A Somkuti Bálintoknak a maguk módján igazuk van. Ők lefeküdtek az erőnek, az orbáni hatalomnak, sokra fogják vinni – még ha tahók is. A tahóság kötelez, de nagyon veszélyes lehet, mert fertőz is.
Éppen november 4-re időzítve, azaz az ’56-os forradalom leverésének az évfordulóján tette közzé a szuvenerintásvédelminek nevezett párt ökle intézményének, egy egykori III/III-as vezette kutatóintézetének most már csak volt munkatársa véleményét a forradalmárokról: hülye lúzerek.
Ahogy ő fogalmazott: „Aki a túlerőt nem tiszteli, az nem hős, hanem bolond!”, majd ezt egy perc múlva arra módosította, hogy „Aki a túlerőt nem ismeri fel, az nem hős, hanem bolond!”
Nagyjából szót sem érdemelne, hogy egy eleddig a nyilvánosság számára ismeretlen, fényképét elnézegetve meglehetősen önelégült ficsúr, miket beszél össze vissza. De az elmúlt hetekben sorozatban lehetünk tanúi annak, hogy a fideszes legények
Hét éve ígérgetik és költöztetik ide-oda Borbélyék, de még mindig nincs döntés arról, hogy hol lesz a végleges helye a sok tortúrát végig szenvedett kerületi egészségügyi intézménynek. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen újabb állomásához érkezett a volt szülőotthon illetve az ottani tüdőszűrő, a tüdőgondozó rendelő épületének sokéves kálváriája.
Orbán kegyet gyakorolt a magyar sajtó még független maradékával. Válaszolt néhány kérdésre, de semmit sem mondott
Kisiklás, kapkodás. Minden dühös kitörés, fogadkozás, ígéret ellenére várhatóan a csepeli HÉV-vonatok közlekedésében is lesznek 2025-ben komoly feszültségek. Fontosnak tartanánk, hogy a polgármester által kért tárgyalások szándékának fenntartása mellett, legalább a H6 é s H7 vonatok melletti kerületek és az érintett Csepel szigeti települések önkormányzati vezetői mielőbb fogjanak össze, s együttesen lépjenek fel a lakosság érdekében.
Nem az a kérdés, hogy az Orbán-rendszernek belátható időn belül vége lesz-e. Az a kérdés, mi marad utána? Mit hagynak hátra ezek az urak, és mit lopnak el végleg előlünk?
Új többségi önkormányzati képviselők új gombnyomogatók, csak most nem a Fidesz, hanem Borbély Lénárd csapata, a Közösen Csepelért Polgári Egyesület színeiben. Igazi bemutatkozásuk ezen a héten volt. A csapat tagjai, a 92 percig tartó nyilvános ülésen,71 perc alatt teljesítették az előírt feladatot: Borbély Lénárd csapatvezető polgármester mind a 31 előterjesztését, csont nélkül, megszavazták. Meg sem szólaltak.
Lehet ezt még fokozni?
A kegyelmi botrány után a kormány bekeményített, hogy ő majd megvédi a gyerekeket az esetleges nevelőszülői bántalmazástól. Kanyarított egy 500 kérdéses, irreleváns tudakozódásokkal teli kérdőívet, amit a nevelőszülőknek kellene kitölteni.
A következményekkel nem számol Borbély Lénárd? A polgármester tette közzé saját fb oldalán, hogy zsákutcává alakítják Csepelen az Arany János utcát.
Tíz kormányzati inflációcsökkentő törvénycsomagból tizenegy növeli az inflációt, de Marci (Nagy Márton miniszter úr) olyan magabiztossággal tudja eladni a tizenkettedik értelmetlen kormányzati beavatkozást is, hogy még a fejét is rá kéne tenni a plakátokra, mert a főnöknek majd másfél év múlva csak be kell vallania a rádióban, hogy az árstopok csak növelték az árakat, Ausztria még mindig messze, a tanárok megint szarul keresnek, de majd a következő csomag, program, akcióterv, ugye.
A mai kt-ülésre javasolt napirendi pontokból egyértelmű: a polgármester teljesen átszabja az önkormányzat egész működését saját hatalmának növelése érdekében. Az egyszemélyi vezetés mára tervezett rögzítése az SZMSZ-ben ellentétes Borbély úr választási ígéreteivel, miszerint együtt akar működni a lakossággal, s békejobbot nyújt a csepeli ellenzéknek.
Orbánnak útban vannak a felszabadulás utáni, egyébként vállalható emlékek. Most az egykori Magyar Rádióra mutatott rá. A földdel teszik egyenlővé a Bródy Sándor utcai és a Pollack Mihály téri legendás intézményt. Nincs esély a rombolás megállítására. Ráadásul az Orbán-rezsim úgy rombol, hogy közben építést hazudik.
Hol van már az az idő, amikor a triumvirátus fedezte egymást, és nemcsak a kezüket vágták zsebre egységesen. Mára visszavonhatatlanul elfajult az a vita, amely már évek óta beárnyékolja Csepel közéletét és gyakran nevetségessé teszi a kerületet az ország közvéleménye előtt
Szóbűvész még lehet, de jós már aligha a jelenlegi magyar kormányfőből. Orbán Viktor ugyanis éveken át eddig azt mondta, hogy Donald Trump választási győzelme elhozza a békét. November 5-éig azonban már olyan kevés idő van hátra, amit még a legfeledékenyebb hívek emlékezete is átfog. Márpedig hiába nyerne Trump, a háborúnak nem lenne vége se 24 óra, se néhány hét vagy hónap alatt, és akkor Orbán ott maradna egy szemlátomást be nem vált jóslattal. A blama kockázata miatt a miniszterelnök most árnylatnyit változtatott a mondaton: ha Trump nyer, a háború nem eszkalálódik.
Sok embert megbotránkoztatott nem rég Orbán Balázs elszólása. Pedig ez az ember nem tett mást, csak kimondta azt, ami a Fidesz pragmatizmusából jelenleg kiolvasható.
Megfeszültek nyakán az inak, amikor csak szenvtelen viszontválaszra lett volna szükség az Európai Parlamentben, de akkor is, amikor a szokásos pénteki rádiószózatában nem azt mutatja be, hogyan javítja a nép jólétét az intézkedéseivel, hanem azt, hogyan védi meg a pirézek meg a bogumilok támadásától a rezsicsökkentést meg a magyar családokat.
Ki kérdezi meg a 3.ciklusát kezdő csepeli polgármestertől, miért kárhoztatja a teljes egyetértés hiányát az alakuló kt-ülésről, ha ő csak egy nappal az ülés előtt tette fel az ellenzékkel nem egyeztetett javaslatait. És vajon miért kellett volna támogatni az ellenzéknek a számára szakmailag is elfogadhatatlan előterjesztéseket?
A Rogán művek működésének lényege: „Azt akarják, adott napon legyen öt propagandamondat, amit a Karmelitából körbeküldenek a házi sajtójuknak, a fideszes képviselőknek, polgármestereknek, és mindenki csak azt szajkózza.”
Tegnap még az ingyen osztogatott krumplit és hagymát emelgette, csütörtökön már adót fog emelni Borbély Lénárd, Csepel régi-új polgármestere. A 25 százalékos adóemelést nem tette a kirakatba Borbély úr, de azok sem fogják, akiknek ezt meg kell fizetni. Mi eláruljuk, mindent, az osztogatást és az adóemelést is végül a csepelieknek kell megfizetni. És ez egyelőre csak a kezdet…
Máig sem tudjuk, hogy az amúgy gyomorbeteg könyvelőre emlékeztető új orosz cár mivel tartja ennyire rövid pórázon, sőt egyenesen fojtónyakörvön Orbán Viktort és csapatát, de minél többet hadoválnak Budapesten ún. "nemzeti szuverenitásról", annál kevésbé hihető, hogy még önállóan döntenek, dönthetnek bármiben is.