Idén ünnepelhetnénk Zsurzs Éva születésének századik évfordulóját, de egyelőre ünneplésnek nyoma sincs, minden csendes. Márpedig, ha valahol, akkor Csepelen volna ok az Abigél tévés sorozat és rengeteg más rangos alkotás rendezőjének ünneplésére, hiszen a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar filmrendező, érdemes és kiváló művész innen, még pontosabban a Motorkerékpárgyárból és a Munkásotthonból indult rögös úton a művészvilág csúcsaira. Ünneplés helyett most az életét meghatározó csepeli események felidézésével emlékezünk a csendes, halk szavú asszonyra.
„A gyártásvezetőim mindig azt mondták, hogy én vagyok az egyetlen férfi a stábban” — bökte ki mosolyogva Zsurzs Éva 71 évesen a Nők Lapja újságírójának, amikor életútinterjút készítettek vele. Ebben a beszélgetésben felidézte felnőttkorának kezdetét is: „valamikor színész akartam lenni, de erről szó sem lehetett. Nagy szegénységben éltünk, keresnem kellett. Olyan infláció volt, hogy ha a heti keresetünkért nem vettük meg a három kiló krumplit, az a pénz többé nem létezett” – mesélte a kezdetekről a rendezőnő 1996-ban.
A második világháború után Zsurzs Éva munkásként dolgozott, mint a családja többi tagja. A rendezőnő lánya, Zsurzs Kati szerint családja regénybe illő módon élte túl a vészkorszakot. „Családunkat többször kibombázták. Nagyapám munkaszolgálatos volt, ahonnan a
veje mentette meg. Apám krumpliból készített hamis pecséttel látta el az ugyancsak általa készített hamis mentesítő okiratot. Ezután nagyapát a ruhásszekrény alá vájt gödörben bújtatták a háború végéig.”
Zsurzs Éva fiatal lányként a Csepel Művek Motorkerékpárgyárának bérelszámolási osztályán dolgozott. Szabadidejében a Csepeli Munkásotthon akkoriban igencsak elismert és országszerte turnézó amatőr színjátszócsoportjában szerepelt és rengeteget olvasott. Egy előadáson megjelentek a „tehetségkutatók”, miközben Éva a Szentivánéji álomban Puck-ot játszotta. A látottak alapján az egyből felvették őt színész szakra. Nemcsak kiemelték, hanem ösztöndíjat is adtak a 22 éves ifjú tehetségnek. Még meg sem melegedett új helyén, a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, amikor az a főiskoláról kértek öt embert a Magyar Rádióba, mindenféle munkakörbe. Zsurzs Éva lett közöttük az egyik kezdő rádiós. Főnökei nem engedték meg neki, hogy nappali egyetemre járjon, ezért átiratkozott estire, rendezői szakra.
Munkahelyén rádiójátékoknál segédkezett, majd elkezdett rendezni. Dolgozott a Madách Színházban, majd a Nemzetiben Várkonyi Zoltán és Major Tamás mellett rendezőasszisztensként. Már érett rendezőként Éva ezt az időszakot, tehát az 1948-49-es esztendőket „a munkáskáderek tömeges kiröppenésének időszaka” címmel illette, 1978-ban a Népszabadságban. Zsurzs Éva is „népi káder” volt, akkoriban így mondták. Lánya szerint ugyanakkor ez a káderség kevés lett volna a sikerhez. „Anyu hihetetlenül szorgalmas volt. A rendezői mellett a magyar szakot is elvégezte. Tudta, hogy a hiányosságait be kell pótolnia. És abban is hallgatott a megérzéseire, hogy ő igazából nem színésznő. Idejében tudott váltani.” Éva ezt pontosan meg is fogalmazta, így: „Színésznő szerettem volna lenni, de képtelen vagyok mások akaratának teljesen alávetni magam. A színész mindig kiszolgáltatott, a szerepének, a képességeinek, mások ötleteinek. Rugalmasnak tartom magam, de nem ilyen értelemben vagyok képes a hajlékonyságra. Engem egy egész ötlet megvalósításának a gondja foglalkoztat, nem egy szerepé” –nyilatkozta 1973-ban a Hungarofilm Buletinnek.
„Anyu amiatt is szerencsés embernek mondta magát, mert hitt az újban, mert belevágni az ismeretlenbe: elment televíziózni. Arra gondolt: van-e izgalmasabb, mint kipróbálni egy születő médium lehetőségeit?”… Zsurzs Éva mindig biztos érzékkel választott alapanyagot. Ennek egyik oka az volt, hogy nem felejtette el, honnan jött: „A tévé a tömegek műfaja, kötelessége, hogy az irodalmi műveket megismertesse olyanokkal is, akik talán életükben nem fogják kézbe venni Jókai vagy Mikszáth alkotásait”.
Zsurzs Éva a Nő a barakkban után kapott még egyszer Arany Nimfa díjat az Epeiosz-akció című filmjéért. Móricz Zsigmond Barbárok című műve alapján készült alkotása pedig az Alexandriai Fesztivál I. díját érdemelte ki. Első női filmrendezőként kapta meg a Kossuth-díjat. Lánya, Zsurzs Kati színésznő szerint édesanyja emlékét a mai napig a közönség tartja életben. A szülők és nagyszülők, akik a televízióban vagy az interneten megmutatják gyerekeiknek vagy unokáiknak Zsurzs Éva legendás filmjeit, sorozatait.
Halála után, 1997-ben Muhi Klára így emlékezett a rendezőnőre a Filmvilágban: „Szinte mindenestől eltűnt mára az a televíziózás, amelyben évtizedeken át alig tucatnyi rendezőkollégájával együtt Zsurzs Éva szállította a felnőttek napi meseadagját. S a szappanízű egyforma teleregények helyett olyan folytatásos teleregényekkel múlattuk az időt az egyetlen csatornán, mint a Fekete város, A koppányi aga testamentuma, vagy a Névtelen vár, az Abigél.”
Forrás: Szederkényi Olga (Filmhu), Nők Lapja,
