A csepeli képviselő-testület a legutóbbi tanácskozásán - Borbély Lénárd előterjesztése alapján - a nyilvánosság kizárásával, zárt ülésen választotta meg a Csepeli Ingatlanhasznosítási Nonprofit Kft új ügyvezetőjét, dr. Sipos-Tóth Istvánt (képünk jobb oldalán). Az új vezetőt néhány nappal később a cég állománygyűlésén mutatta be a polgármester.
Mint ismeretes, az ingatlanhasznosítási kft 2023. január 1-én jött létre, a képviselő-testület korábbi döntésével. Az új gazdasági társaságot - ellenzéki tiltakozás ellenére - a Csepeli Városgazda Zrt-ről választották le.
A cég feladatai közé sorolták a városgazda veszteséges részeit, a Csepeli Piacot és a Csepeli Strandot. Az új kft azonban nem teljesítette feladatát:
Azt állította Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a magyar GDP első negyedéves visszaeséséről, hogy az egész európai gazdaság stagnál, és mi ennek a gazdaságnak vagyunk a része.
A köznyelvben csak Kaszinós Bobónak becézett honvédelmi miniszterünk szerint Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke miatt majdnem belesodródtunk ebbe a csúnya háborúba. Így panaszkodott „az egyik” kormányközeli tévészerűségben Szalay-Bobrovniczky Kristóf (képünkön).
Az üvöltő aránytalanságra nincs hivatalos magyarázat, de a kerületben már csak kevesen lepődnek meg ezen. Németh Szilárd felségterületéhez összesen 47,9 millió forint pályázati pénz került a közelmúltban. Korábban a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, a KIMBA a maximális 37 millió forintot kapta meg, az ugyancsak Németh-féle Csepel Sport Club Alapítványnak ráadásul most 10,9 milliót adtak a Városi Civil Alapból, amelyből viszont a Borbély Lénárdhoz köthető, önkormányzati alapítású Csepeli Diák Atlétikai Clubnak csupán 3,5 millió forint jutott az idén.
Aznap, amikor Tiborcz Istvánnak vissza kellene adnia mindent, amit közvetve vagy közvetlenül (az após révén) külföldről kapott, azonnal indulhatna a Margit híd alá csövezni. Hogy a BDPST, az Elios vagy a többi családi közpénztemető nem befolyásolja a közéletet? Ó, dehogynem, még a törvényhozást is – havonta születnek törvények, amelyeknek semmi más rendeltetésük nincs, mint hogy növeljék valamelyik Tiborcz-cég profitját. Meg hát mind emlékszünk, hogyan mentette ki a vőt a kormány az Elios-botrányból, magára (pontosabban magunkra) vállalva Orbán Ráhel férje helyett 13 milliárd forintnyi, csalással szerzett uniós adomány visszafizetését.
A 21. kerületben az önkormányzati média, illetve Ábel Attila csepel. infója csak azt írhatja meg, amit Borbély Lénárd a közösségi (fb) oldalán már közzétett? Miért?
Nem hiába ült annyit Kocsis Máté a nemzetbiztonsági bizottság elnöki székében, a gumitalpúaktól – ahogy rendőrszlengben a titkosszolgákat csúfolják - megtanult másokra mutogatni, ködösíteni és blöffölni.
Nagy türelemre és óvatos gépkocsivezetőkre lesz szükség az agyonfoltozott Tihanyi úton még jósokáig
Ha egy mosóport nem lehetett eladni Megafonnal, akkor két nyeszlett Menczer és Bohár nevű értékesítő rikoltozásával sem lehet.
Lesznek új szerelvények, ígérik az Orbán-kormánytól, sőt már építési engedélyt is kapott a Csepeli HÉV új végállomása. Sokadszor ámították a csepelieket HÉV ügyben.
Az Orbán-kormány már nem is titkolja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a teljes ellenzéki városvezetés bukására játszik Sára Botond főispán bevonásával . Mindegy mibe kerül. Kezükre játszik ebben az új összetételű Fővárosi Közgyűlés, ahol a politikai játszmák esetenként sokkal fontosabbak, mint a város működőképességének fenntartása. A két eróziós erő egymást felerősítve hat. A jövő évi választások előtt romba döntheti a várost.
A felújítás után hétfőn átadták hazánk legrégebbi vízügyi műtárgyát, a Kvassay-zsilipet és erőművet és az új szivattyútelepet. Az átfogó projekt három év alatt készült el, a munkálatokat három árhullám is hátráltatta.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) még április 30-án hozott ítéletet arról – egy konkrét ügy kapcsán –, hogy a devizahitelek tisztességtelenek voltak, az ezt megalapozó szerződések pedig semmisek. Azóta majd négy hét telt el, és nagy a bizonytalanság. A miniszterelnök sem siet, hogy megnyugtassa az egykori hárommillió hiteladóst.
Komoly veszélyeket rejt a legújabb Ábel-Borbély játék több mint 32 ezer példányban. A játék az emberi indulatokra, az előítéletre és az irigységre épül
Orbánt és Rogánt 90 évvel megelőzték: "A lapok egy része szőröstől-bőröstől, más része félig-meddig, de kétségkívül igen szoros anyagi kötelékek révén a kormány tulajdona. Gömbös Gyula miniszterelnök állandóan tiltakozik az ellen, hogy őt diktatórikus vágyak fűtenék..." (8 Órai Újság - 1935.)
Csepel vonzereje az utolsó helyen: ez a Borbély-Németh-Ábel trió politikai hatalomért folytatott harcának következménye.
Látványos bemutatók, izgalmas felfedezések, sok játék
Sokan azt mondják, ez lehetetlen! Nem volt Csepel cigaretta. Volt az Ötéves terv és volt a Munkás is, de Csepel, az nem létezett. Pedig volt. Igaz, nem a trafikokban árulták, de a kiválasztottak a vásárlátogatók és a rendíthetetlen gyűjtők hozzájuthattak. Ráadásul, mint most majd cikkünkből látni fogják, széles volt a választék. Sőt, hogy legyen mivel rágyújtani, a szerencsésebbek még Csepel gyufához is hozzájuthattak, de azért már fizetni kellett: 40 fillért.
Orbán Viktor kormányfő ígérete ellenére nem lesz bérrendezés a szociális területen a jövő évi büdzsé tervezete szerint. Ez tovább növeli a munkaerőhiányt a gyermekvédelemben vagy az idősgondozásban. Az itt dolgozók kiszolgáltatottak, hiszen az idősek, a fogyatékkal és a gyermekvédelemben élők nem tudnak utcára vonulni
A Csepeli strand ügyében kötött üzemeltetési szerződés ismereteink szerint december 31-én lejár a főváros illetékes cégével, a Budapest Gyógyfürdői Zrt-vel. Pénzügyileg megérte-e a strand üzemeltetési jogának átvétele? Mi az önkormányzat elképzelése a szerződés meghosszabbítása és esetleg Csepel számára előnyösebb megállapodás megkötése vonatkozásában?