Tipikus példát nyújt  a rezsidémon. A rezsicsökkentésnek nevezett általános állami árbeavatkozás nyolc évéből hétben a piaci energiaár alacsonyabb lett volna, mint amennyit a rezsicsökkentett számlákért fizettünk. Tizenöt éve tudjuk: a rendszernek üzembiztosan legyőzhető ellenségre van szüksége - ha nem talál ilyet, akkor csinál. Fő hivatása, a közpénz-eltüntetés után valószínűleg ebben, vagyis az ellenségrajzolásban a legkreatívabb az Orbán-rendszer. A legjobban a kitalált ellenségek ellen szeret harcolni.

Tipikus példa a Soros-fantom, amelyről maga a kiötlője, a boldogult Arthur Finkelstein szárnysegédje vallotta be, hogy gondosan kimunkált, számos országban tesztelt politikai termék. De ideszámíthatjuk a rezsiharcot - a rezsicsökkentésnek nevezett általános állami árbeavatkozás nyolc évéből hétben a piaci energiaár alacsonyabb lett volna, mint amennyit a rezsicsökkentett számlákért fizettünk. Ide sorolhatjuk a „Brüsszel” elleni

küzdelmet is (az uniós intézményekben jobbára a kormányok, Magyarország színeiben az Orbán-kabinet által delegált hivatalnokok, a részben Strasbourgban ülésező EP-ben pedig az egyes nemzetek választott képviselői ülnek, vagyis az az önérdekű, arctalan bürokrácia, amely ellen a miniszterelnök szellemkardozik, valójában szintén nem létezik). A lényeg, hogy akár virtuális, akár valódi, mindenképpen olyan ellenség legyen, amelyik nem akar velünk háborúzni: „Brüsszelt” tizenöt éve provokálják az oroszpárti magyar patrióták, kemény ellencsapás azonban máig nem érkezett.

Vannak természetesen a hatalom választott ellenségei között olyanok is, akik fizikailag léteznek. Mivel (mint fentebb utaltunk rá) ebben a játékban nem a részvétel, hanem a permanens győzelem a fontos, az ő kiválasztásukat még alaposabb felkészülés előzi meg. Előbb – jogszabály-toldozással, alkotmány-átírással a közvélemény manipulálásával stb. – el kell venni tőlük a lehetőséget, hogy egyáltalán ellenállhassanak, majd jöhet a fényes diadal. Melegek? Mossuk őket össze jogszabályilag a pedofilokkal, indítsunk sokmilliárdos kampányt, és nevezzük pedofilvédőnek, aki mégis ki mer állni mellettük.

Kormányfüggetlen sajtó? Hitessük el, hogy külföldi megrendelésre támadja a kormányerőket, és korlátozzuk törvényben a finanszírozását – nézzük, mire megy így ellenünk!

Ukrajna? Hazudjuk azt, hogy miattuk, a három éve folyó honvédő háborújuk miatt nem épül-szépül (hatodik éve) az ország, terjesszük az összes médiacsatornánkon az oroszbarát, ukránellenes propagandát, szervezzünk álinformációkra épülő, indulatszító kamunépszavazást, éljünk vissza vele, hogy mi már az EU-ban vagyunk, ők meg nem! Tegyünk úgy, mintha létezne más esély is a határon túli magyar kisebbségek helyzetének javítására, mint az EU-tagság vagy annak lehetősége, gátoljunk másokat is abban, hogy támogassák őket és hogy az orosz agresszort felelősségre vonják, aztán várjuk meg a kezünket dörzsölve, amíg esetleg összeomlanak!

A baj csupán annyi ezzel a remek módszerrel, hogy időnként szembejön egy-egy valódi ellenfél is – járvány, infláció, akkuipari válság, hogy csak néhányat említsünk –, és vele a menetrendszerű kapituláció. De amíg olyanokkal harcolnak a nevünkben, akik nem tudnak visszaütni, addig kétségkívül működik a módszer. De mi lesz, ha egyszer ők is visszaütnek? 

Forrás: Hargitai Miklós (Népszava)