Bizonyára van olyan ember e hazában, aki tényleg elhiszi, hogy egy uniós tagállam legfontosabb feladata az, hogy 15 éven át harcoljon a saját szövetségi rendszerével, vagy aki elhiszi, hogy migránsokkal akarják végigtelepíteni az országot, és a gyerekeinket átműtik. Nekik beszélt a miniszterelnök. Nekik nem is kell sok újdonság, jókedvűen fütyülik a régi, bugyuta slágereket.

Orbán beszéde mégis újdonság volt. Soha nem volt ennyire agresszív, soha nem ragadt bele ennyire a saját fantasyjába. Egyetlen, a szó szoros értelmében egyetlen valós kérdést sem érintett, annyira belemerült a spirituális világmegváltásba.

Korábban sem fukarkodott az ellenfeleire szórt ocsmány jelzőkkel, de inkább nevetségesnek, szánalmasnak, bosszantó törpéknek akarta beállítani őket. Mint amikor a marha meg-meglegyinti a farkát a böglyök támadása ellen. Eddig nem vetemedett rá, hogy kiirtandó poloskáknak nevezze azokat a magyar állampolgárokat, akik civil szervezetek tagjaiként, újságíróként, kritizálják a NER-t. Hogyan értsük, ha nem életveszélyes fenyegetésként, hogy „túl sok mindent éltek túl”? Félelmetes történelmi emlékeket idéző szavak ezek, amiket meggyőződésem, hogy a XXI. században egyetlen épeszű ember – szavazzon bárhova – nem akar hallani hatalomban lévő politikustól.

Mégsem úgy tűnt, mint egy erős, harcba induló hadvezér szavai, inkább mint a sarokba szorított kutya acsarkodása. A kicsi, mérges öregúr fenyegetőzése, aki haragszik a világra, gyűlöl mindent és mindenkit. Aki már nem a hatalmától, hanem a hatalma megingásától szédül. S felrémlik neki, hogy lassan csak a hangjával tudja uralni az egyre fenyegetőbbé váló helyzetet.

Magyar Péter és a kicsavart fideszes toposzok

Magyar Péter néhány óra múlva elmondta Orbán beszédének az ellentétét. Belső ellenség helyett a nemzetet újraegyesítéséről beszélt, harc helyett közös munkára, gondolkodásra invitált.

Most is használta a némileg kicsavart fideszes toposzokat. Orbán „a haza nem lehet ellenzékben” mondatára rímelt, „a haza nem lehet várólistán” kissé zavaros képe. A Nemzet Hangja nevű szavazás pedig a fideszes nemzeti konzultációkra hajaz és bizonyára hozzájárul a párt hálózatépítéséhez, feladatot ad az aktivistáknak. Az „út a munkaerőpiacra” programból „út a börtönbe” program lett, és így tovább.

De volt számos innováció is, a határon túli magyarok nem úgy jelentek meg, mint a nemzettest  gyámolításra szoruló tagjai. Épp ellenkezőleg, az anyaország kért lelki támogatást tőlük patetikus gesztussal. 

Ahogy Orbán beszédéből hiányoztak a cselekvő márciusi hősök, Magyar világossá tette, ők Petőfiék művének folytatói, akik véget vetnek a zsarnokságnak. Orbánt nem legyőzhetetlen Gonoszként, inkább karikatúraként jelent meg a beszéd több pontját. A ’Karmelita palota pöffeszkedő fura uraként”, az „öreg császárként”, Metternichként, Haynauként. Egyenlőségjelet tett a rendszerváltás bukott elvtársai és a Fidesz közé az MDF ”Tovarisi konyec” jelszavának felmelegítésével. Éles képekkel mutatott rá az Orbán-klán gazdagodásra, de arra vigyázott, hogy ne a korrupcióról szóljon az egész beszéd.

A nemzetegyesítő hevületnek megfelelően minden társadalmi osztálynak ígért valamit, vagy legalább megemlítette őket. A nyugdíjasok szavazataiért Orbánnal versenyt futva, 200 ezer forintos SZÉP-kártyát és adómentességet ígérve elgondolkoztunk, hogy lassan már nem marad senki az országban, aki adót fog fizetni.

Míg Orbán Viktor a történelem ciklikus tételezésével sulykolta saját igazát, mármint, hogy Magyarország újra és újra kivívta szabadságát a birodalommal szemben, Magyar egy dinamikusabb történelem-szemlélettel jött elő, amikor arról beszélt, hogy a történelem nem ismétli önmagát, hanem ránk vár a feladat, hogy tovább írjuk.” 

Ami a leginkább szembeötlő volt, hogy Orbán kizárólag a saját politikai harcáról beszélt, saját démonait sorolta. Ebben a harcban a magyar polgároknak nem osztott lapot, feladatot. Hiszen a harcot ő vívja helyettük. Ebben a harcban a magyar polgárok nem nyerhetnek, csak sérülhetnek. Ráadásul leginkább az övéik fegyvereitől. Magyar viszont országépítésre hívta a nemzetet. Nem B kategóriás horrorfilmek szörnyeivel ijesztgetett, hanem valós problémák leküzdését ígérte. Ő is háborúba vonul, de nem háborús frazeológiával.

Persze ezek csak beszédek voltak. Szó. szó, szó. De Magyar Péter egy évvel ezelőtti zászlóbontása óta az akkor még csupán kíváncsi - egymást és a szónoklást tanuló újsütetű Messiást is bizalmatlanul méregető -tömegből mára valós, tettre kész közösséget formált. Fekete hattyúból a Fidesz támogatottságával konkuráló párt vezére lett. Orbán pedig az elmúlt évtizedek alatt forradalmárból a saját hatalma, és a status quo dühös védelmezőjévé vált.

Forrás: Hamvay Péter (HVG)