Csináljanak már valamit! Csináljanak, mert ezek egyre elviselhetetlenebbek. Takarítsák már el őket. Felháborító, ami ebben az országban van – folytatják sokan, ismerősök, barátok, sehova nem húzó „civilek”, az utcán, telefonon, a Facebook-on. Majd hozzáteszik: érthetetlen, hogy viselik mindezt el az emberek. És végül elkezdik sorolni felháborító tapasztalataikat az egészségügy helyzetéről, a növekvő szegénységről, az elfogadhatatlan nyugdíjemelésről, véleményüket az Orbán-család gazdagodásáról, Mészáros Lőrincről, Matolcsyról, Németh Szilárdról. És a vége: maguk sem csinálnak semmit, legalább fogjanak már össze – vágják a képembe sokan, egyre többen, egyre türelmetlenebben. Sorolják az ellenpéldákat is:

Romániában a kormány a korrupció büntethetőségének enyhítését célzó rendeletei ellen százezrek mentek ki az utcára. Sikeresen. A lengyelek is utcára vonultak, amikor a jobboldali kormány a sajtót akarta kiszorítani a parlamentből. Ők is nyertek. Emberek milliói tüntettek szerte a világban Trump menekültellenes és egyéb rendeletei ellen tiltakozva, Amerikától, Nyugat-Európa számos országáig. Az angol alsóház konzervatív(!) elnöke nem akarja Trumpot beengedni a parlamentbe. Törökországban folyamatosak a tiltakozások az újságírók szabadon bocsátása érdekében.

Magyarországon csönd van. Nagy csönd. Nem hiszem, hogy „a rendszer a robbanás felé halad”. Holott ez a hatalom már majdnem mindenkibe belerúgott, tönkretette az egészségügyet, ellehetetlenítette a közoktatást, százmilliárdokat vett ki, lopott el az adóforintokból, költött stadionokra, kormányhű média működtetésére, a diktatúra egyes elemeinek megteremtésére, magánvagyonok gyarapítására. Bőven volna tehát ok kimenni az utcára, otthagyni a Fidesz-tábort, kiábrándulni a hatalommal visszaélő, az országot uralma alá hajtó Kedves Vezetőből.

Az emberek nagy része csalódott, elfordult a politikától, a politikusoktól, s nem lát erőt, változtatni képes erőt sem. A változást akaró erők, pártok, szakszervezetek, civil szervezetek meg gyengék, szétforgácsoltak, némelyikük azt sem döntötte még el, akarja-e a változást, a hogyan kérdéséről nem is beszélve. A „civilek” egy része azt gondolja, hogy csak ő az egyedüli, hiteles letéteményese a változásnak, s majd párttá alakulva, ő, egyedül, elhozza a Kánaánt – coki minden más ellenzéki pártnak. Itt van már az új Messiás. S ezt komolyan gondolják. A hatalmon levők meg a markukba röhögnek, sőt a háttérben, az oszd meg és uralkodj évezredes elvén, új szerveződéseket kreálnak. Ők tudják, mit akarnak, tudják, mi kell a győzelemhez. 

A változást akarók széles körében viszont teljes a hangzavar, pedig a felelősségük oszthatatlan. Dönteniük kell! Mindenkinek. A fotelforradalmároknak, a négy fal között morgolódóknak, az utcán, az interneten, a Facebookon zúgolódóknak, a civileknek, valamennyi változást akaró embernek, szervezetnek, pártnak. Változás ugyanis csak akkor lesz, ha közösen akarjuk, s ha mindenki tesz is érte. Ha a csináljanak már valamit helyett felhangzik a csináljunk már valamit! Vagy, ahogy egy révész mondta a segítséget kérő hajó utasainak: a motort a hajócsavarra kell kötni, nem a kürtre.

V O X