CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Egy koncertről két hangszerelésben

2010. november 15. 11:55 - Szerkesztő73

A tisztességes helyi nyilvánosság hiánya azonnal érzéklehető, ha egy tiszteletre méltó kezdeményezésről, ezúttal a kolontári vörösiszap-áradat károsultjainak megsegítése érdekében rendezett csepeli jótékonysági koncertről fellelhető beszámolókat nézzük. A koncertről – a Fidesz által megszüntetett Csepel újság hiányában – előzetesen csak az önkormányzat honlapja és a Csepp TV adott hírt, így kevesen szereztek tudomást róla. A koncerten történtekről az önkormányzat honlapja Lélektől lélekig címmel adott hírt, Horváth Gyula, volt csepeli alpolgármester pedig Jótékonysági koncert felhangokkal címmel írta meg tapasztalatait. Mind a két cikket változtatás nélkül közöljük.

Csepel.hu: Nagysikerű hangverseny Kolontárért: a bevétel negyedmillió forint 

Telt ház előtt rendezték meg az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában azt a jótékonysági hangversenyt szerdán, amelynek bevételét a vörös iszap által sújtott kolontári általános iskolának ajánlották fel. 

A koncert jegyeladásaiból összesen 255 ezer 230 forint gyűlt össze, melyet Németh Szilárd és Borbély Lénárd csepeli országgyűlési képviselők pénzadományával 400 ezer forintra egészítettek ki. Az erről szóló okiratot Balogh Gábor, az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium vezetője adta át. Átadásra került az a 45 ezer forint is, melyet a csepeli Móra Ferenc Általános Iskola diákjai és tanárai adtak össze. A gyerekek a zsebpénzükből adtak fejenként kettőszáz forintot kolontári diáktársaik megsegítésére. Az esemény fővédnöke Németh Szilárd csepeli polgármester, díszvendége pedig Tili Károly, Kolontár polgármestere volt.

 VIDEÓ MEGTEKINTÉSE

A vendégeket Ittzés Vilma, az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója köszöntötte. A hangverseny házigazdája Madarász Iván zeneszerző, egyetemi tanár volt, aki bemutatta az előadókat és röviden szemléletesen szólt a zeneművekről. A hangversenyen a Magyar Harsona Együttes, Dominkó István és Mali Emese zongoraművész, Suki András hegedűművész és fia, ifjabb Suki András zongoraművész valamint sok más neves zeneművész léptek fel. Az előadáson elhangzottak egyebek között Chopin és Bartók zongoradarabjai, Bach és Liszt Ferenc zeneművei.

A jótékonysági hangversenyen ismert csepeli sportolók is részt vettek. Ott volt Horváth Csaba olimpiai bajnok valamint Kozmann György, Kiss Tamás és Belicza Béla olimpiai érmes kenusok. 

Tili Károly a hangverseny végén megköszönte a csepeliek segítségét. Bár a csepeli önkormányzat is nehéz anyagi helyzetben van, Németh Szilárd javaslatára a városatyák már az új testület első ülésen egymillió forintot ajánlottak fel Kolontárnak.

 Horváth Gyula: Jótékonysági koncert, felhangokkal!

 November 10-én részt vettem a kerületi önkormányzat által szervezett jótékonysági rendezvényen. Fontosnak tartottam, hogy ezen a mélyen emberi indíttatású kezdeményezésen magam is megjelenjek és adományommal a tragikus sorsú emberek bajain enyhítsek.

Sajnos ez a rendezvény is a csepeli valóságot tükrözte. Azt ugyanis, hogy a kerületi politikai elit továbbra is teljesen megosztott, bizalmatlan és ellenséges.
Még egy ilyen humanitárius ügyben is először a politikai hovatartozás szerint polarizálódik. Pedig a gátszakadás okozta tragédia és az áldozatok megsegítésére felcsendülő zene is párt semleges. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a szakértelem és a tapasztalat is párt semleges. Nem ártott volna, ha a szervezést olyan gyakorlattal rendelkező emberekre bízzák akik az ilyen helyzetekben felmerülő nem várt, zavaró eseteket is szakszerűen csökkenteni, áthidalni tudják. Jelen esetben a zeneiskola rendezői megoldhatatlan feladat elé kerültek azzal, hogy a kolontári polgármester ("a pesti dugó miatt"?) több mint egy fél órát késett. Ezt a helyzetet nem úgy kezelték, hogy elkezdik időben az előadást, megkezdődnek a produkciók, és a szünet után iktatják be a polgármesteri köszönést, hanem bejelentették, hogy a polgármester várhatóan egy fél órát késik.

Addig a közönségnek nem tűnt fel a polgármester hiánya, ( mert nem miatta, hanem a segíteni akarás, a jó zene és a társasági esemény miatt jelentek meg) de ezután már mindenkiben gyanús és kételkedő gondolatok kezdtek kavarogni. Ezzel a rutintalanságot tükröző momentummal a résztvevőkben némi keserűséget is sikerült plántálni.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr212449810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása