nem esik az ember, és az orvoslátogatásnál népszerűbb gyógyítási technika az alkohol. Vagy hogy ha elküldik egy korrekt munkahelyi szűrésre, és ott mondjuk diagnosztizálják magas vérnyomással, akkor hivatalosan betegnek fog számítani,
pechesebb helyen pedig erről nem is lesz tudomása, csak egyszer középkorúként váratlanul meghal.
És itt most nem is csak Magyarországra nézek, hanem még inkább Bulgáriára. Az EU legalacsonyabb várható élettartama az ottani, ehhez képest a férfiaknál a nyolcadik, a nőknél a második leghosszabb ideig tartják az emberek egészségesnek magukat. Jelentős részük téved. (A térképen szinte észrevehetetlen, de a listán mindkét nemnél Málta az első helyezett.)
A magyar számokra visszatérve: a KSH-nak van még egy érdekes mutatója, a 65 évesen várható egészséges élettartam. Ez azt jelenti, hogy kiveszik a statisztikából azokat, akik fiatalon meghaltak, és azt nézik meg, hogy aki a 65. születésnapjáig eljutott, az mennyi egészséges évre számíthat még. Erről már 2023-as becslés is van,
a 65 évet megélő férfiak akkor további 7,1, a nők pedig 7,8 olyan évre számíthattak, amikor nincs egészségügyi bajuk.
Ez már egészen vállalható, főleg ahhoz képest, hogy 2006-ban, amikor először vezettek ilyen statisztikát, a férfiaknál 5, a nőknél 5,6 év volt ez az átlag.
Forrás: Sztojcsev Iván (HVG)