CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Moslék ügybe keverte magát Borbély Lénárd, Csepel polgármestere

2016. március 02. 05:59 - csú

borbely_lanard_hasznalatra.PNGBorbély Lénárd, Csepel polgármestere kiokította a csepeli szülőket, pontosabban a szülők közül azokat, akik csatlakoztak a Nem leszek suliban elnevezésű akcióhoz.

Miként közöltük, a szülői kezdeményezés része lett annak a tiltakozási hullámnak, amelynek egyik csúcspontja a Kossuth téri, zuhogó esőben, ernyők erdejében megtartott pedagógus tüntetés volt, és folytatódott a kockás inges hullámmal. Egy édesanya indította útjára a mozgalmat a Facebookon, és több mint 30 ezren csatlakoztak hozzá: végül több tízezren február 29-én a gyereküket nem küldték iskolába.

Eddig nem volt adatunk arról, hogy Csepelen mennyien csatlakoztak a kezdeményezéshez, de hogy sokan, erről Borbély úr győzött meg bennünket (is). Az ittlakunk.hu hírportál változtatás nélkül adta közre Borbély Lénárd Facebookos bejegyzését, amelyben a szerző kikelt a Nem leszek suliban akció csepeli csatlakozói ellen, vagyis  nekiment a csepeli szülőknek. A Borbély-üzenetben a polgármesteri felháborodásnak legfőbb oka, hogy „az elfelejtett ebédlemondás egy nap alatt 600 ezer forintos kárt okozott az önkormányzatnak - pontosabban az adófizetőknek”. Később ezt írja: „Az így megmaradt étel mind moslékba került és elszállíttattuk.” Erkölcsi magaslatokat döngető kifakadása végén hozzátette: „Polgármesterként és apukaként pedig nem értek egyet azzal, hogy gyermekeinket bárki politikai célra használja fel."

Mi most nem fogunk itt arról értekezni, hogy más kerületekben (városokban, falvakban) a rászorulók között osztották szét a megmaradt ételt. Azt sem taglaljuk, hogy a magát apukának is aposztrofáló polgármester a saját munkatársain vagy a megfélemlített pedagógusokon keresztül milyen szemérmetlen módon vonta és vonja be politikai propagandájába, önfényezésébe az iskolások mellett még az óvodásokat is. Beszéltünk erről épp eleget. Beszéljen helyettünk most néhány csepeli kommentelő, aki így reagált Borbély polgármester moslék ügyére:

Mások találtak rá megoldást, persze ők kerestek is, mert szociálisan érzékenyek. http://444.hu/.../a-raszorulo-gyerekek-kaptak-meg-a...

miért kellett kidobni????? van Csepelen épp elég szociálisan rászoruló hely ahova el lehetett volna szállítani. Mondjuk itt van mindjárt az anyaotthon, vagy biztos lett volna még hely valahova elküldeni.

El kell olvasni, hogy a IX. kerületben hogyan oldották meg, hogy ne a moslékba menjen az étel, hanem szegény emberek lakhassanak jól vele! Bizonyára Csepelen is előfordulnak rászorulók! 

Talán ha itt is előre szóltak volna, akkor ki lehetett volna osztani. Nem utólag bölcsességeket írni a "szociális érzékenységről".

Miközben a Scheiberesek a megmaradt 150 adag ételt elvitték a Dankó utcába .... van ahol tudnak gondolkozni, van ahol nem.....

egyébként ki a fene ez a...... Borbély?

Hát Csepel Fidesz-KDNP-s Polgármestere, akit 1 évvel ezelőtt ittas vezetésen kaptak.

Rögtön szétrobbanok. Ilyen t.....ket választanak meg ilyen olyan posztra

Szeretném tudni hány diák jár Csepelen iskolába, hányan nem voltak a BEFIZETETTEK közül hétfőn, vagyis mennyi az önkormányzati hozzájárulás fejenként! Az ismeretségi körömben nem sokan fizetnek be a gyerekeknek, mert olyan pocsék a koszt, hogy nem eszik meg és éhesen mennek haza. Azt kiszámolták már, hogy ezért naponta mennyi étel megy a moslékba? Vajon ott ahol a gyerekek nem mentek iskolába, mert a klik nem fizette ki a fűtésszámlát mennyi volt a ráfizetés? .... ja és egy dolog amivel osztom az Ön véleményét.... 8 unokás nagymamaként én sem értek egyet azzal, ha a gyerekeket politikai célokra használják a felnőttek, de ugyanez vonatkozik arra is amikor óvodás 4-5 éves gyerekek a kormányablakot éltetik átírt gyermekdalokkal, vagy a politikusok szalagátvágását asszisztálják!

Az nem zavarja, hogy milliókat küld közpénzből a romániai barátainak! Az ételt miért nem ajánlották fel a rászorulóknak, mint azt tették máshelyen a normális polgármesterek?!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr328433740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsepeliBlogos 2016.03.02. 13:28:59

Vajon olyan állami intézményt is tudnak mondani,ahol ezt a megoldást választották?
Mert egy alapítványi iskola-ahol pénteken nem tudták lemondani az étkezést hétfőn 10 órakor átszállítatja az ételt.
Csak ott, ahol közpénz is szerepet játszik-ott bizony az ebédidő végéig nem mozdítható az étel-és sajnos a jogszabályok miatt veszélyes hulladékká minősíttetik./tehát még moslékká sem/
süti beállítások módosítása