Horváth Gyula blogjáról
Hétfőn (november 15-én) este a Munkásotthon gyönyörű színház termében megnéztem a Komámasszony hol a stukker című színdarabot. Az előadás kapcsán két gondolat vetődött fel. Az egyik a Nagy József Igazgató úr által megszervezett és kilobbizott Csepel Színház léte és működésének további esélye. A másik pedig a darab aktualitása, a gondolatok igazságának helyi megjelenése.
Elsőként megemlítendő, hogy a darab, a csepeli színházi előadássorozat keretei között, évek óta hagyományosan az önkormányzat anyagi támogatásával került előadásra. Régen járok erre az eseményre. Ismerős arcokkal találkozom rendszeresen. Gondolom Ők a csepeli színház és művészetkedvelő közönség. Családias, lelkes baráti társaság az a 4 - 600 ember (így saccolom), aki váltakozó rendszerességgel megjelenik az előadásokon. Politikusokat ritkán látunk a közönségben. A választások óta funkcióban lévők közül, azt hiszem egyet sem. (Azért a bizonytalanság mert az újak mindegyikét még nem kellően ismerem). Ez nemcsak azért baj, mert azt a látszatot kelti, hogy szerteágazó munkájuk miatt nem jut idő művelődésre, szórakozásra, kikapcsolódásra, hanem azért is mert félek tőle, ha nem tudják milyen előadások, milyen közönséggel, és milyen sikerrel zajlanak a mi Munkásotthonunkban, akkor a költségvetési tárgyalásnál könnyen előfordulhat, hogy ez a tétel kiesik a támogatandó kőrből.
A másik dolog, ami az előadás kapcsán élénken foglalkoztatott a különböző helyzetekben lévő emberek viselkedésének művészi megjelenítése. K. Müller szerepe, (akit Mikó István alakított kitűnően) volt számomra a leginkább megkapó. Talán azért is, mert azokra az emberi folyamatokra adtak választ, amik engem az utóbbi időben erősen foglalkoztattak, érintettek. A színdarabban, akinél a fegyver van, az diktál. A többiek engedelmeskednek neki. A fegyver pedig mindig másnál van. Egyedül K. Müllernél nincs soha. K. Müller ezért mindig annak a kedvében jár, annak a kívánságát teljesíti, akinél a fegyver van. Kritikátlanul és jellemtelenül, másokra tekintet nélkül alantasan szolgál. A fegyvert birtokló ember, a hatalmat birtoklót jelenti. A túlélésre vágyó, pedig fenyegetés hatására már puszta létéért képes feláldozni elveit, nevetségessé válni és az erősnek látszó szolgálatába állni. Ez a szolgálat nemcsak fizikai, hanem szellemi szinten is megmutatkozik. Úgy mutatja, mintha gondolatban is azonosulna a hatalmon lévővel, és ha ez a másiknak (korábbi sors, vagy elv társának) vesztét jelentheti, akkor is megteszi.
Az előadás után, forró kézfogással búcsúztam az igazgatótól és nem volt nehéz a Munkásotthon ideái közül a valós életbe átlépni.
Forrás: Horváth Gyula blogja
