Kit visznek el ma? Akár egy új össznemzeti társasjáték is lehetne, állami szerencsejátékot lehetne belőle szervezni, fogadásokat lehetne kötni rá. Vajon kit jelent föl az elszámoltatási biztos, kit állít pellengérre a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, kit állít elő munkahelyéről vagy lakásáról az évek óta nyomozó, de hirtelen megvilágosodó rendőrség vagy ügyészség? Ki meddig marad előzetesben, ki ellen emelnek vádat, ki dolgozott bűnszervezetben, ki kezelt hűtlenül és micsodát? Államtitkártól filozófusokig, polgármestertől nagykövetig terjed most már az egyre nagyobb kör, amelynek bűnügyi felrajzolása azt sejteti, hogy ebben az országban mindenki bűnözött, aki a szocialista-szabad demokrata koalícióval kapcsolatba került.
Jól láthatóan a bűnnek ideológiai alapja van, annyira, hogy
a valaha középen állt MDF is bőven belefér. Mint példák sorából láthatjuk, jobboldali, keresztény, nemzeti érzelmű ember nem él vissza személyes adatokkal, nem kezel semmit hűtlenül és hanyagul, nem ad el áron alul közvagyont, nem lop, nem sikkaszt, nem korrupt, a hazátlan bitangok annál inkább. Íme, itt vannak az újabb és újabb bizonyítékok. A moszkvai kereskedelmi képviselet - lehet, hogy előnytelen - eladásából bűnügy lesz, a párizsi nagyköveti rezidencia évekkel ezelőtti többszáz milliós átalakításából, a nagykövetségi irodák méltatlan elhelyezéséből (az első Orbán-kormány idején) semmi.
Hogy az államnak bevételként nagy szüksége volt a milliárdokra, az biztos. Hogy megpróbált ott pénzt szerezni, ahol csak lehetett, az is nyilvánvaló. Hogy ebben a lázas igyekezetben akár üzletileg rossznak bizonyuló döntéseket is hozott (tegyük föl, a moszkvai ingatlan, vagy akár a sukorói telekcsere ügyében), az lehetséges. De korrupciót eddig tudtommal egyik esetben sem állítanak, legföljebb azt, hogy az állam rosszul járt (bár a kaszinó ügyében még csak le sem zajlott a kifogásolt ügylet, ellenben elmaradt az óriási befektetés). Kérdem én: ha netán évek múlva rossz döntésnek bizonyul a magán-nyugdíjpénztárak mostani államosítása, mert gyorsan elverjük a háromezer milliárdot, viszont az állam hiányolja majd ezt a bizonyos lebontott második pillért, akkor egyszer csak közbelép az igazságszolgáltatás? Vagy mégsem börtönnel büntetendők az esetleg elhibázott politikai vagy államigazgatási döntések?
Látszólag az állami ellenőrök, elszámoltatók, biztosok és ügyészek válnának a magyar közélet meghatározó szereplőivé. Az ember legföljebb azon csodálkozik, hogy miközben még Platón számláján is találnak gyanús kifizetéseket, az elmúlt évtized legnagyobb állami beruházásaival, az autópályákkal mintha nem törődnének. Pedig a legtöbb állami pénz a sok száz kilométernyi új autópályára ment el, méghozzá úgy, hogy a Gazdasági Versenyhivatal menet közben többször is fölfedezett olyan törvénytelen összejátszást a cégek között, aminek sokmilliárdos büntetésekkel próbált véget vetni, és persze a sajtónak is sokszor sok minden látszott gyanúsnak (lehet, hogy alaptalanul). Mégis furcsának látszik, hogy az Operaházban már több mint fél éve szaglásznak és vizsgálódnak, a magyar filmgyártást úgy, ahogy van, leállították, csupán a magyar sztrádák makulátlanok.
És ahol még nem jelent meg rendőr vagy ügyész, csak hivatali civilek, az új intézkedők ott is ügyészként viselkednek. Kezdettől fogva. Az állami cégeknél a kormányváltás után szinte azonnal, rajtaütésszerűen berontottak az ítéletvégrehajtók, és elzavartak mindenkit, aki rajta volt a listájukon. Mint ahogy legutóbb az új filmes főnök is pillanatok alatt útilaput kötött a filmstúdiók neves vezetőinek talpára, nehogy már szégyenszemre mezítláb kelljen menekülniük. Örüljenek, hogy ennyivel megúszták, hiába sír utánuk a nemzetközi kapcsolati háló, akár Andrzej Wajdának hívják a magyar filmművészet miatt aggódó szerencsétlen megvezetett külföldit, akár Jürgen Habermasnak a filozófusokat védő tájékozatlan világnagyságot. De vajon akkor mit szólnak majd ezek a nagyokosok, ha jön a KEHI és vele szemben kell majd német vagy lengyel szót emelni?
Valóban vérfagyasztó, ami nap mint nap történik, miközben háromszázötven ember fagyott meg már ezen a télen Magyarországon, és ez - a szó legszorosabb értelmében vérfagyasztó hír - nem ráz meg senkit. Mint ahogy az a másik ugyancsak vérfagyasztó bejelentés sem, amely szerint januárban több mint kilencvenezerrel nőtt az álláskeresők száma, a kormány ugyanis leállította a közmunkák eddigi rendszerét, és az a könyörmunkahely is megszűnt, ami eddig volt. Normális körülmények között a társadalom vére ettől vagy felforrna, vagy megfagyna, de nálunk szinte csak a miniszterelnök harcról és küzdelemről szóló buzdító beszédei keltenek nemzeti felbuzdulást.
Meg a nemzetgazdasági miniszter, többedszer azt állítva, hogy az előző miniszterelnök és pénzügyminiszter költségvetést hamisított, ami ezek után bármely pillanatban a bűncselekmény gyanúját is fölvetheti, csak szándék és megítélés kérdése az egész. Bajnai és Oszkó meg persze Gyurcsány mellé, aztán oda lehet állítani a Markó utcai vádlottak padjára a Nemzetközi Valutaalap vezetését, az Európai Unió velünk foglalkozó biztosait és munkatársait, vagy a már amúgy is elkergetett Költségvetési Tanácsot, hogy végre beköszönthessen az új rend. Napi vérfagyasztással.
A cikk szerzője:
