Itt van például annak a rendőrnek az esete, aki nem akart a KDNP politikai marketingkampánya arca lenni. Meg is kérte Rétvári Bence államtitkárt, hogy az egészen más célra készült fényképét ne használják fel, de hiába. Ami után következett, az teljesen elképesztő
Egy ideje gyűjtöm azokat a történeteket, amelyek mindennél beszédesebben világítják meg, hogy miben is élünk. Teszem ezt azért, mert a tízéves kisfiam egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatja, ahogy a politikáról, a környezetünkről, az országról, végeredményben az életünkről beszélünk.
Sok fogalmat nyilván nem ért, de nálunknál okosabb emberek sem jutottak még egyetértésre a tekintetben, hogy a minket körülvevő rendszernek, definíció szerint, mi is a neve. Annyiban megegyeznek, hogy már nem demokrácia. Ezért kellenek a
megvilágító erejű történetek.
Mint például annak a rendőrnek az esete, aki nem akart a KDNP politikai marketingkampánya arca lenni. Meg is kérte Rétvári Bence államtitkárt, hogy az egészen más célra készült fényképét ne használják fel (engedélyt persze eszükbe se jutott kérni) a „propagandához”. A fénykép, amelyen a rendőr szerepelt eredetileg egy toborzókampányhoz készült, vagyis a rendőrséget kívánta népszerűsíteni, és nem egy pártot. Laponyi Zsolt rendőr őrmester el is magyarázta, hogy miért tiltakozik: nem szeretné erősíteni azt, amit a plakát amúgy sugall, miszerint a rendőrség a politika befolyása alatt áll, vagy nem független. És azt sem szeretné, ha a jelenlegi, szinte már patologikusan megosztott helyzetben valaki elfogultan lépne hozzá segítséget kérni, „vagy ami még rosszabb, nem kérni”. Ő ugyanis nem szeretné aláásni az állampolgároknak a rendőrségbe vetett bizalmát, vagyis ő mindenki rendőre szeretne lenni, ahogy valamikor régen a miniszterelnökök (miniszterek, államtitkárok) is a magyarság/ország egészét szerették volna képviselni.
Olyan fájóan világos érvelés ez Laponyi részéről, hogy szinte már fáj. Meg is kapta érte a nem sokat késlekedő „jutalmát”. Először is nem hivatalos úton rászóltak, hogy megütheti a bokáját, ha nem szedi le a posztját, majd felfüggesztették az összes nyilvános és szakmai szereplését. Még arra az óvodai gyereknapi előadásra sem mehet el, amire a szabadidejében került volna sor. Az óvoda, írja a Telex, a programhoz „hétköznapi hősöket” keresett rendőrök, mentők, tűzoltók személyében.
Annyi legalább biztos, hogy egy hőst már biztosan találtak, mert az én szememben Laponyi kétségkívül az. Egyetlen más normális országban nem válna azzá egy ehhez hasonló történettel, mert nem is nagyon értenék az egészet. Csakhogy nálunk már a normalitás képviselete is hétköznapi hőssé emel valakit.
De miért nem állt ki a nyilvánvaló igazságtalanság láttán mindenki, kérdezhetné a gyerekem, a kollégái, a barátai, horribile dictu az egész rendőrség, amelynek becsületét és tartását védte. Hát azért, mert félnek.
Attól, hogy ők is hasonló, vagy még rosszabb sorsra jutnak. Lefokozzák, ellehetetlenítik, áthelyezik vagy épp kirúgják őket. És abban az országban, ahol már a rendőrök is félniük kell, és alaposan meggondolniuk, hogy mikor mondják ki a maguk igazát, ott bizony nincs demokrácia.
Ebből az én tízévesem egész biztosan megértené, hogy milyen természetű is a NER. És milyenné akar tenni minket. És el is várná, hogy tegyünk ellene.
Forrás: Papp Sándor Zsigmond (Népszava)
