A magyarországi kampány- és pártfinanszírozás számai köztudottan a költészet témaköréhez tartoznak: az sem hiszi el – sőt, az hiszi el a legkevésbé –, aki leírja őket, de azért mégis, eddig legalább a nagyságrendekre következtetni lehetett belőlük. Ne vitassuk el, hogy az ellenzék kampányköltéseinél is kerültek elő furcsa adatok; nem erről szól a mostani történet, nézzük inkább, mit machinál a Fidesz. Vejkey Imre törvénymódosító javaslata – amelyhez az átláthatóság olyan elkötelezett harcosai is csatlakoztak, mint Rogán Antal vagy maga Halász János – alapjaiban írja át a kampánypénzköltés szabályait:
ha elfogadják, akkor ezentúl mindenki annyit költ (illetve hazudik), amennyit akar, tetszőleges forrásból: még utólag sem kell elszámolni a választópolgároknak sem a ráfordításokkal, sem azok eredetével.
Azután, hogy az elmúlt hónapokban gyakorlatilag keresztes hadjáratot folytattak a magyar közéletet
külföldről befolyásoló tudjuk(?)kik ellen, ennél nagyobb, illetve nehezebben megmagyarázható fordulatot nehéz elképzelni. Ha a javaslatból hatályos törvény lesz, akkor a teljes eddigi hajcihő (a hozzá gyártott ideológiával és intézményrendszerrel együtt, beleértve a Szuverenitásvédelmi Hivatalt és a méltán közkedvelt Lánczi Tamást is), mehet a kukába.
Aligha lesz ugyanis idehaza olyan felnőtt, szavazóképes polgár, aki elhiszi, hogy ha mondjuk a bélyeggyűjtők szövetsége kap húszezer forintot egy külhonba szakadt filatelista mikroadományaként, az veszélyes (lehet), ellenben ha bármely párt tetszőlegesen költhet a 2026-os kampányra akár közvetlenül Vlagyimir Putyin vagy Soros György átutalásaiból, az maga a megvalósult szuverenitásvédelem.
A kampány új szakasza következik tehát, feltehetően új műsorral.
Adódik a kérdés: vajon az új műsorhoz új férfi is kell majd?
Forrás: Hargitai Miklós (Népszava)
